Egyeztetésre szólította fel az EU a szerb kormányt, miszerint keressenek megoldást arra, miként lehet a délszláv állam aggodalmai ellenére is megtartani az Europrideot.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken közölte, hogy Európai Unió arra bátorítja a szerb hatóságokat, hogy keressenek megoldást a szervezőkkel a rendezvény békés és biztonságos lebonyolítására.
Közleményében hangsúlyozta: az EU támogatja az egyenlőséget és elutasítja a megkülönböztetés minden formáját. Elvárja, hogy legközelebbi partnerei szintén elkötelezettek legyenek az emberi jogok védelme és előmozdítása mellett. Kijelentette: biztosítani kell a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását, beleértve a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogukat az alkotmány és nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel összhangban.
Az EU nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Europride nevű rendezvény békés körülmények között és a résztvevők biztonságának szavatolása mellett történjen – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
A tiltás ellenére akarják megszervezni a belgrádi prideot, a bánáti püspök megátkozza őket
Szerbia rendezi idén az össznépi buzifelvonulást, egyre többen tartanak a majomhimlő berobbanásától
(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió)