A “Nagy Háborút” követően sokan gondolták úgy, hogy a lovasság, mint fegyvernem elvesztette jelentőségét, azonban hamar kiderült, hogy nélkülözhetetlen. Kiváló terepjáró tulajdonságuk révén ugyanis a lovak esőben, hóban és sárban is képesek voltak komoly távokat megtenni. Alább Csarnai Márk történész írását közöljük.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
1941. augusztus közepén, a “bolsevizmus elleni keresztes hadjáratban” a nyíregyházi huszárok bebizonyították, hogy a gépesített fegyverek háborújában is helye van a lovasságnak, s hogy él még a magyar huszárvirtus.
A Nyikolajev városának elfoglalására küldött német és magyar csapattesteket biztosító nyíregyházi “Hadik András” 4. honvéd huszárezred katonái kapták azt a feladatot, hogy derítsék fel és semmisítsék meg a német 16. páncélos hadosztály 79. gépkocsizó lövészezred oldalába, illetve hátába került szovjet erőket. A parancs végrehajtása során a szalontai Kenéz Géza százados vezette felderítő osztag egy harckocsikkal támogatott ellenséges csoportra bukkant. Kenéz százados ekkor halt hősi halált a szovjetekkel vívott tűzharcban. Önfeláldozó magatartásáért halála után megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét hadidíszítménnyel és kardokkal.
Nemes szalontai Kenéz Géza százados részére posztumusz adományozott Magyar Érdemrend tisztikeresztje hadidíszítménnyel, kardokkal.
A felderítést követően vitéz Mikecz Kálmán őrnagy parancsnoksága alatt indult meg a huszárroham. A 4/II. huszárosztálynak a Nyikolajevbe tartó vasútvonaltól nyugatra eső területen, Mihajlovka és Grejga irányába kellett előretörnie, el kellett foglalnia a vasúttól négy kilométerre húzódó terepszakaszt, hogy ezáltal megakadályozza a szovjetek északkelet felé történő kitörését.
A 79. gépkocsizó lövészezred katonái aznap (1941. augusztus 15.) már reggel óta kemény harcban álltak a szívósan védekező szovjetekkel, akik négy támadást is visszavertek. A németek már csak a tüzérségi tűztámogatástól remélték az ellenállás megtörését, amikor feltűntek a magyar huszárok. A Hadik huszárok lovasrohamának szemtanúja volt egy német haditudósító, Erich Kern, aki a háború után megjelent memoárjában(Der Große Rausch: Der Rußlandfeldzug 1941-1945) az alábbiakat jegyezte le:
Kimeredő szemmel, hitetlenkedve néztük, ahogy a szovjet ezred, amely eddig elkeseredett elszántsággal verte vissza támadásainkat, most megfordul és pánikszerűen otthagyja állásait. A diadalmas magyarok pedig maguk előtt űzték az oroszt, és csillogó szablyájukkal aprították őket. A huszárkard úgy látszik, kicsit sok volt az orosz muzsik idegeinek. … az ősi fegyver győzedelmeskedett a modern felszerelésen.
Mikecz Kálmán harccsoportja az ellenséges tűzben, lovon, példás lendülettel, fegyelmezetten, halált megvető bátorsággal tört át a szovjet vonalon. Nem túlzás azt állítani, hogy a lovasrohammal Mikecz őrnagy és katonái a Limanovánál 1914-ben győzelmet arató huszárok méltó utódaivá váltak, akik félelmet nem ismerve rontottak neki a túlerőben lévő muszkáknak.
Nyikolajevbe másnap benyomult a gyorshadtest, a német 16. páncéloshadosztály pedig 2.500 szovjet hadifoglyot ejtett.
Azok, akik a magyar hősi szemléletet száműzni igyekeznek, a nyikolajevi huszárrohamot felelőtlen döntésnek gondolhatják, ám a nyíregyházi huszárok az 1939-ben megjelent Harcászati szabályzatban foglaltak szerint jártak el: “…a sereglovasság jellegzetessége az igen nagy harcászati mozgékonyság, amellyel váratlan időben és helyen alkalmazhatja nagy tűzerejét. A lovasság mozgékonysága legjobban a támadásban érvényesül. Ezért legtöbb feladatát támadással oldja meg. A támadás végrehajtásánál mindig a gyorsaságra és a meglepetésre törekedjék.”
Mikecz őrnagy 1941. november 1-jén alezredessé (1943-ban pedig ezredessé) lépett elő, s helytállásáért kiérdemelte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, hadiszalagon, kardokkal fokozatát. Az 1941 őszén hazatérő huszárokat Horthy Miklós kormányzó Nyíregyházán fogadta.
A dicsőséges országgyarapítás időszakában ünnepelt huszárok vitézül megállták helyüket a keleti fronton, ugyanakkor a háborúskodásba már korábban, 1939 és 1941 tavaszán, Kárpátalja és a Délvidék visszavételekor belekóstoltak.
1945-ig a magyar huszárok még kétszer bizonyították céltudatosságukat, lojalitásukat és hazaszeretetüket: Nagy Kálmán százados vezetésével 1944. október 6-án, a Gyula melletti rohamban, majd 1944 vége és 1945 februárja között a Vértesben, ahol Tomka Emil alezredes és a nyíregyházi I. huszárhadosztály komoly szovjet erőket kötött le.
A háború után az idegen megszállással berendezkedő kommunista diktúra hiába számolta fel a huszárságot. A magyar huszárok által képviselt szellemiséget sosem tudták kiölni a nemzet emlékezetéből.
(Csarnai Márk nyomán Szent Korona Rádió)