Linder Bélának 8 napos hadügyminisztersége alatt sikerült elérnie, hogy Erdélyt Romániához csatolják. Ehhez a “műhöz” nagyban hozzájárult Károlyi Mihály is azzal, hogy semmibe vette az OMM által kötött fegyverszünetet.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
1918. december 1-jén, a Károlyi-kormány szégyenteljes segédkezése mellett megtartott gyulafehérvári román népgyűlés kimondta Erdély elszakítását Magyarországtól. Az egyoldalú, nemzetközi jogérvénnyel nem rendelkező határozatot a magyarok és székelyek megkérdezése nélkül fogadták el. Egy maroknyi székely hős azonban nem fogadta el a rájuk parancsolt tétlenséget, és elhatározták, hogy fegyverrel védik meg otthonukat.
Románia 1916-ban egy titkos egyezményt követően lépett be az első világháborúba, melyben az antant ígéretet tett, hogy Erdélyt megkapja.
A románok ugyan még abban az évben betörtek Erdélybe, de a Monarchia hadserege és a német csapatok kiszorították onnét őket, és az év végére Bukarest is megszállás alá került. A vereségek sorát elszenvedő Románia 1917-ben fegyverszünetre, 1918-ban pedig különbékére kényszerült. Csak 1918 novemberében, a német kapituláció előtt egy nappal léptek be újra a háborúba az antant oldalán. Románia így fejezte be a világháborút a győztes oldalon. займы онлайн бесплатно
A román csapatok november 20-án jelentek meg Erdélyben, hogy érvényesítsék a belgrádi fegyverszüneti egyezményben kijelölt terület megszállását. Ekkor már elhangzott Linder Béla elhíresült mondata, hogy nem akar többé katonát látni, s megkezdődött a honvédség leszerelése, mellyel Károlyi Mihály és kormánya történelmi bűnt követett el. Az Osztrák-Magyar Monarchia és az antant között Padovában megkötött fegyverszünetet a kormány önmagára nézve nem tekintette kötelező érvényűnek, mondván, hogy azt a már csak nevében létező Monarchia kötötte, így amikor a fegyvernyugvást megszegő franciák segédletével a szerb csapatok Magyarország felé haladtak, Károlyi – a padovai fegyverszünetben kijelölt határok megvédése helyett – Belgrádba utazott, hogy tárgyaljon az antanttal. Azáltal, hogy érvénytelennek tekintette az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország között megkötött szerződést, lemondott az abban demarkációs vonalként kijelölt határokról. A Belgrádban november 13-án megkötött egyezménnyel gyakorlatilag beleegyezett abba, hogy a román csapatok előrenyomulhatnak a Maros folyóig.
Novemberben már kihirdetésre került egy román nagygyűlés megtartásáról szóló felhívás, melynek helyszínének Gyulafehérvárt jelölték meg. Itt történt 1918. december 1-jén, hogy kimondták Erdély egyesülését a regáti Romániával. A küldöttek fele a 26 történelmi vármegye küldötte volt, a másik fele pedig a Regátot és a román katonaságot képviselte.
A MÁV a Károlyi-kormány utasítására ingyenesen különvonatokat indított Gyulafehérvárra a küldöttek részére.
Románia december 1-jét a nagy egyesülés napjaként ünnepli, ám ez hazugság. Az erdélyi románok ugyanis nem feltétlenül akartak egyesülni Romániával, sokkal inkább Erdély önállóságát kívánták elérni. Az erdélyi románság teljesen más közegben szocializálódott, mint a regáti románság, s az erdélyi román értelmiség sem Romániában szerzett diplomát, hanem a Magyar Királyságban. Mindezeken túl 1914-ben a magyarországi román lakosokból minden 1.016 lélekre jutott egy tisztán románnyelvű iskola. Ez Romániában ugyanabban az évben úgy nézett ki, hogy csak minden 1.418 lakosra jutott egy elemi iskola. Ebből is következik, hogy hazugság az az 1945 után elterjedt szemlélet, hogy a magyarok Trianon előtt elnyomták a nemzetiségeket.
A gyulafehérvári határozat teljes nemzeti szabadságot, szabad nyelvhasználatot ígért Erdély népeinek, melyek csak hiteltelen igéretek maradtak. Az 1918. december 1-jén elfogadott/elfogadtatott nyilatkozat egy egyoldalú, nemzetközi jogérvénnyel nem rendelkező határozat volt, melyet a magyarok és székelyek megkérdezése nélkül fogadtak el. Ez nem volt több, mint egy az antant fegyverek által végrehajtott puccs. Erdély magyar anyanyelvű lakói ugyan kinyilvánították, hogy nem akarnak Romániához tartozni, ezt azonban a trianoni diktátum nem vette figyelembe, és a sokat hangozatott etnikai elv mellőzésével húzta meg a határokat 1920-ban.
A román csapatok decemberben már a Belgrádban kijelölt demarkációs vonalat is átlépték, melyet a budapesti kormány tétlenül szemlélt. Ki kell mondani azt, amit az elmúlt 30 évben a fősodratú történetírás nem tett meg:
Erdély elvesztéséért Károlyi Mihályt és körét, az őszirózsás forradalommal hatalomra jutó baloldalt terheli a felelősség.
Linder Béla hadügyminiszteri működése mindössze nyolc napig tartott, “műve” azonban megásta a történelmi Magyarország sírját. A honvédség leszerelésében és a kormány pacifista politikájában a csehek, románok és szerbek csillapíthatatlan területi igényeik kielégítésének lehetőségét látták.
Erdély védelmében – Megszerveződik a fegyveres ellenállás
A román megszállást azonban nem mindenki nézte tétlenül. A megszállók megfékezésére, az Erdővidékre hazatérő székely katonák toborzásba kezdtek, és rövid idő alatt egy erős védelmi haderőt sikerült felállítaniuk. December 1-én hagyta el az első páncélvonat az ágostonfalvi vasútállomást, mellyel honvédő harcba indult a Székely Hadosztály.
A hadosztályt a kötelességtudat és az önkéntesség találkozása hívta életre, mely Erdély kapujából védte hónpokon keresztül sárban és fagyban, nélkülözések közepette a hátországot, és vitézül harcolt az utolsó töltényig.
A Székely Hadosztály hősies helytállásának és győztes csatáinak emlékéből mindig meríthetünk erőt.
Másfél millió hős magyar katona adatai kutathatóak az adatbázisban
(Csarnai Márk nyomán Szent Korona Rádió)