Dmitrij Anatoljevics Medvegyev szerint az Egyesült Államok értelmetlen háborúk sorát vívta. A vietnámi, koreai, iraki és hasonló háborúkat felidézve von párhuzamot a mostani orosz-ukrán háborúval a volt orosz elnök.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
“A Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon tartott beszédemben téveszmének neveztem minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy bíróságokat vagy törvényszékeket hozzanak létre Oroszország tetteinek kivizsgálására. Ezek a javaslatok nem csak jogilag semmisek. A legnagyobb nukleáris potenciállal rendelkező ország megbüntetésének gondolata önmagában is abszurd. És potenciális veszélyt jelent az emberiség létezésére” – írta Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök Telegram-bejegyzésének felvezetőjében.
Az USA “a hírhedt igazi demokrácia máza alatt káoszt és pusztítást végzett szerte a világon”
Az egykori orosz elnök ezt követően arra hívta fel a figyelmet, hogy az az Amerika
“kiabál azért, hogy Oroszországot bíróság elé kell állítani, és nemzetek feletti szerveket kell bevonni, amely elég jó munkát végzett abban, hogy a hírhedt igazi demokrácia máza alatt káoszt és pusztítást végezzen szerte a világon”.
Medvegyev bejegyzésében kiemelte: az egész amerikai történelem az indiánok leigázása óta egy véres, megsemmisítő háború.
Majd hozzátette, hogy “ez vált az amerikai politika jellegzetes stílusává, bárki is van ott hatalmon. A második világháború alatt az USA ilyen módon pusztította el Hirosimát és Nagaszakit – csak azért, hogy igazolja a nukleáris »Manhattan-projekt« hatalmas költségeit”.
Értelmetlen háborúk sorát vívta Amerika
A volt orosz elnök kitért arra is, hogy Az Egyesült Államok értelmetlen háborúkat vívott saját országától távol.
“Vietnam és Korea, Jugoszlávia és Irak, Kuba, Afganisztán és Szíria – a lista hosszú, és egyre hosszabb lesz”
– sorolta Medvegyev.
Az egykori orosz vezető Telegram-oldalán felidézte a vietnámi háború történéseit is.
“Amikor Vietnamban voltam, helyi kollégáim emlékeztettek arra, hogy az amerikai háború teljes halálos áldozatainak száma elérte a hárommilliót.”
Ezután Medvegyev azt a kérdést tette fel, hogy
“ki fog nekünk bemutató tárgyalást tartani? Azok, akik büntetlenül gyilkolnak embereket és háborús bűnöket követnek el, de az általuk finanszírozott nemzetközi intézmények nem ítélik el őket? (…) Azok, akik úgy gondolják, hogy joguk van mások felett ítélkezni, de immunisak minden bíróság előtt? Oroszországgal ez nem így fog működni”
– szögezte le Dmitrij Medvegyev, aki gondolatait még egy bibliai idézettel is alátámasztotta.
Szájbarágó az Ukrajna területén zajlódó amerikai-orosz háború kapcsán
(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)