Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Még sincs minden veszve Nyugaton: felmentették a kirúgott futballedzőt, aki a diákok előtt imádkozott

Bár az Egyesült Államokban egyre gyakoribbá válnak a keresztényellenes és vallásgyalázó események, most egy olyan eset történt, mely azt bizonyította, hogy Nyugaton sincs minden veszve. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy felmenti „bűnei” alól azt a fociedzőt, aki a meccsek után a pályán, diákjai előtt imádkozott.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A Legfelsőbb Bíróság hétfőn 6-3-as ítéletében kimondta, hogy Joe Kennedy edző lehetősége arra, hogy imádkozzon a pálya szélén, a szólásszabadság klauzulája alá tartozik. Megsértették az első alkotmánymódosításhoz fűződő jogait, miután az iskolai körzet szabadságra küldte, majd később kirúgta, továbbá eltiltotta a futballprogramban való részvételtől csak azért, mert a mérkőzések után a pályán, a diákok szeme láttára 15 másodpercig imádkozott csendesen. Némely alkalommal gyermekek is csatlakoztak hozzá, és 8 éven keresztül nem volt probléma ezzel, azonban egyszer csak panaszt tettek rá, majd vizsgálatot indítottak ellene.

Kezdetben a szövetségi kerületi bíróság helybenhagyta Kennedy edző elbocsátását. A fellebbezés során három bíróból álló testülete arra a következtetésre jutott, hogy mivel Kennedy edzőt a diákok és a szurkolók láthatták, amint vallási megnyilvánulást gyakorol, az iskola jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát, és a csendes ima nem élvez alkotmányos védelmet.

2019 januárjában az USA Legfelsőbb Bírósága elutasította Kennedy edző ügyének felülvizsgálatát, de az ügy visszakerült a kerületi bírósághoz, hogy megválaszoljon néhány, a bírák által felvetett kérdést. Az újbóli tárgyalás során ismét Kennedy ellen döntöttek.

„Megfogadtam Istennek, hogy minden futballmeccs után hálát fogok adni neki, akár győzünk, akár veszítünk.”

– mondta az edző.

Az amerikai konzervatívok a döntést követően az örömüket ki is fejezték a közösségi médiában. Lindsey Graham szenátor szélesebb körben szólalt meg Kennedy győzelmére és a Roe kontra Wade pénteki ítéletére reagálva: „A bíróság jogosan állapította meg, hogy egy futballedző, aki egyedül imádkozik a játékosai előtt, nem sérti az alkotmányt, mivel az első alkotmánymódosítás értelmében védettek a vallási és szólásszabadsággal kapcsolatos tevékenységek. Ez egy józan ésszel meghozott döntés.”

Sorozatos vallásgyalázás és sátánista támadások Ausztriában és Németországban

Mise bemutatása közben késelt meg Franciaországban egy papot

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország nemzeti ...

Belföld

2026. 05. 28.