Dühöng a lengyel elnök: Mindenüket az ukránoknak adták és most semmit sem kapnak vissza

Andrzej Duda lengyel elnök a Bild című német lapnak adott interjújában elismerte, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segítség miatt Lengyelországnak meredeken csökkent a védelmi képessége. Az interjúból kiderül, hogy a németektől várja az utánpótlást hazája számára.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Duda azt mondta a német újságíróknak, hogy:

“hadseregünk fegyvereinek nagy részét [Ukrajnának] adományoztuk, amelyek nem azok a készletek voltak, amelyeket a raktárainkban tároltunk.”

“Eladtuk a tankjainkat, és most nincs más helyettük”

– idézi a Bild Andrzej Dudát.

Ezzel kapcsolatban a lengyel elnök kifogásolta, hogy Berlin nem teljesítette vállalását, miszerint a kijevi rezsimnek átadott páncélozott járművekért cserébe Leopard tankokat szállít.

Duda ugyanakkor azt is kijelentette, hogy Varsó új fegyverek vásárlásáról tárgyal az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával, de szerinte

“több évbe is telhet, mire ezek az eszközök (fegyverek) eljutnak Lengyelországba.”

Lengyelország az ukránok támogatása, és a németek szószegése miatt marad tank nélkül?

Lengyelország “nagy számú” M1 Abrams harckocsit vesz az Egyesült Államoktól

(NIF nyomán Szent Korona Rádió)