Kitiltaná Zelenszkij az orosz turistákat Törökországból és Görögországból

Mind a török, mind a görög GDP nagy részét a turizmus teszi ki. Az ukrán elnök ennek ellenére is elvárná, hogy diszkriminálják az említett országok a nagy számban oda utazó orosz turistát, amivel a saját érdekeiket hagynák figyelmen kívül és magukat sodorhatnák akár a csőd szélére.
TL: Az is elég trauma, hogy Jakab Péter mellett kell ülnöm, nem fogunk velük egyezkedni

Az M1 stúdiójában, Toroczkai László beszélt arról az új Országgyűlés megalakulásának napján, hogy mi várható a következő ciklusban.
Továbbra is tagadja a nyugati média, hogy az USA támogatná az ukrán biológiai fegyver laborokat

Az oroszok már hónapok óta az ukrán biológiai fegyverekre hivatkoznak, és a laborjaik amerikai összeköttetéseire. Nemrégiben nyilvánosságra is hoztak néhány titkosszolgálati információt melyek szintén erre utalnak, valamint más körülmények is megerősítik a laborok létezését. A nyugati média mégis kényszeres tagadással próbálja mosdatni a hátországra is komoly veszélyeket jelentő fegyvereket gyártó Ukrajnát, és az azt támogató […]
Már a csecsemőket is be akarják oltani a COVID ellen

A COVID-diktatúra sajnos gyermekeink életét is egyre jobban átszövi, Sanghaiban például kisgyermekeket választottak el szüleiktől a koronavírustól való félelem miatt. Svédország szerint az oltás veszélyes a gyermekekre, a Moderna viszont most benyújtotta engedélyeztetésre 6 hónapos és 6 év közötti gyermekeknek szánt oltását.