Ki ne tapasztalta volna már, hogy gondolatainak rendezetlensége végképp eluralkodott rajta? Jean-François Thomas jezsuita atya úgy látja, a problémát nem a gondolataink jelentik, hanem a lelkünk üressége. Az alábbiakban az ő értekezését olvashatjuk, melyben megoldást is kínál a problémára.
Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Minden keresztény, aki komolyan veszi belső életét, tudja, hogy az, a műemlékekhez hasonlóan, állandó felújítás alatt áll, és ezek a restaurálási akciók megszakítás nélkül követik egymást, mert lelkünk anyagai annyira törékenyek. Azt viszonylag könnyen észre lehet venni, ha a cselekedeteink nincsenek összhangban Isten akaratával, de a gondolataink esetében már nehezebb dolgunk van, mert nem tudjuk, mennyire szándékosak és mennyire akaratlanok. Nagy a kísértés, hogy relativizáljuk és elhanyagoljuk őket, vagy épp ellenkezőleg, frusztráló bűntudatot érezzünk miattuk.
Sok bűnbánó vallja meg zavarát a gyóntatószékben. A gondolatok kiválóan jelzik, hogy élünk, hiszen a valósággal érintkezve alakulnak ki, és együttesen, egyesülve tudnak minket új ismeretekre vezetni. Elkerülhetetlenek és szükségesek tehát, de gyakran rendezetlenek, és meglehetően gyorsan kalandoznak olyan területekre, amelyeket szívesebben elkerülnénk. Úgy tűnik, hogy kicsúsznak irányításunk alól, és inkább ők uralnak bennünket, mint mi őket. Ez pedig bosszantó vagy lehangoló. Olyan láthatatlan ellenséget jelentenek, amelynek soha nem szabad frontálisan nekitámadnunk, mert akkor biztosan elerőtlenedünk, és már végképp nem ismerjük ki magunkat rajtuk.
Még a sivatagi atyák is
A sivatagi atyák, ezek a magányos szerzetesek és remeték, akik a kereszténység első századaiban Egyiptomban és Palesztinában éltek, szintén megtapasztalták a gonosz gondolatok elleni küzdelmet, noha ők elmenekültek a világból és annak csapdáitól. A csend, az elszigeteltség, az aszkézis nem elegendő a testi, szellemi és lelki kísértéshez vezető fegyelmezetlen gondolatok elűzéséhez. Kiemelkedő példa erre a szerzetesség atyja, Remete Szent Antal, aki gondolatainak viharos zűrzavara miatt a démonok zsákmánya volt. Szörnyű megkísértéseinek tartalmát kortársának, Alexandriai Szent Atanáznak a Szent Antal élete c. művéből ismerjük. Ezek belső természetűek voltak, hiszen egyedül élt a sziklás, vad vidéken. Kimerült, de kitartott, kivérezve, de megerősödve kiáltott kétségbeesésében Istenhez. Panaszkodott, és azt kérdezte az Úrtól, hogy hol volt, amikor szolgáját az elsüllyedés fenyegette. A Magasságos pedig azt válaszolta, hogy végig mellette volt.
A gondolatok káosza tehát nem gátolja meg Istent abban, hogy jelen legyen, és támogassa a katonát a csatában. Veszélyes lenne, ha arról győznénk meg magunkat, hogy egyszeriben kizárólag a Sátánnak lett mindenbe beleszólása. Igaz, hogy a szív a székhelye minden, akár egyenes, akár görbe gondolatnak, de egyben az akarat és a kegyelemre való ráhagyatkozás bástyája is, amely ápol és gyógyít. A farizeusokkal vitázva Urunk világosan fogalmaz: „… ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.” (Mk 7,20-23). A gondolatok csak akkor válnak gonosszá, ha szabad utat engedünk nekik, mert meggyőzzük magunkat, hogy csakis ők állnak talpig fegyverben, támadásra készen.
Takarítsunk odabent
A fő probléma nem a gondolatokkal van, hanem a lelkünk ürességével. Tapasztalatból tudjuk, hogy a Gonosz mindent elfoglal, ami parlagon marad. Szereti az ürességet. Kétszer is megnézi, foglalt-e már az a hely. Parazita, és a legkisebb hibát is kihasználja, hogy bejusson abba a személybe, akin élősködni akar. Mesterünk figyelmeztetett erre: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. – Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.” (Lk 11:24-26)
Ez azt jelenti, hogy egy tiszta és rendben tartott ház, amely nincsen tele piszokkal és rendetlenséggel, tétovázásra készteti a démonokat, még ha nem is elégednek meg egyetlen próbálkozással, hogy elfoglalják a vágyott helyet. Ha Isten nem lakozik bennünk teljesen, akkor a betolakodó bejut. Be kell tömni a réseket és védőfalakat kell építeni, nehogy álmunkban, lusta vagy gondatlan pillanatainkban meglepjen bennünket.
A rendszeresség elengedhetetlen
Hogyan tisztítsuk meg, mivel töltsük meg bensőnket? Az ima, a szentségek, a szeretet cselekedetei révén, az erények gyakorlásával, a holtidők megszüntetésével, mivel az üresjárat idején az éberség lanyhul. Ehhez elengedhetetlen a rendszeresség. A takarításra nem csak időnként kell sort keríteni, nem csak olyankor, amikor éppen nincs jobb dolgunk. Be kell ütemezni, és ahhoz kell tartani magunkat. A szerzetesek megértették, hogy a Szabály nem valami rabiga, hanem a felszabadulás eszköze, mivel a nap minden lepergő percében foglalkoztatja a szellemet és a szívet. A gonosz gondolatokat csak akkor lehet ellenőrzés alatt tartani és megsemmisíteni, ha a helyükre tiszta gondolatok lépnek, amelyek a hétköznapi tevékenységekből és a legapróbb részletekre is kiterjedő odaadásból születnek. Ezért fontosak a manapság olyannyira elhanyagolt szentelmények is, mint például az áldások, a szenteltvíz, a szokásos ördögűző imák, a skapulárék és érmek stb. használata.
Ez talán mosolyra fakasztja azokat, akik erősnek, a mindenféle öregasszonyos babonáktól mentesnek hiszik magukat. Ugyanakkor minden, ami a lelket lefoglalja és azt Isten és a szellemi javak felé fordítja, elősegíti a szennyes gondolatok feletti győzelmet. Így lehet elérni azt, amit az Apostol tanít: „Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.” (Fil 4,8). Szűrőt kell helyeznünk a lelkünk bejárata elé. Így minden kiküszöbölhető, eltávolítható, ami idegen lelkünk egészségétől. Persze ez csak egy ideig sikerül, mert ezen a téren egyetlen győzelem sem végleges. Ezért van szükség arra, hogy a legkisebb sikert, bármilyen ideiglenes és gyorsan elhervadó babért rendkívüli alázattal fogadjunk.
Elűzni a kellemetlenkedőket
A szívünk megőrzése a környezet rendszeres tisztogatását igényli. Ha elővigyázatlanul kitesszük magunkat mindenféle veszélynek, a tolvaj végül be fog jutni az otthonunkba, és betelepedik, mint az a „házfoglaló”, aki azt büntetlenül a sajátjának tekinti, a törvényes tulajdonosok minden hadonászása és intézkedése ellenére is. Krisztus ismételten azt mondja nekünk: ” A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat. Hisz a száj a szív bőségéből beszél.” (Lk 6,45). Megosztott lények vagyunk. Rajtunk áll, hogy mindent megtegyünk, hogy valamennyire helyreállítsuk az egyensúlyt és elűzzük a betolakodókat. Az erkölcsi megfontolásokat tartalmazó verses állatismertető, a Bestiario moralizzato di Gubbio gyönyörű középkori szövegében a szerző többek között bemutatja a sünt, aki szerinte megrázza a szőlőtőkét, hogy leszüretelje az érett szőlőt, de a szőlőmagok rászúródnak a tüskéire, és így tér haza. Nagyon óvatlan magatartás, mert ezzel hazaviszi magával azt, ami majd a vesztét fogja okozni:
„Az emberrel cselekszik így az Ellenség: Amikor benne van, annyira beássa magát, hogy a kárhozatra vezeti őt”.
(VIII., A sünről)
Nem szabad hallgatnunk a szirénhangokra egy olyan korban, amely elavult gyakorlatnak bélyegez, lenéz és elvet minden fegyelmet, áldozatot, szabályt és az aszkézis bármiféle gyakorlását. Meg kell építenünk a védőbástyákat, kéznél kell tartanunk mindent, ami a tisztogatáshoz és rendrakáshoz kell, hogy elriasszuk a Sátánt és légióit, akik kitartó makacssággal keresik az üres helyeket, hogy ott megtelepedjenek és gyarapodjanak. Lehet, hogy nem vagyunk mindig urai a hirtelen felbukkanó rossz gondolatoknak, de abban igenis szabadok vagyunk, hogy elfogadjuk-e őket, hagyjuk-e őket kivirágozni, vagy éppen ellenkezőleg, kiirtjuk őket. Rázzuk ki rendszeresen a szőnyegeket lelkünk ablakán át. Hozzuk be az elvesztegetett időt: akármikor végezhetünk tavaszi nagytakarítást, utána pedig gondosan tartsuk karban azt, amit fertőtlenítettünk és kifényesítettünk. A Sátán gyűlöli a tisztaságot.
(Katolikus.ma nyomán Szent Korona Rádió)