Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A homoszexuálisokat még az ördög is megveti – Szentek szavai a szodómiáról

Manapság még a magukat vallásosnak, kereszténynek valló, sőt akár klerikális személyek is hajlamosak a homoszexualitás „elfogadása” irányába érzékenyíteni, és Jézus szeretetének kinyilatkoztatását kiforgatva, félreértelmezve, átköltve azt hazudják, hogy akik ebbe a bűnbe estek, valójában ártatlanok, és a „szeretet” jegyében ezt nem lehet egy rossz szóval sem illetni. Elsősorban ezen személyek figyelmébe ajánljuk az alábbi gyűjteményt, melyben kiderül, a mélyen tisztelt szentek mit is mondtak a szodomita bűnről.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

„Ez a létező legrosszabb bűn” – Sziénai Szent Bernardin

Nincs olyan bűn, amely nagyobb hatalmat gyakorolna a lélek felett, mint az átkozott szodómia, amelyet mindazok, akik Isten törvénye szerint éltek, mindig is megvetettek.

Az ilyen tarthatatlan szokások iránti szenvedély már-már az őrültség határát súrolja. Ez a bűn megzavarja az értelmet, megbontja a nemes és nagylelkű lelkiállapot egyensúlyát, a nemes gondolatokat alantas szintre süllyeszti, az embereket gyávává és haragtartóvá, makaccsá és megkeményedetté, szolgai módon puhánnyá és alkalmatlanná teszi.

Ráadásul az akarat, amelyet a kielégíthetetlen élvezetvágy hajt, már nem az észszerűséget követi, hanem a szenvedélyek zűrzavarát.

Aki a szodómia bűnét gyakorolva él, a pokolban nagyobb fájdalmakat fog elszenvedni, mint bárki más, mert ez a létező legrosszabb bűn.

(Forrás: St. Bernardine of Siena, Predica 39 in Le Prediche Volgari, Milan: Rizzoli, 1936, pp. 869-71, F. Bernabei, Chiesa e omosessualita, pp. 11-12,)

„Minden szodomita meghalt, amikor Urunk megszületett” – Szent Bonaventúra

A Porciuncula-i Szent Mária-templomban tartott prédikációjában Szent Bonaventúra azokról a csodákról beszélt, amelyek Urunk, Jézus Krisztus születésének pillanatában történtek. A hetedik csoda az volt, hogy minden szodomita meghalt, hogy a világ megszabaduljon ettől a természet elleni bűntől, és méltóbbá váljon annak fogadására, Aki maga a Tisztaság.

Az egész földön elpusztultak a szodomiták, férfiak és nők egyaránt, ahogyan Szent Jeromos is megjegyezte a „Lux orta est iusto” [Világosság támad az igaznak, és öröm az igaz szívűeknek] (Zsolt 96,11) vershez fűzött kommentárjában. Ezzel azt akarta világossá tenni, hogy Ő [Jézus Krisztus] azért született, hogy megújítsa a természetet és előmozdítsa a tisztaságot.

(Forrás: St. Bonaventure, Sermon 21 – In Nativitate Domini, apud Catolicismo, December 1987, p. 3)

A szodomai bűn büntetést érdemel – Szent Ágoston

A természet ellen elkövetett bűnök… mint például a szodomai bűn, utálatosak, és büntetést érdemelnek, bármikor és bárhol is kövessék el őket. Ha minden nemzet elkövetné őket, mindegyikük egyformán bűnösnek minősülne Isten törvénye szerint, hiszen Teremtőnk nem írta elő, hogy egymást ilyen módon kihasználjuk. Valójában az a kapcsolat, amelyet Istennel kellene ápolnunk, már önmagában is megsértésre kerül, amikor természetünket – amelynek Ő a Teremtője – perverz vágyak meggyalázzák.

A homoszexuálisokat még az ördög is megveti – Jézus Krisztus Sziénai Szent Katalinnak

Ők [a homoszexuálisok] nemcsak hogy képtelenek ellenállni [a bukott emberi természet] gyengeségének… hanem még ennél is rosszabbat tesznek, amikor elkövetik az átkozott, természetellenes bűnt. Akárcsak a vakok és az ostobák, akik elhomályosították az értelmük fényét, nem ismerik fel azt a betegséget és nyomorúságot, amelyben élnek. Ez ugyanis nemcsak Nekem okoz undort, hanem még maguknak az ördögöknek is visszataszító, akiket ezek a romlott lények uruknak választottak.

Nekem ez a természet elleni bűn annyira utálatos, hogy egyedül ezért öt várost pusztított el az én isteni igazságszolgáltatásom ítélete, mert már nem bírtam elviselni gonoszságukat…

Az ördögök számára azért undorító, nem azért, mert a gonosz nem tetszik nekik, vagy mert örömüket lelik a jóságban, hanem inkább azért, mert természetük angyali, és elmenekül, ha ilyen visszataszító bűnt lát elkövetni. Mert bár kétségtelenül az ördög az, aki először megmérgezi a bűnöst a bujaság nyilával, mégis, amikor az ember ténylegesen elköveti ezt a bűnös cselekedetet, az ördög elmenekül.

 

(traditioninaction.org nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/2026/06/23/barcsa-turner-gabor-a-szabad-szerelem-jelszavaval-evtizedek-ota-zajlik-az-erzekenyites-a-pedofilia-elfogadtatasanak-iranyaba/

https://szentkoronaradio.com/2026/06/22/hvim-elismeresunk-az-lmbtqp-rongyokat-az-erzsebet-hidrol-eltavolito-hazafinak/

https://szentkoronaradio.com/2026/06/21/itt-a-pride-honap-gozerovel-tombol-az-lmbtqp-lobbi-hazankban/

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.

Telegram posztjaink (2026.08.07.)

Katonai bázist épít Donald Trump „Béketanácsa” Gázában; veszélyben a kárpátaljai magyar iskolák; erősödik a kivándorlás Izraelből, egyre több zsidó távozik

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 7.

izraeli katonák

Halva szülte meg gyermekét a ciszjordániai nő, mert az izraeli katonák feltartóztatták a mentőautót

Hiába próbálták megmenteni a palesztin mentősök a 28 éves eszméletlen ...

Közel-Kelet

2026. 08. 7.

Gyermekmolesztálás miatt őrizetben az LMBTQP-lobbista

Gyermekmolesztálás vádja miatt csapott le a rendőrség egy transznemű influenszerre

Egy ismert LMBTQP-lobbistára csapott le a rendőrség gyermekmolesztálás vádja miatt. ...

LMBTQP

2026. 08. 7.