A NATO nem megvédte, hanem háborúba sodorta Ukrajnát azzal, hogy NATO-tagságot ígérgetett Oroszország szomszédjának, erről írt nagy hatású elemzést az egyik legismertebb francia filozófus, Chirac egykori minisztere, Luc Ferry a Le Figaróban. Természetesen elítéli az orosz támadást, de a 2008-as NATO-ígéretet tartja a fő oknak. Persze, veszélyben érzi a demokráciát és a nyugati értékrendet kéri számon az oroszokon, de örvendetes, hogy vannak józanabb hangok arra felé is, akik árnyaltabban látják a kérdést. Véleménycikk, ami nem tükrözik 100%-osan a szerkesztőségünk véleményét.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
„Néhányan azt hiszik, hogy Putyin személyisége, tekintélyelvűsége és a Nagy-Oroszország felélesztéséről szóló őrült álma mindenre magyarázat lehet. Attól tartok, hogy a dolgok ennél bonyolultabbak, és hogy a moralizáló anatémák, bármi közük is legyen az igazsághoz, éppen azt nem teszik lehetővé, hogy megértsük a lényeget.” Majd így folytatja: „Először is, ahogy azt Nicolas Sarkozy és Angela Merkel is követelték, szembe kellett volna helyezkedni a NATO 2008-as ígéretével, amelynek értelmében Ukrajnát integrálni kell a NATO-ba. Ehelyett egy nagyszabású konferenciát kellett volna szerveznünk az európai biztonságról.” Mint ismert, a két konzervatív államfő, Sarkozy és Merkel annak idején azonnal ellenezték Ukrajna NATO-tagságát.
A NATO-bővítés terve egyébként az Egyesült Államok hegemón külpolitikájának és annak “demokrácia-export” arroganciájának volt az eszköze.
Ez a 2008-as NATO-ígéret volt a „casus belli Oroszország számára, és ahelyett, hogy megvédte volna, valójában veszélybe sodorta Ukrajnát. Most pedig maga Zelenszkij mondja azt, hogy kész tárgyalni országa semleges státuszáról. Akkor viszont biztosítani kellett volna a minszki megállapodások végrehajtását, amelyek szabad választásokat és alkotmányos reformot írtak elő az orosz nyelvű donyecki és luhanszki régiók számára. Csak közben semmi sem történt ukrán részről, noha egyértelmű volt, hogy az ország 1991-es függetlenné válása után a délkeleti területek el fognak szakadni, így a donbászi konfliktus egyaránt tűnhet majd polgárháborúnak, és orosz behatolásnak is” – magyarázza Ferry, a világhírű francia filozófus, majd hozzáteszi, hogy „végül pedig figyelnünk kellett volna azokra a jelekre (katonai beruházások, pénzügyi óvintézkedések), amelyek azt jelezték, hogy Oroszország háborúra készül, és mindent meg kellett volna tennünk, hogy gazdaságilag, kulturálisan és tudományosan Európához láncoljuk. Mi ennek az ellenkezőjét tettük” – mondja Ferry.
„Ezek a megjegyzések semmiképpen sem mentik fel Putyint, és a helyzet mostanra katasztrofálissá vált. Nyilvánvaló, hogy Ukrajnára, de Európára is, a szankciók majdnem ugyanolyan hatással lesznek, mint Oroszországra. Ez utóbbi számára már csak azért is rettenetes a hatása, mert most egy olyan elnöke van, akit a szabad világ visszafordíthatatlanul kivetett magából” – folytatja Ferry.
De van egy rosszabb feltételezés is Ferry szerint. „Egy olyan kínai-orosz szörnylény születésének vagyunk tanúi, amely katonailag a legerősebb lesz, és kevésbé demokratikus. Mit tehetünk ez ellen? Vagy túl sok lesz a szankcióból, vagy túl kevés. Ezek hatással lesznek a gazdaságra és az egész orosz népre, de rövid távon a vezetőikre a legkevésbé. Arra pedig senki sem gondol, hogy a NATO-erők esetleges bevetése akár az atomháború veszélyével is járhatna? Vagy ha Ukrajnát integráljuk az EU-ba, akkor ezzel együtt a háborút is importáljuk?” Luc Ferry kimondatlan válasza, hogy igen, Ukrajna integrációja ezzel a veszéllyel járna.
És vajon mindez összeegyeztethető a Zelenszkij által hangoztatott semlegesség státuszával? Legalább tisztáznunk kellene ezeket a kérdéseket – mondja Luc Ferry. „Fegyverezzük fel Ukrajnát? Igen, de csak akkor, ha világos a cél és a fegyverek is megfelelőek ehhez, azaz nem arról van szó, hogy az orosz haderők fölötti győzelem illúziójában élve tovább fokozzuk a háborút és növeljük a vele járó szenvedést, hanem arról, hogy ellehetetlenítjük Ukrajna elfoglalását, mert az túl költséges lenne. Most az a legfontosabb, hogy kiderítsük, mit akar Putyin valójában. Világos, hogy terrorizálni akarja az EU-t, és hogy bosszút akar állni hazája miatt, amit szerinte az EU az elmúlt huszonöt évben megvetett. Megtörtént” – írja Ferry, majd úgy folytatja, hogy vannak, akik szerint Putyin „arról álmodik, hogy Ukrajna megszállásával visszaállítja az egykori Szovjetunió befolyási övezetét. Még ha egyértelmű is, hogy Putyin bármi áron meg akar szabadulni Zelenszkijtől, és mindent meg kell tennünk ez ellen, Ukrajna elfoglalása tiszta őrültség lenne: megszállni és elfoglalni mást jelent. Putyin mindenekelőtt, mint ahogy az Oszétiában vagy a Krímben is megtörtént, arra törekszik, hogy integrálja az orosz lakosságot, azokat, akik a Szovjetunió bukása után elhagyták a felszabadított országot. Igaz, ez ellentétes az állami szuverenitás elvével” – zárja Ferry ezt a gondolatmenetét.
„Tény, hogy a történelem valósága azt mutatja, hogy ha szabad választásokat tartanának ezeken az oroszbarát területeken, akkor a többség valószínűleg függetlenséget, sőt, akár az „anyaországgal” való egyesítést követelné. Ezért az egyetlen megoldás egy föderális szervezetben rejlik, a régiók intézményi autonómiájával, amihez egy olyan reformra lenne szükség, amelyet a minszki megállapodásokban rögzítettek, de soha nem hajtottak végre. Túl késő? Valószínűleg.”
A jövő majd eldönti, hogy igazunk van-e, de mindent megtehettünk volna és meg is kellett volna tennünk, hogy megakadályozzuk Oroszország szakítását az EU-val. Emmanuel Macron helyesen tette, hogy beszélt Putyinnal és továbbra is segítenünk kell Ukrajnának is, ahogy azt maga Zelenszkij is kéri higgadtan és bátran, de természetesen beszélnünk kell az orosz emberekkel is, mert Oroszország, akár tetszik, akár nem, a szomszédunk marad.
(Origo)
Videó: Miért robbant ki a háború? Putyin már 5 évvel ezelőtt világosan jelezte a problémákat