Idén is áttörték az antifák satnya ostromgyűrűjét – HVIM és Farkasok a Kitörés 60-on

A politikai ellenszél ellenére idén is sikerült méltó módon megemlékeznie a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Farkasok tagjainak a kitörés során elesett, hős katonákról. Alább a Mozgalom által készített videós összeállítás látható, melyben Dobay Gergely felvidéki vezető osztja meg gondolatait a túra átéléséről, továbbá a Farkasok egyik tagjának beszámolóját olvashatjátok.
Fegyverrel fenyegetőznek a migránsok a határnál – Miért nincs még tűzparancs?

„Megvédjük Magyarország határait!” – harsogja folyamatosan az állami propaganda. „Nincs is migrációs veszély” – sivítozzák a baloldaliak. Mi a közös a két kijelentésben? Csak annyi, hogy egyik sem igaz.
ELTE – LMBTQP-lobbi mindenek felett (2. rész)

Egy újabb, az ELTE-n történt esetet mutatunk be a VDTA cikksorozatával, melynek első része itt olvasható. Íme a második része a Tanító- és Óvóképző Kar által „Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig” címmel indított, online kurzusáról készült beszámolónak:
Toroczkai László parázsvitát folytatott az ATV-ben

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, miniszterelnök-jelöltje Szanyi Tiborral, volt MSZP-s képviselővel, az ISZOMM és a Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjével és Nagy Attila Tibor politikai elemzővel vitázott az ATV VOKS című műsorában.
A Nagy Testvér lecsapott a Nagy Testvérre…

Az igazság fáj, azonban csak annak, akinek rejtegetni valójáról rántják le a leplet… Az angliai Northampton Egyetem figyelmeztetést adott ki George Orwell 1984 című könyvével kapcsolatban. Talán pont azért, mert az túlságosan is hasonlít a baloldal sötét arcára?
Az NJSZ-nek köszönhetően már nem fogják zavarni az emberek pihenését a megaépítkezések

Az Metrodom csoport cégei a Panoráma fantázianevű megalakópark építése közben súlyosan megsértették a környéken lakók személyiségjogait a folyamatos nagy mértékű zajjal, és porral. Az ügyben indított pert a sértett, Dr. Gaudi-Nagy Tamás segítségével sikeresen megnyerte a nyugtalanságot okozó cégekkel szemben.
Izraelben sem lehet ezentúl segíteni a homoszexuálisokon

Az LMBTQP-lobbi egyre nyíltabb térhódításával a bekebelezett országokban egyre súlyosabb törvényeket hoznak a normalitás ellen. Legutóbb Franciaország tiltotta be a homoszexuálisokon segítő kezeléseket, most Izrael is becsatlakozott a sorba. De a fehér heteroszexuálisokat mindenféle érzékenyítéseknek alá lehet vetni…
Komolyabb ellentüntetésre sem futotta az Antifának a Becsület Napi sajtótájékoztatón

A Becsület napjának betiltása okán szervezett sajtótájékoztatót szombat délutánra a Légió Hungária, ahol a jelenlévők egyénileg mécsest gyújthattak a Budai várból kitörő hősi katonák emlékére, valamint tájékozódhattak az esemény kapcsán megrendezésre kerülő túrákról is. A rendezvény megzavarására hónapok óta készülő Antifának külföldi segítséggel sem sikerült még 30 főt sem összeszednie.
Toroczkai buzdító beszéde a Nemzeti Összefogás Seregszemléjén

Alább Toroczkai László teljes beszéde, amely elhangzott 2022. február 6-án, a Nemzeti Összefogás Seregszemléjén.
Újabb vallásgyalázás: ezúttal a bodajki kálváriát érte támadás

Az utóbbi években jelentősen megszaporodtak hazánkban a vallásellenes támadások. Mindszenty József szülőfalujában és Budán történtek a legutóbbi esetek. Most a bodajki kálvária esett a vandálok gyűlöletbűncselekményének áldozatául.