Komolyabb ellentüntetésre sem futotta az Antifának a Becsület Napi sajtótájékoztatón

A Becsület napjának betiltása okán szervezett sajtótájékoztatót szombat délutánra a Légió Hungária, ahol a jelenlévők egyénileg mécsest gyújthattak a Budai várból kitörő hősi katonák emlékére, valamint tájékozódhattak az esemény kapcsán megrendezésre kerülő túrákról is. A rendezvény megzavarására hónapok óta készülő Antifának külföldi segítséggel sem sikerült még 30 főt sem összeszednie. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Február 12-én 13 órakor a Légió Hungária sajtótájékoztatót tartott a Becsület Napjának betiltásával kapcsolatban. Incze Béla interjújában beszélt a Kitörés hőseiről, kiemelte, hogy miért nem beszélhetünk a kitörő katonákról úgy, mint “nyilas kollaboránsokról”, hiszen ők nem politikai indíttatásból vettek részt a harcokban, hanem a hazájukat szolgálták. A baloldali hazugságokkal szemben Incze azt is hangsúlyozta, hogy korántsem olyan volt a helyzet akkoriban, mint ahogy azt a mainstream média állítja: például a nyilasok állították le a deportálásokat, továbbá élelmeztek 70.000 zsidó lakost a főváros költségeire. Hozzátette azt is, hogy az ostromgyűrű bezárultával, és a helyzet romlásával egyre nehezebb volt Budapesten az állami akaratot fenntartani.

Azt is megemlítette, hogy a Kapisztrán téren zajló esemény valójában nem minősül megemlékezésnek, csak mint sajtótájékoztató valósul meg. A megjelentek mind egyénileg emlékezhettek meg mécsesgyújtással a Budai várból kitörő hős német és magyar katonákról. A kitörés emlékezetéhez tartozó események színessége okán szóba került a Kitörés60 teljesítménytúra, továbbá a február 19-én megrendezendő emléktúra is.

A sajtótájékoztatót antifa tüntetők kis csoportja próbálta megzavarni, különféle szélsőbaloldali dalaikat kornyikálva és szokásos rigmusaikat skandálva. A komikumba illő performansza a baloldalnak még szánalmasabbá válik azon információ birtokában, hogy hónapok óta készültek rá. A jelenlévők hamar válaszoltak a támadó rigmusokra, ezzel teljesen elnyomva a maroknyi Antifa tüntető hangját. Végül a rendezvény egy közös skandálással ért véget. A jelenlévők ezzel fejezték ki együttes tiszteletüket a várvédő katonák előtt, majd elhagyták a Kapisztrán teret.

A rendőri vezetők a sajtótájékoztatót és a spontán mécsesgyújtást ismételten kihasználták, és annak következtében feljelentették Incze Bélát be nem jelentett demonstráció szervezéséért.

A “nemzeti” kormány betiltotta a Becsület Napját

A Becsület Napja és a Kitörés 60 üzenete: Jogunk van a hőseinkre megemlékezni!

(Szent Korona Rádió)