Egyre nagyobb elmebetegségeket sulykol a német LMBTQP a Vatikánra, a Pápa egyházszakadástól tart

A Németországi kereszténynek nem nevezhető LMBTQP támogató egyháztagok megpróbálják kierőszakolni, hogy a katolikus egyház törölje el a cölibátust, szentesítsék a homoszexuálisok házasságát és töröljék a katekizmusból a buzi házasság bűnként való meghatározását. A német püspöki kar már meg is szavazta ezeket az elmebetegségeket és a Vatikánnal és az Isteni igazsággal szembemenve áldják meg a meleg párokat.
40 Starlink műholddal végzett a mágneses vihar – a többivel majd Isten fog

Elon Musk magára haragította a világűrt a műhold parkjával. A jóérzésű embereket is azzal, hogy már nem lehet felnézni a csillagos égre, hogy ne műholdakat lássunk, illetve az eszementebbnél eszementebb „projekteivel”. Lásd a cikk alján lévő kapcsolódókat.
ELTE – LMBTQP-lobbi mindenek felett (1. rész)

A magyar felsőoktatás válságban van, a tudományos megalapozottságot nélkülöző, mindennemű szélsőbaloldali ideológiákat kiszolgálva „oktatnak” egyetemeinken. Korábban az Egyetemi Ellenállással szólva több esetről is beszámoltunk. Ezek magukba foglalták azt, amikor az ELTE-n pedagógusszakosoknak kötelező „érzékenyítésen kellett részt venniük, a Milton Friedman Egyetemen hazugságokat halmozva éltették az integrált oktatást, de a BME-n is előkerült a jobboldaliak sárba tiprása. Most egy […]
Több millió dollárért vesznek virtuális telkeket a metaverzumban

Volt, akit megerőszakoltak a metaverzumban, egy férfi eltörte a nyakát, mert túl sokat játszott VR-szemüveggel, egy 14 éves fiú pedig kiirtotta családját, mert nem tudta megkülönböztetni a virtuális teret a valóságtól. Most a VR bűvölete olyan méreteket öltött, hogy több millió dollárért kelnek el olyan telkek, amik igazából nem is léteznek.