Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A befogadó állam pénzén nyaralnak hazájukban az „üldözött” afgán menekültek

Az Afganisztánból való kivonulás idején több ezren kaptak menekültjogi státuszt arra hivatkozva, hogy a tálib kormány hatalomra kerülésével, az USA által fenntartott rezsim támogatása miatt életük veszélybe került. A Svédországban elhelyezettek egy része azonban úgy gondolta, hogy nyaralni azért csak visszajárhatnak. 

Toborzás!
Október 17-én induló alapkiképzés a Farkasoknál!
Részletek a weboldalukon.

Az Afganisztánból kimenekített kétes hátterű személyek igen magas kockázati rátával rendelkeznek, ugyanis a vártnál jóval több esetben fordulhatott elő, hogy terroristákat szállítottak be ily módon Európába, továbbá számos társadalomból kiilleszkedett elem is érkezett a repülőgépeken.

Most a Svédországba menekítettek bizonyították be, hogy nem az üldözések miatt hagyták el hazájukat, ugyanis teljes természetességgel mentek vissza Afganisztánba nyaralni a tálib kormány stabilizálódása után. A közelmúltban több mint 1100 fő utazott Afganisztánba a menekültek közül a svéd állam és fegyveres erők támogatásával. Az utazás költségének nagy részét természetesen a svéd adófizetők állták.

A svéd politikusok között lejátszódott párbeszéd pedig jól mutatja, hogy pont az a kor, mely legjobban hivatkozik a racionalizmusra, valójában elhozta a logika halálát. Sven Olof Sällström parlamenti képviselő nemrégiben megkérdezte a külügyminisztertől, hogy szerinte ésszerű-e, hogy a Svédországban menedékjogot kapott személyek abban az országban töltik a szabadságukat, ahonnan elmenekültek. A külügyminiszter válasz helyett felháborodásának adott hangot. Szerinte Sällström csak feltételezéseket fogalmaz meg, és megpróbálja „szarral dobálni az embereket”. A miniszter szerint a svéd tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldieknek minden joguk megvan ahhoz, hogy a külügyminisztérium segítségét kérjék, amikor hazájukban nyaralnak.

Így feltehetjük magunkban a kérdést, hogy valójában miért is utaznak vissza hazájukba az állítólagos politikai menekültek? Elsőként arra gondolhatunk, hogy valójában csupán gazdasági megfontolások miatt, a jól fizető, menekültjáradékot juttató nyugatra kívántak áttelepülni, és erre volt jó indok az üldöztetés. Másrészt következtethetünk egy radikálisabb álláspontra is, mely szerint a különböző szélsőséges szervezetekkel kapcsolatban állók, mint előretolt helyőrség és ügynökök felsőbb utasításra indultak meg a liberalizmusban haldokló országok felé.

(V4NA nyomán Szent Korona Rádió)

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/09/13/az-lmbtqp-lobbit-kihasznalva-kap-menedeket-tobb-ezer-migrans-europaban/

https://szentkoronaradio.com/blog/2021/09/22/terroristak-helyett-gyermekeket-vegzett-ki-az-usa/

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.