Sarah bíboros szerint is hiba volt elnyomni a latin liturgiát

“Miért beszélünk latin egyházról, ha már nem használjuk a latint?”, teszi fel a kérdést Robert Sarah bíboros, és azt is elmondja, miért jobb liturgikus nyelv a latin. Kritikusan fogalmaz a német szinódusi úttal kapcsolatban is.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció volt prefektusa a latin mint liturgikus nyelv mellett foglal állást.

“Miért beszélünk latin egyházról, ha már nem használjuk a latint?”, teszi fel a kérdést Robert Sarah bíboros, és azt is elmondja, miért jobb liturgikus nyelv a latin. Kritikusan fogalmaz a német szinódusi úttal kapcsolatban.

Robert Sarah, a Kúria afrikai származású nyugalmazott bíborosa nyomatékosan hangot adott annak a meggyőződésének, miszerint az Egyház liturgikus nyelve a latin. “Ha mi, afrikaiak találkozunk egymással vagy más földrészekről érkezettekkel, akkor a latin nyelv az, amely összeköt bennünket és lehetővé teszi a közös ünneplést” – nyilatkozta a vatikáni Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció korábbi vezetője a svájci kath.ch katolikus portálnak adott interjújában. A bíboros nemrégiben a Valais kantonbeli Saint Maurice apátságban tett látogatást és vezetett ünnepi liturgiát.

“Hiba volt elnyomni a latint”, jelentette ki Sarah bíboros. “Minden muszlim arabul imádkozik, még akkor is, ha nem az az anyanyelve. Mi pedig megosztjuk azt, amit Krisztus egyesített. Miért beszélünk latin egyházról, ha már nem használjuk a latint?”

Óva int a szinódusi úttól

A bíboros ugyanakkor óva intett a németországi katolikus egyház által követett szinódusi út eredményeitől, mert bizonytalannak látja, merre vezet ez az út. “Akárki akármit mond, elfogadják, aztán megpróbálnak konszenzusra jutni”. Az egyház igazsága azonban nem konstruálható meg ember által. “Nekünk kell változnunk. Ha az Egyház szent, akkor csak abból a célból változhat, hogy még inkább szent legyen”, hangsúlyozta a főpap.

Robert Sarah (76) februárban lemondott az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusi posztjáról. Utódja Arthur Roche (71) angol kúriai érsek lett. A Ferenc pápa kritikusának számító Sarah bíboros több ízben is bizonyos liturgikus hagyományokhoz való visszatérést sürgetett. Ezek közé tartozik a latin nyelv használata mellett a térdelve nyelvre áldozás és a szentmise „ad orientem” (azaz Kelet felé) történő bemutatása.

Kiskorúaknak megtekinthető leszbikus pornóval gyalázzák ismételten a kereszténységet

Zsidók módjára szentségtelenítették meg Krisztus testét Olaszországban

(Katolikus.ma – Szent Korona Rádió)