8 éves gyermeket ítélt nemváltásra az USA bírósága

Kanadában tavaly börtönbüntetésre akartak ítélni egy apát, mert nemének megfelelő nevelésben kívánta részesíteni gyermekét. Most az USA-ban ismételten egy férfinek kell hasonló esetet átélnie, ugyanis gyermekének anyja elhatározta, hogy márpedig fiúk igenis lány.
Portlandben imádkozó családokra támadt rá brutálisan az Antifa

A szélsőbaloldal sorozatos vallásellenes megnyilvánulásai ismételten egyre erőszakosabb fizikai tettekben nyilvánulnak meg. A fő zászlóvivő az Antifa mozgalom. Ahogyan mi is beszámoltunk róla, Lengyelországban szentmisékre rontottak be, Chilében templomot gyújtottak fel, megvertek egy rendre intő papot és egy keresztény menet alkalmával Franciaországban a résztvevőkre támadtak, akiknek nagy részét gyermekek alkották.
Nyugaton is vannak még épeszűek – Kidobta boltjából a hisztérikus transzneműt a tulaj Amerikában

A magát nőnek képzelő biológiailag férfi azért ment be a boltba, hogy hisztizni kezdjen a tulaj által kitett „a transznemű nők nem nők” felirattal ellátott tábla miatt. Az idős Úr tartva az álláspontját néhány percig próbálta felvilágosítani a nőnek öltözött lényt, majd mikor látta hogy teljesen menthetetlen kidobta a boltjából. Úgy látszik, hogy a beteg USA-ban […]