hétfő, április 6, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb templomot támadtak meg, ezúttal Zuglóban

Az ateizmus és a keresztényellenesség felerősödésével hazánkban is megjelent az erőszakos vallásgyalázás. A gödöllői görögkatolikus templomot felgyújtották, a budapesti Ibolya utcában a harangot rongálták meg, Pécs mellett pedig feldúlták egyik szent épületünket. Most a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomban végzett hatalmas pusztítást egy férfi. 

Eltöltenél egy egész hetet hozzád hasonlókkal?
Eleged van a balliberális hétköznapokból?
Jelentkezz a Vármegyés Ifjúsági- és Gyerektáborba!
Már csak pár hely maradt

A Bosnyák téri katolikus templom egész nap nyílt kapukkal várja az Istenre szomjazó híveket, bármikor betérhetnek imádkozni. Ezt viszonozta M. Csaba 46 éves férfi azzal, hogy feldúlta a templomot és több milliós kárt okozott.

A templomon belül található Szent Rita szobrot a férfi ledöntötte, mely ennek következtében súlyos károsodásokat szenvedett, az oltárról mindent a földre szórt. Szétdobálta a virágokat, összetörte a vázákat és a gyertyatartókat. A templom Szent Antal búcsús zászlaját is a földre vetette és megtaposta. Portálunk információi szerint a tabernákulumot (ahol maga az átváltozott Krisztus lakozik kenyérszínben) is megpróbálta felfeszíteni, ugyanakkor ezen tette nem járt sikerrel.

A tettest fél órán belül sikeresen elfogták, ugyanakkor ellene ismételten nem keresztény- és vallásgyalázás miatt, hanem csak rongálás miatt indult eljárás. Míg az LMBTQP közösségek társadalomromboló tevékenysége elleni fellépéseik miatt számos hazafit vegzálnak jelenleg is a hatóságok hazánkban, addig a keresztényeket meggyalázó, ellenük erőszakot végrehajtókkal szemben – ahogyan a korábbi példákból is láthatjuk – elmarad a határozottabb és példát statuáló intézkedések foganatosítása.

(Szent Korona Rádió)

Kereszténygyalázáson viccelődött Karácsony szakértője (kiszivárgott hangfelvétel)

Elítélte a Kúria az őseinket büdös magyar migránsoknak nevező Tóta W. Árpádot

Legfrissebb

„Egy nap mindannyiótokat elégetünk” – 2025-ben is csúcsra járatták a keresztényellenességet Izraelben a zsidók (II. rész)

Folytatjuk cikksorozatunkat, mely a zsidók részéről, Izraelben történt keresztényellenes...

A “demokratikus” Szíriában járt Volodimir Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij vasárnap Szíriában járt, Damaszkuszban találkozott Ahmed es-Saraa...

Zsidó-kereszténység a gyakorlatban: Veszélyben a keresztény palesztinok jövője

A keresztények elleni zaklatás és erőszak megkérdőjelezi hosszú távú...

Migránsok akarhatták felrobbantani a Török Áramlat gázvezetéket

Kulcsfontosságú nyilatkozatot tett Djuro Jovanic, a szerb Katonai Biztonsági...

Kategóriák

Húsvétvasárnap: Krisztus valóban feltámadt!

Krisztus feltámadt! Húsvétvasárnap elmélkedjünk Kocsis Fülöp érsek-metropolita gondolataival.  Kövesd Telegram...

Kitiltották az USA-ból Kászim Szulejmáni unokahúgát

Az amerikai hatóságok őrizetbe vették Kászim Szulejmáni, az iráni...

A 100 Katona Emléktúra mára már Esztergom történetének a része

„Jó volt közéjük tartozni” – írja Enikő a HVIM...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55