Következő cikksorozatunkban dr. Tóth Tihamér, Veszprém Horthy-korszakbeli püspökének A jellemes ifjú című munkájából közlünk részleteket. A püspök jól érezte, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni az ifjúságnevelésre, ugyanis akkoriban is folyamatosan a sátán támadása alatt állt a társadalom. Tihamér atya korában is nagy jelentősége volt művének, napjainkra azonban egy fiatal életében szinte elengedhetetlen.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a 20 éves HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Karthágó békét kérő követséget küldött Rómába. A követség vezetését a fogoly római Regulusra bízták, kitől esküt vettek ki, hogy ha küldetése nem jár sikerrel, visszatér a fogságba. Képzelheted lelki megrendülését, mikor ismét otthon volt szeretett Rómájában! És otthon is maradhatott volna végképp, ha létrejön a béke.
S, tudod, mit tett? Ő tüzelt legjobban a háború folytatása mellett s mikor a szenátus őt otthonmaradásra biztatta azzal az indokolással, hogy az erővel kicsikart eskü nem kötelező, így felelt: «Hát mindenáron azt akarjátok, hogy becstelenné legyek? Jól tudom, hogy kín és halál várakozik reám, ha visszatérek. De mily csekélységek ezek a becstelen tett szégyenéhez, a bűnös lélek sebeihez képest! Legyek bár a karthágóiak foglya, római jellememet meg akarom tisztán őrizni. Megesküdtem, hogy visszatérek. Kötelességemnek eleget teszek. A többit bízzátok az istenekre». Visszatért Karthágóba s a karthágóiak nagy kínzás közt ki is végezték.
Ez római jellem volt!
De akkor milyennek kell lennie a keresztény jellemnek!
Hogy minden ember gazdag legyen, nem lehet megkövetelni; azt sem, hogy mindenki tudós legyen; azt sem, hogy mindenki hírneves legyen; de igenis mindenkitől meg lehet követelni egyet: hogy jellemes legyen!
Országokat meghódítani kevés embernek adatik. Kevésnek homlokát díszíti királyi korona. De elfoglalni a lélek kincses birodalmát s homlokunkra tenni a férfiúi jellem koronáját, ez oly szent, fönséges feladat, amely minden emberre kivétel nélkül vár. Mindenkire vár. Sokan nem teszik meg. De te, fiam, ugye, igen!
Hanem a jellem nem főnyeremény, amelybe bele lehet pottyanni – érdem nélkül. A jellem nem előkelő név, amelyet születéssel lehet örökölni – munka nélkül. A jellem kemény küzdelemnek, önnevelésnek, önmegtagadásnak, férfias lelki harcnak eredménye. Ezt a harcot mindenkinek saját magának kell győztesen végigharcolnia.
Küzdésed nagyszerű eredménye lesz a jellem. Hogy ez a szó mit fejez ki, most átérezni talán alig tudod. Hanem ha egyszer Isten előtt lehull a lepel egész életed főművéről s ott áll majd páratlan fenségében lelked, melyen annyit dolgoztál, úgy kiáltasz majd fel elragadtatásodban, mint Haydn, mikor a «Teremtés» c. művét előadták: «Istenem, hát én csináltam ezt?»
Homines sunt voluntates, állapítja meg nagyszerű rövidséggel Szent Ágoston; «az ember értékét az akarat adja meg». Egyre többen jönnek rá manapság arra az igazságra, hogy a mai iskola egyoldalúan sokat foglalkozik a fiúk eszével és túlságosan elhanyagolja azok jellemének, akaraterejének kiképzését. Innen ered az a szomorú jelenség, hogy a felnőttek társadalmában is sokkal több a tanult fej, mint az acélos gerinc, több a tudás, mint a jellem. Márpedig az állam támasza, talpköve nem a tudomány, hanem a tiszta erkölcs, nem a vagyon, hanem a becsület, nem a gyávaság, hanem a jellem.
Ez a könyv «jellemes ifjakat» akar nevelni. Ifjakat, akik így gondolkodnak: «Reám óriási felelősség nehezedik, mert komoly feladat áll életem előtt. Lelkemben a jövő csirái szunnyadnak; komoly kötelességteljesítéssel és ideális élettel kell lelkemet melengetnem, ápolnom, fejlesztenem oly gyönyörű virággá, hogy méltóan illatozzék az örök Isten trónja előtt egy egész örökkévalóságon keresztül».
Ez a könyv «jellemes ifjakat» akar nevelni oly időben, amikor úgy látszik, mintha felfordult volna körülöttünk s feje tetején járna az egész világ. Ma, amikor az emberiség óriási, szinte egyetlen betegsége (amelyből minden bűne ered) az ijesztő akaratsorvadás; ma, amikor a jellemtelenséget sokan okos alkalmazkodóképességnek nevezik s az elvtagadást reális politikának, az önérdek hajhászását közjónak hívják; ma, amikor az örökösen érzékenykedő megsértődést önbecsülésnek mondják s az irigységet igazságszeretetre keresztelik; ma, amikor a nehéz munkát lehetetlenség címén kerülik s mindenki a kényelmet, élvezetet hajszolja, – ez a könyv oly ifjakat szeretne nevelni, akiknek kikezdhetetlen a jellemük, szilárdak s helyesek életelveik s nehézségtől meg nem riadó az akaratuk; ifjakat, akik a kötelességteljesítésnek fanatikus lovagjai; ifjakat, akiknek teste-lelke kemény, mint az acél, egyenes, mint az igazság, fényes, mint a napsugár s tiszta, mint a hegyi patak.
Jellemes diákokat akar oly időben, melyben csak úgy hemzsegnek a torzlelkű, könnyű fajsúlyú diákok; diákok, akiket semmi lelki probléma nem érdekel; akiknek egyetlen gondjuk, hogyan fogjanak ki a tanáron, hogyan blicceljenek el egy tanítási napot, ki a legújabb mozicsillag és hol lehet jól zsúrozni. Ezek oly sokan vannak! A jellemes ifjak meg oly kevesen! És e könyv meg akarja mutatni, hogy mégis e keveseknek van igazuk. Amazok oly vígaknak, gondtalanoknak látszanak, emezek meg oly kemény munkával törik a jellem útját – és e könyv biztatni akar, hogy mégis ez utóbbiak közé állj be, mert csak ez az emberhez méltó élet. Den Menschen macht sein Wille grosz und klein – tartom én is Schillerrel (Wallensteins Tod). És együtt tartom Eötvös J. báróval, a nagy magyar gondolkozóval:
„Az ember való becse nem eszének, hanem akaratának erejétől függ. Kiben ez hiányzik, azt nagy elmebeli tehetségek csak gyengébbé teszik; s nincs szerencsétlenebb, sőt néha alábbvaló teremtés a világon, mint a nagy ész, melynek a jellem meg nem felel.”
Tavasszal kimegy a gazda a földjére és elgondolkodva tekint végig a csendes barázdákon. Mintha kérdezné: „Földem! Mit adsz nekem az idén?” De a föld meg visszakérdi: „Előbb te mondd meg, mit adsz te nekem?” Így áll az ifjú is a reá váró élet titokzatos kapuja előtt: „Élet! Mit adsz nekem? Mi vár reám?” De az élet visszakérdezi, mint a föld a gazdát:
„Az attól függ, te mit adsz nekem! Amennyit dolgozol, annyit fogsz kapni s amit vetsz, azt aratni.”
A jellemes ifjú ennek az önnevelő munkának eszközeivel ismertet meg. Vigyázz, fiam, meg ne csald magadat! A könyv csak a leselkedő ellenségeket fedi fel, csak a veszélyekre figyelmeztet, csak az eszközökre mutat rá, – de nem harcol helyetted! Ezt a lelki munkát, ha jellemes ifjúvá akarsz válni, magadnak kell elvégezned.
Tapasztalni fogod, hogy a jellem útja bizony nem könnyű út. Sokszor fogod érezni, mily erős akaratba kerül kicsiny és nagy hibáinkkal örökös hadilábon állani s velük fegyverszünetet soha nem kötni.
De mindegy! Én akarok, akarok!
Mit akarok?
Akarok úr lenni érzékeim s érzelmeim fölött.
Akarok rendet teremteni gondolataim között.
Akarok előbb gondolkozni, s aztán beszélni.
Akarok előbb megfontolni, aztán cselekedni.
Akarok a múltból okulni, a jövőre gondolni s ezért a jelent jól felhasználni.
Akarok szívesen dolgozni, szó nélkül tűrni, mindig jellemesen élni és egykor – örök
boldogságom reményében – nyugodtan meghalni!
Van-e ennél fenségesebb életprogram? Van-e cél, melynek megvalósításáért élni érdemesebb!
Bárcsak e könyv minél több ifjút segítene e fönséges munkában: a jellem kialakításában!
(Szent Korona Rádió)