péntek, július 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az olimpia alkonya: férfi súlyemelő indulhat a női kategóriában

Majdnem biztosan kijelenthető, hogy ott lesz a tokiói olimpián az új-zélandi transznemű súlyemelő Laurel Hubbard. 

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a 20 éves HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Reménykedve tekinthettünk egészen eddig az idén nyáron rendezendő olimpiára, ugyanis a BLM lobbinak nem kívánnak teret engedni. Az LMBTQP-nak azonban úgy látszik, hogy nem állnak ellen, női versenyszámban fog férfi versenyző szerepelni.

A most 43 éves Laurel 35 éven keresztül élt férfiként Gavin néven, addig a férfiak között versenyzett. 2014-ben azonban “nemváltó” műtéte után már női kategóriákban versenyzett, ahol csodák csodájára végre sikerült eredményeket is elérnie a férfi kategóriában tanúsított siralmas szereplései után.

Bár csak 16. helyen áll a ranglistán, legalább hat előtte lévő versenyző ki fog esni, mert Kína és Dél-Korea csak 1-1 súlyemelőt indíthat, Észak-Korea nem lesz ott az olimpián, az egyik orosz súlyemelő pedig eltiltott. Másrészt a járvány miatt rengeteg kvalifikációs verseny maradt el, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság másképp vette figyelembe az addig elért eredményeket, és ez többek között Hubbardnak is kedvezett.

Szomorú fricskája a modern világnak, hogy a héroszokat termő olimpiáktól eljutottunk odáig, hogy magukat eltorzító mentális problémákkal küzdők állítják be magukat a versenyzés hőseinek.

(Telex.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Az USA kormányát nem zavarja, ha biológiailag fiú versenyzők nyernek női versenyszámokban

Nemek eltörlésének következő lépése: „Férfiként” a női ligában

Újabb szavak és sportok eshetnek a progresszívek áldozatául

Legfrissebb

Mi Magunk vlog: 2006 óta nem tiporta a rendőrség így a törvényt

"Hogyan szereztük meg a pride útvonalát? Hogyan vegzáltak minket...

Újra lesz sorkatonaság Horvátországban

A horvát kormány elfogadta a védelmi törvény módosításait, ami...

Ursula von der Leyen marad az Európai Bizottság elnöke

Sikertelen lett a bizalmatlansági szavazás az Európai Parlamentben, Ursula...

Irán elnöke Tucker Carlsonnak: Netanjahu az, aki 1984 óta sulykolja, hogy Irán atombombát akar

A Fox News korábbi műsorvezetője, a mostanra konzervatív youtuberré...

Kategóriák

Leó pápa pontifikátusa alatt is megáldják a homoszexuális “párokat”

Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy XIV. Leó...

Kettős mérce a Szigeten: teljes készültség a palesztin-párti zenekar miatt, de Izrael-párti nyugodtan jöhet

Az idei Sziget Fesztiválon fellép egy palesztin-párti megnyilvánulásairól híres...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55