hétfő, február 2, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Életet mentett a Betyársereg kőszegi tagja

Megállt egy férfi szíve a volán mögött Kőszegen. Szerencsére a helyi Betyársereg tagja azonnal a segítségére sietett, így meg tudták menteni az életét. Alább a megmentővel a 112press által készített interjút olvashatják. 

Szeidel Béla vasárnap délelőtt azon gondolkodott Kőszegen, hogy merrefelé induljon haza autójával. Végül a Várkör felé hajtott, hátha lát ismerőst, akivel tud néhány szót váltani. Néhány óra múlva, már az otthonában döbbent rá arra, hogy segített valakinek visszatérni az életbe.

A férfi a Gyöngyös utca kereszteződése előtt arra figyelt fel, hogy az előtte haladók lassítanak, kiteszik az elakadásjelzőt, majd megfordulnak. Ekkor már kiabálást is hallott. Egy asszony állt az út közepén és kétségbeesetten ismételgette, hogy valaki segítsen!

A férfi látta a terelőszigetre futott Volvót is és úgy gondolta, hogy félreáll és megnézi, hátha tud segíteni valamiben. Gyorsan leparkolta az autóját, hogy az ne akadályozza a forgalmat és odaszaladt az autóhoz. A vezetőoldali ajtó nyitva volt, két hölgy állt mellette, akik éppen telefonálni próbáltak, egyikőjük pedig a sofőr pulzusát próbálta kitapintani.

A vezetőülésben egy középkorú férfi ült, nyitott szemmel, teljesen elernyedve, életjelek nélkül. Szeidel Béla félretolta a két asszonyt és kivette az ülésből a termetes férfit, majd az emlékmű előtt óvatosan letette a földre, amiben az egyik asszony segített neki, nehogy a klinikai halál állapotában lévő férfi feje nekiütődjön az emlékmű talapzatának.

– Ahogy emlékszem kb. 10 ember állhatott a járdán és nézték, mit csinálunk. Életerős férfiak is voltak közöttük, de nem jöttek oda segíteni. Az egyik asszony a közelemben beszélt a mentőkkel, kihangosított telefonon. Odakiabáltam, hogy a férfi nem lélegzik, nincs pulzusa és megkezdem az újraélesztést. A vonal másik végén ezt nyugtázták és úgy éreztem, hogy ott is okozott egy kis megkönnyebbülést, hogy valaki nekiállt – elevenítette fel beszélgetőtársunk.

– Hat éve kellett megtanulnom az újraélesztést az elsősegélyvizsgához, most nagyon jó hasznát vettem, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz folyamatosan pumpálni. nyomni. Ekkorra már még többen néztek minket. Kb. két perc után kértem, hogy ha valaki ért az újraélesztéshez, akkor jöjjön segíteni, hogy kicsit lerázhassam a kezemet. Senki nem jött oda, így folytattam. A mentők nagyon hamar kiértek és azonnal átvették az újraélesztést.

– Megköszönték, hogy eddig csináltam és udvariasan a tudtomra adták, hogy kicsit most menjek arrébb. Addigra már a műszereket is kivették. Négyen folytatták az újraélesztést, majd a rohamkocsival újabb két mentődolgozó csatlakozott hozzájuk. Miközben a rendőrök felvették az adataimat kb. hat alkalommal defibrillálták a mentők az urat és úgy vettem ki a mentők szavából, hogy van remény a műszer adatai alapján. Az újraélesztés már több mint egy órán át tartott, amikor eljöttem onnan.

– A kocsiba beülve semmi különösebb érzésem nem volt. Miután hazaértem, akkor kezdett tudatosodni bennem, hogy mit tettem és akkor kezdtem el gondolkodni azon is, hogy vajon mi van az úrral? Nem rontottam el valamit? Rákerestem a hírportálokra, de semmit nem találtam. Végül a 112Press-en olvastam, hogy sikeres volt az újraélesztés és stabil állapotban szállították kórházba a sofőrt. Ettől nagyon feldobódtam, örömmámort éreztem. Részese voltam egy ember “visszahozatalának”!

– Ezt az egészet azért mondtam el, hogy mások is lássák, hogy fontos megállni és segíteni ilyen esetekben! Lehet, hogy ennyin múlik, hogy valaki később hazamehet a családjához.

(Betyarsereg.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Közösen lépett fel a MÖM, a Betyársereg és a Mi Hazánk a házfoglalókkal szemben (videó)

Trianon Challenge – Így emlékezett a Betyársereg

Karácsonykor is akcióban a Betyársereg

Legfrissebb

Az EU és India megállapodása gyorsíthatja a migrációt

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen örömujjongott,...

A legtöbb magyar alma rovarölő szerrel van mérgezve, de ez nem nagyon érdekli a kormányt

Hiába tiltja az EU-s jogszabály a PFAS-alapú rovarölő szert,...

Irán válasza az EU-nak: minden uniós ország hadseregét terrorszervezetté nyilvánította

Irán a Közel-Kelet (ha nem a világ) utolsó vallási...

Válaszcsapás: Így szállják meg hazánkat a zsidók

Valóban a keresztényeket fogják kiirtani a zsidók a messiásuk...

Cigány sportszerűség: Verekedés miatt 10 évre eltiltották Domoszló U15-ös focistáját

Verekedésbe torkollott a Gyöngyöstarjáni RE – Domoszló SK U15-ös...

Kategóriák

Az EU és India megállapodása gyorsíthatja a migrációt

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen örömujjongott,...

A legtöbb magyar alma rovarölő szerrel van mérgezve, de ez nem nagyon érdekli a kormányt

Hiába tiltja az EU-s jogszabály a PFAS-alapú rovarölő szert,...

Válaszcsapás: Így szállják meg hazánkat a zsidók

Valóban a keresztényeket fogják kiirtani a zsidók a messiásuk...

Cigány sportszerűség: Verekedés miatt 10 évre eltiltották Domoszló U15-ös focistáját

Verekedésbe torkollott a Gyöngyöstarjáni RE – Domoszló SK U15-ös...

Ha továbbra sem akar Venezuela együttműködni Amerikával, akkor kényszerítik rá

Marco Rubio amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Donald Trump amerikai...

Sötétségbe borul Ukrajna?

Az energetikai háború indításakor Kijev valószínűleg arra számított, hogy...

A tűzszünet ellenére légicsapásokat hajtott végre Gázában Izrael

Az Anadolu jelentése szerint szombaton legalább 29 gázai palesztin...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55