A “szivárványcsaládok” mellett áll ki egyik játékával a rabszolgatartó Hasbro

Az ismert játékgyártó többször támogatta már a homoszexuálisok vonaglását, ugyanakkor most új szintet lép a létrontásban. Azon gyermekek, akiknek liberális, túlérzékenyített szülei megveszik a játékokat, nagy veszélynek vannak kitéve, ugyanis az “érzékenyítő” előadások, játékok és filmek hatására az elmúlt 15 évben felnőtt és felnövő generációban megnövekedett azoknak a száma, akik az LMBTQP kategória valamelyikéhez tartozónak vallják magukat. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Az első áldozat a Toy Story-ból ismert krumpli házaspár lesz, amelyeknek a figuráit ezentúl gendersemlegesen gyártják. Ősztől csak egy komplett krumplifej “családot” lehet majd kapni, amiben lesz kettő felnőtt figura, akiknek a nemét nem fogják meghatározni, és egy bébi krumpli. A játékoknál így a gyerekek dönthetik majd el, hogy legyen-e egyáltalán uraság, vagy asszonyság.

Íme a tervezett propaganda eszközök:

Míg a Hasbro az emberi jogok élharcosaként kíván tevékenykedni az LMBTQP témában, addig gyáraiban szinte rabszolgaként dolgoztatja az embereket. A cég kínai üzemeiben embertelen körülmények között robotoltatják munkásaikat. A milliárdos bevételekhez képest az alkalmazottak súlyosan alulfizetettek, továbbá a megfelelő munkavédelmi oktatást és eszközöket sem biztosítják számukra. Többször előfordult olyan eset, hogy maró és mérgező anyagokkal, például a benzollal kellett dolgozniuk, mely lemarta a bőrt a kezükről, és néhányuknál leukémiát okozott. A rabszolgaként tartott munkásokat az átlagos munkaidőn túl nagyjából 175 óra pluszmunkára kötelezik. A gyárakban folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a munkavállalókkal üres lapokat írattak alá, amire később nyomtatták rá a feltételeket. A munkásszállások lakókörülményei teljesen botrányosak, szobánként 8 embert helyeznek el olyan helyiségekben, melyek még ólnak sem nagyon nevezhetők.

(V4NA és CNBC nyomán Szent Korona Rádió)

New Yorkban államilag pénzelik az LMBTQP személyek “családalapítását”

Van-e még jövője a konzervatívoknak az LMBTQP lobbival szemben?