szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Békés migráció” – nem kapott menedékjogot, ezért megölte a menekültügyi központ vezetőjét

“A migránsok békések, és csak a háború borzalmai elől menekülnek”- hallhatjuk annyiszor ezt a kijelentést a liberális jogvédőktől. Ennek ellenkezőjét bizonyította be ismételten egy szudáni. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

A migráns természetesen már évek óta Franciaországban tartózkodott, és a rendőrség köztörvényes bűncselekmények miatt ismerte is, sőt 2017-ben börtönben is volt. Nos, mivel 2021-re sem kapta meg a menekültjogi státuszát, ezért egész egyszerűen besétált a menekültközpontba, ahol szóváltásba keveredett az igazgatóval, és ezt követően szúrta meg többször egy késsel.

A liberális hozzáállás rákfenéjét mutatja ez az eset is. Legalább 5 éve tartózkodott Franciaországban, köztörvényes bűnöző volt, mégsem utasították ki az országból, hanem ismételten megvárták, míg bekövetkezik a baj. Valószínűleg a kiutasítás most sem fog bekövetkezni, hanem valamelyik francia luxusbörtönben letölt pár év büntetést (mert ugye gyorsan kiengedik majd, mert szegény elkeseredettségből ölt), és folytatja majd ámokfutását.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Új bűnözési forma terjed Franciaországban: kihívják, majd megtámadják a rendőröket a migránsok

Franciaországban már az áljobboldali alt-right szervezeteket is betiltják

Apamentes embergyártásba akar kezdeni Franciaország

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55