A környezet kizsákmányolása a modern korral elképesztő méreteket öltött. A “gazdasági fejlődés” elsőbbséget élvez bármilyen más szemponttal szemben mindegy, hogy milyen hatásai lesznek a későbbiekben, csak növekedjen a termelés és ezáltal a profit. A következőekben kedves olvasóink megismerhetik, hogy miként tette tönkre Egyiptom mezőgazdaságát, egy gátnak a megépítése, melytől az évezred csodáját várták.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Fél évszázada készült el az Asszuáni-gát, a Nílus felső vidékén, sok korábbi, több államot érintő tervvel ellentétben kizárólag egyiptomi területen. Annak idején mindenki számára világos volt, mennyi áldást hoz majd, ha az angol megszállók által 1900 körül létesített alacsonyabb duzzasztó helyett megépül a csaknem négy kilométer hosszú, 110 méter magas gát:
hajózhatóvá válik a Föld leghosszabb folyója, a Nílus, végre az ember kontrollálhatja a vízhozamát, és a hatalmas víztömeg áramot is termel. Vége az aszályoknak és áradásoknak, Egyiptom mezőgazdasága felvirágozhat.
A Szovjetunió hatalmas részt vállalt a gát egy évtizeden át tartó építésében, méghozzá nem csak pénzzel, de 2000 mérnökkel és 30.000 munkással is. A projekt a szovjetek számára is presztízskérdés volt, 1964-ben Hruscsov és Nasszer együtt indították meg a tó feltöltését, az 1971-es ünnepélyes átadásnál pedig az akkor államelnök, Nyikolaj Podgornij is jelen volt.
Eleinte valóban csak a nyereség látszott. Azonban az évszázad építményeként ünnepelt giga-státusszimbólum, amelyet az építtető egyiptomi elnök, Nasszer „piramisának” is neveznek, mára kimutatja valódi hatásait is, és az egyenleg szomorú, sőt tragikus, vagy inkább megszégyenítő.
A környezet megszenvedi az emberi szabályozást: erózió, a talaj elsavasodása, a víz minőségének romlása és a fajok kipusztulása túl nagy ár.
Kezdetben ugyanis valóban óriási sivatagos területek váltak termékennyé az egész éves öntözéssel, csakhogy az áradás és kiszáradás ritmusának megszűnésével a talaj nem kapja meg az értékes természetes trágyázást jelentő iszaputánpótlást, veszít tápanyag tartalmából, csökkennek a terméshozamok. Az amúgy is nagyon drága műtrágyázás viszont szennyezi a Nílus vizét. Az iszap hiányzik építőanyagként is, hajdan téglát égettek belőle, ma viszont a tavat tölti föl fokozatosan, melynek (és a műtrágyázás) hatására a növények elburjánzanak, a víz oxigéntartalma a rothadás miatt csökken (a halak elpusztulnak), számos kagyló és csigafaj szaporodik túl. Az ásványi sókat évtizedek óta nem mossa ki az áradás, a föld egyre szikesebb, károsítva nem csak a növényeket, de fenyegetve az értékes építészeti emlékeket is.
A hatalmas víztömeg óriási nyomása pedig időnként földrengésekhez vezet. Mivel a folyó nem tudja a torkolathoz szállítani a hordalékot, a tengerbe mosódó parti területeknek nincs pótlása. Az áradások gondoskodtak a rágcsálók irtásáról is, ma komoly egészségügyi problémát jelentenek az elszaporodott egerek, patkányok és más kártevők.
Természetesen a leendő hatalmas tó területéről ki kellett telepíteni a lakókat, és a legértékesebb műemlékeket. Csaknem százezer ember kényszerült elhagyni a szülőföldjét,
többségük a hajdan fáraók nemzedékeit adó núbiai népcsoporthoz tartozott. Hatalmas templomokat bontottak szét és telepítettek át biztonságos helyre. Legismertebb ezek közül Abu Simbel temploma, amelyet a Nasszer-tó egyik szigetén építettek újra kőről kőre, példátlan nemzetközi összefogással, versenyt futva az egyre emelkedő vízszinttel. Többezer éves építmények maradtak azonban a területen, amelyeket elnyelt a tó, például Buhen erődje a Krisztus előtti harmadik évezredből.
A mérleg tehát már most sem pozitív, és a jövő inkább további problémákat fog felszínre hozni. Nem is beszélve a társadalmi feszültségekről, hiszen a mezőgazdaság hasznát a tehetősebbek fölözik le, a szegény réteg helyzete inkább romlott az utóbbi ötven évben.
(Szemlelek.net nyomán Szent Korona Rádió)