Alapjog-ellenes az „érzékenyítés” – Az Egyetemi Ellenállás várja a jogesetekről szóló bejelentéseket

Az Egyetemi Ellenállás újabb felhívást tett közzé honlapján. A hallgatók és az oktatók mozgalomba való jelentkezése mellett várják az általános- és középiskolákban az LMBTQP-lobbi áldozatainak (és a szüleik) jelentkezését is, hogy meg tudják tenni a szükséges jogi lépéseket.
Prohászka Ottokár gondolatai hamvazószerdára

A nagyböjt mai nappal, hamvazószerdával veszi kezdetét. Az elkövetkezendő időszak a bűnbánat, a krisztusi áldozatra való lelki felkészülés ideje. A böjt során nem kivetkőzünk saját lényünkből, hanem az anyagi természetben ránk ragadt gátjainkat – az aszkézis során – levetve újra visszanyerhetjük eredeti voltunkat. Kezdjük meg eme időszakot Prohászka Ottokár szavaival:
A kis- és középvállalkozások pénzügyi szinten tartásának bankjogi előfeltételei

Sokat hallunk a kis- és középvállalkozások pénzügyi erejének szinten tartásának szükségességéről. Erre a drága bankhitelek aligha alkalmasak, arról nem is beszélve, hogy a bankoktól kölcsönszerződés formájában rövid lejáratú, haladékot biztosító kölcsönöket egyáltalán nem lehet kapni. A fizetési haladékok igénylésének és nyújtásának tulajdonképpen egyetlen igazi eszköze a váltó finanszírozás (leszámítolás) felélesztése. Alább Dr. Szathmáry Géza – nyugalmazott […]
Zsidóimádata ellenére sem reklámozhatja a normális házasságot a Hit Gyülekezete a Facebookon

Hiába a modernista életvitel, a zsidó és Izrael imádat, a Hit Gyülekezete szekta termékhirdetése így is szúrta a Facebook cenzorok szemét.
Amikor elvették Egyiptomtól a Nílus ajándékát – Az Asszuáni-gát környezetromboló hatása

A környezet kizsákmányolása a modern korral elképesztő méreteket öltött. A „gazdasági fejlődés” elsőbbséget élvez bármilyen más szemponttal szemben mindegy, hogy milyen hatásai lesznek a későbbiekben, csak növekedjen a termelés és ezáltal a profit. A következőekben kedves olvasóink megismerhetik, hogy miként tette tönkre Egyiptom mezőgazdaságát, egy gátnak a megépítése, melytől az évezred csodáját várták.
Médiavadász: Anatolij, a bűnös szent (videó)

A Médiavadász frissen megjelent videójában egy ikonikus, bár talán kevésbé ismert orosz alkotással foglalkozik: Pavel Lungin A sziget (Osztrov) című filmjének mélyreható elemzését adja, és bűn, illetőleg a szentség mibenlétének kérdését feszegeti. A cikkben olvasható írás a videó szövegének lejegyzett és minimálisan módosított változata.