A mai agresszív LMBTQP propagandával nincs új a nap alatt. A baloldal, ha létrontásról van szó nem válogat az eszközökben. Alább az Antigender.org cikkét közöljük, mely bemutatja, hogy az 1968-as szexuális forradalom miként tette tönkre gyermekek életét és hogyan kívánták legalizálni a pedofíliát a szexuális szabadság jegyében.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
A német baloldalnak is megvan a maga zaklatásokkal teli története. A német 1968-as mozgalom egyik célja a gyermekek szexuális felszabadítása volt. Egyeseknek ez minden szexuális gátlás levetkőzését jelentette, ezzel olyan környezetet teremtve, ahol még a pedofília is progresszívnek számít.
1970 tavaszán Ursula Besser egy aktatáskát talált lakása bejárata előtt. Akkoriban gyakran hagytak az emberek dolgokat az ajtaja előtt, vagy dobtak apró tárgyakat a postaládájába. Ez nem volt számára szokatlan, hiszen a konzervatív Keresztény Demokrata párt képviselője volt a berlini állami parlamentben. Besser néha kihívta a rendőrséget, hogy megvizsgáljanak egy gyanús csomagot, de mindig elnézést kért a szomszédoktól a kellemetlenségekért.
A diákok forradalmat hirdettek, és Besser, egy tiszt özvegye, azok közé tartozott a városban, akik erősen ellenezték a kor radikális változásait. Három évvel korábban, amikor a berlini parlament frissen választott tagja volt, a CDU Bessert (akinek Ph.D. fokozata volt filológiából) beválasztotta az oktatási bizottságba. Közvetlen és harcias stílusával gyorsan hírnevet szerzett.
Az aktatáska egy halom papírt rejtett: írógéppel írt napi jelentések egy Berlin Kreuzberg városrészében található napköziben zajló pedagógiamunkáról, ahol 15 nyolc és tizennégy év közötti gyermeket gondoztak délutánonként. Az első riport dátuma 1969. augusztus 13-a volt, míg az utolsót 1970. január 14-én írták.
Még egy felületes áttekintés után is nyilvánvaló volt, hogy a Rote Freiheit (Vörös Szabadság) nevű napköziben zajló oktatás szokatlan módszereket alkalmazott. A központ szándéka az volt, hogy a diákokból „szocialista személyiségeket” képezzenek, és a képzés célja jóval több volt a gyerekek felügyelt játékánál. A központ napirendjén volt a vietnámi helyzettel kapcsolatos „agitprop” és az „utcai harc”, melynek során a gyerekeket „rendőrökre” és „diákokra” osztották.
Szexuális aktus eljátszása
A pedagógusok feljegyzései szerint nagyon komoly hangsúlyt helyeztek a szexuális oktatásra. Szinte minden egyes nap, a diákok olyan játékokat játszottak, melyek során levették a ruháikat, pornómagazinokat olvastak és közösülést mímeltek.
A feljegyzések szerint, december 11-én egy „szexgyakorlatot” vezényeltek le, január 14-én pedig egy „baszás órát”. Egy november 26-ai bejegyzés így szól: „Gyakran ott feküdtünk, és többször tettünk – nyíltan vagy rejtve – erotikus célozgatásokat, amiket pantomim útján fejeztünk ki. Ezeket Kurt és Rita adta elő egy alacsony asztalon (mint egy színpadon).”
Az anyagot először a nagyközönségnek a diákmozgalom egyik melléktermékeként mutatták be: a gyermekek szexuális felszabadításaként. Besser eljuttatta az anyagot egy Nyugat-Berlini újság, a Der Abend szerkesztőjének, aki egyes részleteit nyilvánosságra hozta. 1970 április 7-én a berlini állami parlament megvitatta a Rote Freiheit napközi központ ügyét. Kiderült, hogy a Berlini Szabadegyetem Pszichológiai Intézete állt mögötte. Ez az intézet hozta létre az intézményt és biztosította az ott dolgozó oktatókat. Besser úgy véli, hogy egy aggódó munkatársuk hagyta a dokumentumokat az ajtaja előtt.
Néhány nappal később Besser ellátogatott Berlin Dahlem városrészében található Pszichológiai Intézetbe, hogy „megnézze magának a helyet”, az ő szavaival élve. A pincében Besser talált két szobát, amit egy hatalmas, egyik oldalról átlátszó tükör választott el egymástól. Egy matrac is volt az egyik szobában, valamint egy mosdó a falon és egy sor színes mosogatórongy lógott mellette. Amikor megkérdezte, Bessernek azt mondta az egyik alkalmazott, hogy a pincét „megfigyelő állomásként” használták, hogy tanulmányozzák a gyermekek szexuális viselkedését.
Azóta már feledésbe merült, de az 1968-as mozgalom tagjait és örököseit rabul ejtette a gyermeki szexualitás. A mozgalom ezen fejezetét rendre kihagyták a korszak izzó beszámolói közül. Ebben a kérdésben a ’60-as évek diákmozgalmainak veteránjai akut amnéziában szenvednek, a diáklázadások ezen aspektusának analízise mindenesetre megérne egy misét.
A gyerekekkel való szex lehetősége
A szexuális abúzusról zajló vita egyik vitatott eleme, hogy hol is kellene meghúzni a határt a gyerekekkel való interakciók során. Ez a zavar nem csak a Katolikus Egyházra jellemző. Valóban, pontosan az úgynevezett progresszív körökben kezdődött a gyermekkor eroticizálása és a tabuk lebontása. Ez egy olyan váltás volt, ami megengedte a gyerekekkel való szex lehetőségét.
A Hessen tartományban található odenwaldi iskolában történt incidensek – ez egy egyházakhoz nem kötődő bentlakásos iskola – megmutatták, hogy a reformokra törekvés és a gátlások megszüntetése közt van kapcsolat. Klaus Rainer Röhl esete, aki korábban a baloldali Konkret magazin publicistája volt, a történelmi kontextus nélkül meglehetősen értelmezhetetlen. A Konkretban megjelent cikkek, melyek a gyerekekkel való szexet hirdették, ugyanannyira aggasztók, mit Röhl gyerekeinek, Anjanak és Bettinának a vádjai, hogy molesztálta őket, amit Röhl tagad.
A baloldalnak megvan a maga zaklatásokkal teli története, ami sokkal komplikáltabb, mint első ránézésre tűnik. Amikor a ’60-as évek végének diákmozgalmainak vezetőit erről kérdik, hezitálnak, vagy kitérő választ adnak. „Az 1968-as mozgalom magában hordozta a gyerekek és a felnőttek közötti határ iránti tisztelet teljes hiányát. Annak a mértéke, hogy ez a veszélyeztetés hány zaklatást szült, nem tisztázott,” írja Wolfgang Kraushaar, politikai elemző és a mozgalom krónikása.
A határok tiszteletének hiánya enyhe kifejezés. Azt is mondhatnánk, hogy a határokat erőszakosan lerombolták.
A szexuális liberalizáció azon fiatal forradalmárok egyik legfontosabb ügye volt, akik 1967-ben elkezdték a feje tetejére fordítani a társadalmat. A szexuális vágy feletti kontrollra úgy tekintettek, mint az uralom eszközére, amin keresztül a burzsoá társadalom fenntartotta hatalmát. Minden, amit ezek az újítók rossznak és veszélyesnek tartottak, ebben a koncepcióban gyökerezett: az emberi agresszió, a kapzsiság, a birtoklási vágy, és a hatalomnak való behódolás hajlandósága. A radikális diákok hitték, hogy csak azok lehetnek igazán szabadok, akik megszabadították magukat a szexuális elfojtásoktól.
„A szexuális vágy ellenséges kezelése”
Számukra nyilvánvaló volt, hogy a felszabadítást korán kell kezdeni. Amint a gátlások gyökeret vertek, már csak a szimptómák kezelése volt lehetséges. Meggyőződésük volt, hogy az a legjobb, ha elejét veszik a gátlások kialakulásának. Szinte nincs is olyan baloldali szöveg, ami nem említi a szexualitást.
Például a „Revolution der Erziehung” (Forradalom az oktatásban), Rowohlt 1971-es munkája, ami bestseller lett, a következőképp illeti a szexualitást: „A családi élet mentesítése az erotikától, a gyerekek közti szexuális tevékenység tiltásától az incesztus tabusításáig, a totális behódolást szolgálja – a felkészülést a szexuális élvezetek ellenséges kezelésére az iskolában és az önkéntes behódolást a dehumanizáló munkarendnek.”
A Kursbuch nevű kulturális magazin 17. száma, ami 1969 júniusában jelent meg, praktikus fogalmakkal írta le a forradalmárok álláspontját. A német Hans Magnus Enzensberger által kiadott magazin lehozott egy riportot, ami a berlini Kettes Kommuna tagjaival készült „A gyerekek edukációja a kommunában” címmel. 1967 nyarán, három nő és négy férfi költözött egy öreg apartmanba a Giesebrecht utcába, köztük két gyermekkel: a hároméves Grischával és a négyéves Nessimmel. A lakók számára az együttélés célja minden burzsoá megkötés levetkőzése volt: többek közt a külön bankszámlától, a zárt fürdőszobaajtóktól a párok közti hűségen a szégyenérzetig. A két gyermeket a közösség nevelte fel, ami azt jelentette, hogy senki sem figyelt rájuk eléggé. A felnőttek célja az volt, hogy ne csak „tolerálják, de bátorítsák is a gyermeki szexualitást” – nem voltak megelégedve azzal, hogy csak passzív szemlélők legyenek.
A kommuna tagjai szükségesnek érezték, hogy leírják az élményeiket, ami megmagyarázza, hogy az incidensek egy része miért olyan jól dokumentált. 1968. április 4-én Eberhard Schultz leírta, hogy az ágyon fekszik a kis Grischával, majd a lány simogatni kezdi őt, először az arcán, majd a hasán és a fenekén, végül pedig a péniszét, mígnem „nagyon izgatott” lett és a „pénisze megmerevedett”. A kislány leveszi a harisnyáját, és megkéri Schultzot, hogy „hatoljon belé”, amire azt válaszolja, hogy a pénisze „valószínűleg túl nagy lenne”. Ezután masszírozni kezdi a kislány vagináját.
„Nézd, a vaginám”
A Kursbuch 17 egy sorozat poszter méretű fotót is tartalmazott. A címe: „Szerelmi játékok a gyerekszobában”, rajtuk Nessim és Grischa. Mindketten meztelenek. Azt gondolnánk, ilyen képeket inkább egy pedofiloknak szóló magazinban látnánk viszont – nem pedig a baloldali értelmiség egyik befolyásos lapjában. A felirat így szól: „Grischa a tükörhöz sétál, megnézi magát, többször előrehajol, körbe simogatja a fenekét és így szól: „Nézd, a vaginám.”
Ulrich Enzensberger, aki a kommuna tagja volt, később azt mondta, Nessim mindig „elborzadva” tekintett vissza a kommunában töltött napjaira. Nessim jelenleg politikai tudós Brémában, míg Grischa Berlinben él, és egy kiadónak dolgozik. Nessim és Grischa visszahúzódó életet élnek, mióta képesek saját döntéseket hozni. Amikor rákérdeznek, Nessim illedelmesen azt válaszolja, hogy a gyermekkorát és az intim témákat csak azokkal beszéli meg, akikben megbízik. Grischa, most 46, szintén nem kíván a múltjáról beszélni.
Csábító lenne úgy tekinteni a kommuna „szerelmi játékaira”, mint kivétel, mint egy forradalmi projekt radikális feleslegére, ha sok baloldali szülő nem a Giesebrecht utcai kísérletek alapján modellezte volna a saját életét. A kortársak számára a Kommuna 2 egy pilot projekt volt az antiautoriter edukációban, amit gyorsan követtek azok a magánóvodák, melyekben a szülők alkalmazhatták az új ideákat a gyermeknevelésben. Először Frankfurtban, Berlinben, Hamburgban és Stuttgartban, majd idővel kisebb városokban is, mint Giessen és Nürnberg.
Kezdetben a szülők olyan gyakorlati ügyeket vitattak meg, mint hogy elvigyék-e a gyerekeiket a felvonulásokra. De idővel a szexuális nevelés is napirendre került. Ezekben az antiautoriter óvodákban és napközikben (Kinderladen néven voltak ismertek) egyetlen témát sem vitattak meg olyan hosszan, mint a szexualitást, mondja Alexander Schuller, a mozgalom egyik alapítója.
Megosztva a kérdésben
1969-ben Schuller, aki szociológus volt, egyike volt a Kinderladen alapítóinak Berlin Wilmersdorf negyedében. Mint Schuller, a többi szülő is akadémista, újságíró vagy egyetemi munkatárs volt – egy határozottan felső osztályú társaság. Schuller két fia, akkor négy- és ötévesek, az állami napközik szabályai és büntetései nélkül nőttek fel.
De a felnőtteket hamar megosztotta a szex kérdése. Néhányan eltökéltek voltak, hogy bátorítsák a gyermekeiket, hogy megmutassák és megérintsék a genitáliáikat, míg másokat elborzasztott az ötlet.
„Sohasem mondták ki, de egyértelmű volt, hogy végül a két tanárnővel való szex is felmerült”, mondja Schuller. „Nagyon nehéz állást foglalnom. Úgy éreztem, hogy amit alapvetően szeretnénk, az rendben van, de amikor ez az ügy szóba jött, azt gondoltam: Ez őrület, ez egyszerűen nincs rendjén. De ugyanakkor szégyelltem magam, hogy így gondolkodom. Azt hiszem, sokan voltunk hasonló állásponton.”
Egy évnyi fárasztó vita után a prűd csoport nyert, és a szülők úgy döntöttek, hogy nem lesz szex a Kinderladenben.
Manapság, ha egy felnőtt egy gyermek nemi szerveit izgatja, egyértelműen bűncselekménynek tekintjük. De 1968 forradalmárainak ez egy edukációs eszköz volt, hogy egy „új embert alkossanak”, ahogy az 1971-ben kiadott „Pozitív Gyermeki Indoktrináció Kézikönyve” is írja. „A gyermekek megtanulják elfogadni az erotikát és a közösülést, jóval azelőtt, hogy képesek megérteni, hogyan is fogan egy gyermek. Nagyon értékes számukra a felnőttekkel való ölelkezés. Nem kevésbé értékes, hogy szexuális aktus is történjen az ölelkezés során.”
Folyamatos megvilágosodás
Ezeknek az állítólagosan felvilágosult szülőknek az önbecsapása akkor kezdődött, amikor megpróbálták ráerőltetni a gyerekeikre, hogy gátlások nélkül viszonyuljanak a szexualitáshoz. Elméletben az volt a cél, hogy a gyerekek képesek legyenek a szexuális szükségleteiket kielégíteni. De mivel a gyerekek nem hajlamosak arra, hogy maguktól szexuálisan aktívak legyenek a felnőttek előtt, ezért stimulálni kell őket, hogy így tegyenek. A szülők folyamatosan szexuális tartalmú vicceket meséltek nekik, és olyan szavakat használtak, mint „fasz”, „segg” és „pina”. „Ami azt illeti, a fiaim nagyon szerettek a Kinderladenbe járni”, mondja Schuller, „de a folyamatos locsogás a szexről borzasztó volt számukra.”
A „Forradalom fakó szíve” című novellájában Sophie Dannenberg megkapóan írta le, mennyire kínzó lehet egy gyermek számára, amikor megsértik az intimitását. Dannenberg, akit a szülei 1970-ben a Német Kommunista Párt hatására a giesseni Kinderladenbe küldtek, az anyja és a többi szemtanú által elmondott történeteket használta fel arra, hogy bemutassa a folyamatos megvilágosodás atmoszféráját.
Az anyag, amit felhasznált, tartalmaz egy beszámolót egy szülői délutánról, ahol az egyik édesanya elmondta, hogy levetkőzött a fia előtt, hogy az megvizsgálhassa őt. A dolog folyamán a nő szétnyitotta a lábait, hogy a fia tanulmányozhassa a nemiszervét. A játék azzal ért véget, hogy a fiú egy ceruzát dugott az anyja vaginájába. A szülők arról is hosszasan beszélgettek, hogy jó ötlet-e szexuális kapcsolatot létesíteni a gyermekeikkel, hogy megmutathassák a közösülés természetességét.
Habár a Dannenberg által megkérdezett emberek nem emlékeztek fizikai bántalmazásra, beszámoltak a szexuális bántalmazás finomabb formáiról, mint például a gyerekek nógatása, hogy mutassák meg a meztelen testüket. A műben, mely Dannenberg kutatásain alapul, a nyolcéves Simonét arra kérik, hogy vetkőzzön le több felnőtt és gyerek előtt. „Miért takarod el magad?” – kérdi az anyja a többiek meglepetésére, amikor a gyerek ösztönösen egy párnát tesz a genitáliája elé – „Gyönyörű dolog van neked ott! Mutasd meg nekünk!”
Kalandok
A könyv egyetlen jelenete sem provokált olyan dühös reakciókat, mint ez. Dannenberg beszámolt róla, hogy szó szerint leordították több könyvbemutató alatt is, amikor ezt a jelenetet említette. „Hazugság, hazugság!” – ordította egyszer a közönség, amikor egy alkalommal Ulrich Enzensbergerrel beszélgetett, és emlékeztette a korszak szexuális kicsapongásaira.
Valószínűleg a felnőttek számára sem volt mindig könnyű ennyire szabadnak lenni. Nem mindenki tudta, hogy mit is kéne tennie, amikor egy magával játszó kisgyerek hirtelen a felnőtteket kezdte simogatni.
1975-ös „Der grosse Basar” (A nagy bazár) című önéletrajzi könyvében a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit beszámol a frankfurti Kinderladenben szerzett tanári élményeiről. Amikor a rábízott gyerekek lehúzták a sliccét és simogatni kezdték a péniszét, azt írja, „Általában eléggé megdöbbentem. A reakcióim a körülményektől függtek.”
„Ez fáj”
Mások számára sokkal nehezebb volt megbirkózni a helyzettel. A stuttgarti Kinderladen 1969 decemberi feljegyzése szerint egy édesanya beszámolt róla, hogy hirtelen több gyerek is a szoknyája alá nyúlt. Amikor az egyik fiú húzni kezdte a fanszőrzetét, nem tudta, hogy reagáljon. Egyrészt nem akart gátlásos lenni, másrészt a helyzet kellemetlen volt számára. „Ez fáj,” – mondta végül – „ez nem tetszik.”
A szociológus Monika Seifert beszámolója, aki a Vorgange magazinban írta meg a Parent’s Collective of the Frankfurt Chidren’s Schoolban szerzett élményeit, rávilágít, hogy milyen nehéz volt a Kinderladen-szülőknek választani az ideológiai várakozások és a moralitás közt.
A beszámolóban Seifeirt azt kérdi magától kritikusan, hogy fordulhatott elő a projektjében, hogy „egyetlen esetben sem figyelt meg szándékos, direkt, céltudatos szexuális aktivitást egy felnőtt és egy gyermek közt.” Meg kell jegyezzük, hogy ezt hiányosságnak tartja, és nem sikernek. Mint anya, Seifert arra jutott, hogy „a felnőttek gátlásai és bizonytalansága” lehetett a passzivitás oka, és a gyerekek valószínűleg „elnyomták a szexuális kíváncsiságukat a felnőttek tudatalatti reakciói miatt.”
„Egy elképesztően erotikus játék”
Vajon zaklatásnak kell minősíteni azt, ami a Kinderladenben történt? Ha azokat a kritériumokat nézzük, amelyek alapján a katolikus papokat elítélték, egyértelműen annak, mondja Alexander Schuller szociológus. „Objektíven nézve, ez zaklatás volt, szubjektíve nem.” mondja Dannenberg, a szerző. Bármennyire is idegennek tűnik ma a gondolat, a szülők a gyermekeik jólétét tartották szem előtt, nem a sajátjukat. Az új mozgalom hívei nem szexuális tárgyként tekintettek a gyermekeikre. Ez különbözteti meg a politikailag motivált zaklatást a pedofíliától. (Jól tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve – szerk.)
A határok itt is elmosódnak. Hogyan kellene reagálnunk arra, amikor Cohn-Bendit azt írja a memoárjában, hogy „kicsi, ötéves lányok, akik már megtanulták, hogy ajánlják fel magukat nekem”? Nem ez volt az egyetlen eset, amikor a zöld politikus a gyerekekkel való élményeiről áradozott. 1982. április 23-án, egy meglehetősen elfelejtett francia tévéinterjúban Cohn-Bendit, aki ma az Európai Parlament tagja, a következőt mondta:
„Reggel kilenckor csatlakozom az én nyolc kis tipegőmhöz, akik 16 hónapos és két éves közöttiek. Megmosom a feneküket, csiklandozom őket, ők is csiklandoznak engem és ölelkezünk. Tudod, a gyermeki szexualitás egy csodás dolog. Őszintének és gyengédnek kell lenned. A nagyon kicsi gyerekekkel nem olyan, mint a négy-hat évesekkel. Amikor egy kicsi, ötéves kislány elkezd levetkőzni, az nagyszerű, mert ez egy játék. Egy fantasztikusan erotikus játék.”
Később Cohn-Bendit azt állította, hogy ezek a leírások a könyvben csak provokációk voltak. Akár hisz neki az ember, akár nem, a zöldek 1980-as évekbeli felelőtlen beszédei a gyerekekkel történő szexről végül valódi pedofilokat is magához vonzott.
Korhatár nélkül
A felemelkedő homoszexuális mozgalomban úgynevezett „pedo csoportok” is megjelentek. A homoszexuálisokhoz hasonlóan ők is azt állították, hogy kisebbségként járnak nekik bizonyos jogok. A legismertebb csoport közülük a nürnbergi „indián kommuna” volt, egy „alternatív életmód projekt” idősebb gyerekeknek. Az „indiánok”, világosra festve és hangosan, először a Zöld Párt gyűlésén tűntek fel, a délnyugati Karlsruhe városában 1980-ban, hogy támogatást szerezzenek ügyüknek, amit úgy hívtak „szabad szex felnőtteknek és gyerekeknek.”
A zöldek nem sokáig álltak ellen az érvelésnek, hogy a kormánynak nem szabad korlátoznia a gyermekek szexualitását. A zöldek 1985-ös lüdenscheidi gyűlésén, az észak rajna-vesztfáliai állami szervezetük úgy érvelt, hogy az „erőszakmentes szexet” a gyerekek és a felnőttek közt engedélyezni kell, korhatár nélkül. „A közös megegyezésen alapuló szexuális kapcsolatot felnőttek és gyerekek közt dekriminalizálni kell”, írta a Zöld Párt baden-württembergi „Gyermek és Fiatal” munkacsoportja egy kiáltványban, nagyjából ugyanekkor. A nyilvános tiltakozások hatására a párt eltávolította ezt a kijelentést a dokumentumból.
Ezalatt az idő alatt egyetlen újság sem adott annyi teret a pedofiloknak, mint az alternatív, balra hajló Tageszeitung, ami jelzi, mennyire elfogadottá vált ennek a tabunak a megsértése a baloldalon. Több sorozatban is, melyek egyikének címe „Szeretem a fiúkat” volt, valamint hosszú interjúkban több férfi is elmondhatta, mennyire gyönyörű és felszabadító volt az éretlen fiúkkal folytatott szexuális aktus. „Nagy bizonytalanság volt atekintetben, hogy meddig mehet el az ember” mondja Gitti Hentschel, a lap társalapítója, 1979-től 1985-ig szerkesztője. Az olyanok, mint Hentschel, aki nyíltan ellenezte a pedofília promótálását, prűdnek lett bélyegezve – mivel szembeszállt a szabad véleménynyilvánítással. „A Tageszeitungban nincs cenzúra” volt a válasz.
Carte Blanche
Günter Amendt szociológus egyike volt azon kevés baloldali vezetőknek, aki azonnal szembement a pedofil mozgalommal. „Nincs elfogadható szexualitás felnőtt és gyerek közt”, mondta Amendt, kifejezve ellenérzéseit a mozgalommal szemben. Alice Schwarzer, az Emma nevű politikai nőmagazin alapítója, szintén felszólalt a gyerekekkel való szex lekicsinylése ellen, és annak nevezte, ami valójában: nyílt abúzus.
Amendt visszaidézte, miként becsmérelték mint reakcióst röplapokban és cikkekben. „Akkoriban nyílt hadjáratot folytattak Alice és ellenem”, mondta. Egészen az 1990-es évek közepéig nem ért véget ez a horrorisztikus epizód. 1994-ben a pedofilok utoljára jelentek meg a Tageszeitungban, és még az a lap is belátta, hogy a kisfiúkkal való nemi aktus nem különbözik a kislányokkal valótól, akiket akkor, a nőmozgalomnak köszönhetően, már hosszú ideje védelemre méltónak ítéltettek.
Az 1960-as évek forradalmárai még mindig nagyon messze vannak attól, hogy szembenézzenek a történelmük ezen részével. Amikor az 1968-as mozgalom tagjainak tevékenységével kapcsolatban kérdések merültek fel az Odenwald iskola zaklatási ügyei során, a mozgalom védelmezői hirtelen korlátlan felhatalmazást adtak maguknak.
„Az ilyen vádak mögött az a szándék húzódik meg, hogy megbélyegezzék a szociális haladást” írta Gunter Schmidt szexológus és 1968-as veterán a Frankfurter Rundschauban. „Egészében nézve, az 1968-as számhoz kötődő szociális változások sokkal inkább elvezettek a zaklatások megelőzéséhez.”
Ez egy meglehetősen enyhe módja az emlékezésnek. Bizonyos, hogy nem mindenki osztja, aki részese volt azon kor baloldali edukációs kísérleteinek.
A fentebb említett példák jól bemutatják, hogy miért kell visszatérnünk a tradicionális létszemlélethez. Egy istenközeli társadalomban ehhez hasonló eseteknek még a gondolata sem merülne fel – szerk.
(Antigender.org nyomán Szent Korona Rádió)
Nem hallgatnak, pedig jobb lenne – Gondolatok a freeSZFE anarcholiberális elképzelés kapcsán