Vakcináért cserébe kiadja a menekült ujgurokat Törökország Kínának?

Törökországot az a vád érte az elmúlt napokban, hogy az országban élő ujgur kisebbséget Covid-19 vakcinákért cserébe átadná Kínának. Az országban nagy számban élnek ujgurok (közel 50 000 fő), mivel 2009 és 2015 között Erdogan szívesen fogadta országába a menekülőket, mint testvérnépet. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Több ellenzéki képviselő összefüggésbe hozta az oltás késlelkedésének a tényét azzal, hogy a kínai kormány 2020 decemberében ratifikálta azon 2017-es törvényt, mely értelmében Törökország köteles kiadni a távol-keleti országnak azon Kínában bűnténnyel vádolt egyéneket, akik nem tagadták még meg kínai állampolgárságukat. Törökország ezidáig nem ratifikálta a törvényt, ugyanakkor az ország több politikusa is attól tart, hogy azzal kíván majd Kína nyomást kifejteni Törökországra, hogy a törvény jogerőre emelkedéséig nem lesz hajlandó vakcinákat szállítani a muszlim országnak.

Félő, hogyha véglegesen megköti a két ország a kiadatási szerződést, akkor Kína kitalált bűncselekmények alapján adatná ki az ártatlan muszlim lakosokat.

Dilxat Raxit az Ujgur Világkongresszus elnöke is aggodalmát fejezte ki, ugyanis a legtöbb Törökországban élő ujgur még kínai állampolgársággal rendelkezik, így ha mindkét ország gyakorlatban is megvalósítja a megegyezést, akkor Kínának csak egy táviratba kerül több ezer ujgur koncepciós perekben való elítélése.

Bizakodásra adhatnak okot Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter szavai. Az állításokra azzal válaszolt, hogy Kína kérte Törökországot, hogy adja ki az ujgur muszlimokat, viszont Törökország visszautasította, nem tettek ilyesfajta lépéseket. A külügyminiszter továbbá azt is cáfolta, hogy szó lenne a megegyezés ratifikálásáról. Hozzátette, hogy a vakcina és az ujgur ügy között semmilyen kapcsolat nem áll fenn.

Az aggodalmaknak az adott alapot, hogy Erdogan az utóbbi időben igyekezett baráti kapcsolatba kerülni Kínával, így többek között az ENSZ által 2019-ben kiadott nyilatkozatot, melyben az Egyesült Nemzetek Szövetsége elítélte a kínai tömeges átnevelőtáborok létrehozását, Törökország nem írta alá.

Nem mindenki látja borúsan a helyzetet, egyes ujgurok úgy vélik, hogy elegendő lesz a kiadatási egyezmény ellenzése a ratifikáció kisiklásához. Az egyik Anatóliában élő ujgur aktivista a következőképpen fogalmazott: “A Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtesz a török kormány kényszerítésére, de nem gondoljuk, hogy a szerződés valóban megköttetik. A török nép és nem kormányzati szervek mindenképpen ki fognak állni ellene.”

(Business Insider nyomán Szent Korona Rádió)

Hogyan éltem túl egy kínai átnevelőtábort? – Egy megmenekült ujgur hölgy beszámolója

Ujgurazonosító szoftvert találtak a Huawei egyik szabadalmában

„A terrorellenes népi háború”, avagy a terror totális eluralkodása. Az ujgur etnocídium III.