péntek, december 5, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az megvan, hogy az amerikai kémműholdak átlátnak a falakon?

December közepén egészen új szintre helyezte a Föld űrből való megfigyelését egy San Franciscó-i startup: a Capella Space pár fekete-fehér képet közölve mutatta be az augusztus óta üzemben levő rendszerét, ami akár éjszaka, vagy felhőkön át is minden korábbinál élesebb képeket tud készíteni a Föld felszínéről. Sőt, még kisebb épületek falain is átlát a rádióhullámmal pásztázó műhold, ami hamarosan akár a bolygó biztonsági kamerájává is válhat – írja a Telex.hu.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

A Capella Space-éhez hasonló rendszerek szinte kizárólag kormányzati szervek számára szoktak elérhetők lenni, ám december közepén a cég a bemutatott képek mellett azt is közölte, hogy egy meglehetősen szigorú átvilágítás, és persze jelentősebb összeg ellenében akár magánemberek is megtekinthetik a Capella-2 műhold által rögzített képeket, sőt, akár maguk is megjelölhetnek célpontot, ha még nem készült felvétel a kívánt területről. A pénzükért pedig meglehetősen jó felbontást kapnak, a Capella-2 ugyanis egy 50×50 cm-es területet képez le minden pixelben, figyelembe véve a törvényi korlátokat.

Az köztudott, hogy az Egyesült Államokban a fegyveres erőknek kifejlesztett technológiák 10-15 késéssel átültetésre kerülnek a privát szektorba is. Az új tudományvallás, a bigtech áltprófétái valójában semmi eredetit nem alkottak, csak a hadsereg számára kifejlesztett rendszereket fejlesztették tovább és marketingelték meg jól. Bill Gates MS-DOS operációs rendszerének alapja a hadsereg számára lett kifejlesztve, az internet úgyszintén, a telefonunkban lévő kamera kémműholdak számára készült, ma pedig már ezek a hétköznapi élet kellékei. Ezeket figyelembe véve most  játsszunk el a gondolattal, ha ez a technológia már kikerült a piacra, akkor az amerikai hadsereg és kormányszervek milyen technológiával lehetnek felvértezve?

Az ExxonMobil olajcég szingapúri telepének radarképe – Fotó: Capella Space

A Capella elnök-vezérigazgatója, Payam Banazadeh korábban a NASA egyik űrközpontjaként működő Jet Propulsion Lab mérnöke volt. 2007-ben az amerikai kormány a hirtelen, a semmiből felbukkanó ellenséges rakétáktól tartva egy űrradarrendszer kidolgozását szorgalmazva arra jutott, hogy valahol 27 és 94 milliárd dollár közé esne annak a megvalósítása.

A műhold egyébként a típusát tekintve szintetikus apertúrájú rádiólokátor, vagyis SAR, ami már az 1970-es évek óta használatban van a NASA-nál, többek között az 1989-ben fellőtt Magellan űrszonda is így készített képeket a Vénuszról.

Az űrben másodpercenként 7,5 km-es sebességgel mozgó Capella-2 9,65 gigahertzes rádióhullámokat küld a Föld felé, amivel a legsűrűbb felhőkön is képes átlátni, és mivel rádióhullámról van szó, a műholdnak teljesen mindegy, hogy nappal vagy éjszaka van-e, ugyanúgy és ugyanolyan képeket képes alkotni. Nagyjából úgy, ahogy a delfinek és denevérek mérik fel a környezetüket echolokáció segítségével.

„Ezen a frekvencián lényegében teljesen átlátszónak tekinthetők a felhők, vagy bármiféle köd, pára és füst. Ezekkel már egyáltalán nem kell foglalkoznunk, ahogy azzal sem, hogy éjszaka vagy nappal van-e” 

– mondja Banazadeh.

Az etiópiai Tigré-konfliktusban az Aksum repülőtér leszállópályájára ásott árkok – Fotó: Capella Space

A folyamatos megfigyelési képesség és a nagy felbontás mellett még egy elég nagy fegyvertény szól a Capella rendszere mellett:

képesek belátni a műholddal könnyebb szerkezetű épületekbe, például fémszerkezetes repülőgéphangárokba.

Bár az eredeti bejelentés után elterjedt, hogy komolyabb épületeken is áthatol a radarhullám, a Capella gyorsan jelezte, hogy például betonból vagy téglából készült falakon át semmit nem látnak a belső szerkezetből.

Egy kínai napelemparkról készített műholdkép – Fotó: Capella Space

A két műhold segítségével akár háromdimenziós képet is képesek alkotni, ami szintén fontos lehet az ipari kémkedésben, ez a rendszer ugyanis két műholddal alkalmas lehet például a nyitott tetejű olajtárolók aktuális telítettségét felmérni, tehát simán belőhető egyik vagy másik ország olajkészletének vagy termelésének egy része a távolból.

Persze a kormányok is nagyot profitálhatnak egy ilyen rendszerből. Az amerikai kormány gyorsan élt is a lehetőséggel, és többek között a védelmi minisztérium, a kémműholdak felügyeletét ellátó Nemzeti Felderítő Hivatal, a haditengerészet és a légierő is kötött már szerződést a céggel.

Nem csoda, hiszen a remek felbontásnak köszönhetően nem csak azt tudják megállapítani, hogy mondjuk állomásozik-e bármiféle hadi egység egy másik ország támaszpontján, de darabra és típusra is pontosan meg tudják becsülni a harci eszközök számát adott esetben.

Mindez persze némi aggodalomra is okot adhat, hiszen egy éjjel-nappal látó megfigyelő eszközt kapott a kezébe az amerikai kormány, ráadásul fillérekért – még akkor is, ha csak vásárló, és nem tulajdonos a rendszer végén.

(Telex.hu nyomán Szent Korona Rádió)

A járványra hivatkozva vezetik be a totális megfigyelésünket Európában is?

A nagy testvér mindig figyel – A Facebook lehallgatja felhasználóit?

Legfrissebb

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Kategóriák

Honfoglalás kori harcosok gazdag sírjait tárták fel régészek Kecskemét határában

Az Akasztó község határában végzett feltárások során három kiemelkedően...

Cseh Katalin büszke LMBTQP-ügynök

November elején Cseh Katalin bejelentette, hogy az ex-Párbeszédes Barabás...

Dúró Dóra: A gyerekek egészséges fejlődéshez való jogát semmivel nem veszélyeztethetjük

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyílt levélben...

Humanoid robot járőrözik a kínai-indiai határon?

A modernitás egy újabb állomása? Már nem is emberi...

A modern étkezéstől egyenes út vezet a vastagbélrákig

Az ultrafeldolgozott ételek annyira tönkretehetik az emésztőrendszert, hogy bélrákhoz...

Donyeck és Luhanszk területét mindenképpen el akarja foglalni Oroszország

Putyin szerint, ha az ukránok figyelembe vették volna Donyeck...

Természetesen Miskolc: Elesett a zebrán, segítség helyett kirabolták

Mi sem természetesebb annál, hogyha valaki elesik, akkor azt...

Személyes történetek mutatják be az ukrán front borzalmait

Személyes történeteken keresztül szemléltette a Reuters, hogyan tört meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55