A novemberi halálozási adatok kirívóan magasak. Állíthatjuk, hogy “csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam meg” (Churchillnek tulajdonított, ám ismeretlen forrású idézet), de tényszerűen az igaz, hogy a halálozási adatokat inkább kozmetikázni szokták, azaz abban érdekeltek mindenkoron az államok vezetései, hogy minél kevesebb halottról számoljanak be. Természetesen ettől még nem kell minden kormányzati intézkedést azonnal elfogadni a járvány kapcsán és rettegve, maszkban, kesztyűben bezárkózni, senkivel sem találkozni, pláne nem szabad stresszelni és pánikolni. Viszont a járvány tagadhatatlanul létezik, és ha létezik, akkor védekezni is kell az ésszerűség határain belül. Se pro, se kontra ne keltsünk hisztériát! A nemes jellemhez hozzátartozik egy higgadt, szellemileg megalapozott álláspont felvétele. Ezen álláspont kikristályosítására teszünk az alábbiakban kísérletet.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Van olyan megállapítás, mely szerint a sötét háttérhatalmi erők most fogják az egész emberiség felett átvenni a hatalmat a “kitudjamilyen” vakcinákkal (lásd a témában írott szakmai tanulmányunk), sőt, most valósul meg a lehető legsötétebb kor. A vakcinákon kívül egyet tudunk érteni ezzel az állásponttal: a sötét, háttérhatalmi erők folyamatosan veszik át az emberiség felett az irányítást, a virtuális világ technokrata uralma csak nő és nő a vírustól függetlenül. A legsötétebb kor pedig éppen aktuálisan a legsötétebb, és percről perce csak sötétebb.
A szomorú valóság az, hogy nincsenek rászorulva a sátáni erők arra, hogy egy kockázatos összeesküvéssel, tucatnyi vakcinafejlesztő cégnél, összesen több ezer embert beavatva olyan vakcinákat állítsanak elő, amivel “bechipeljenek” minket úgy, hogy ezt az összes ország kormányán keresztül vigyék, akik ráerőszakolják a saját, állami, szakmai ellenőrző szerveikre a jóváhagyást. Ismerve az emberiség mentális állapotát, sokkal hatásosabb és gyilkosabb a hatalomátvétel szempontjából a közösségi médiák feletti és az egész internetre kiterjedő kontroll, vagy a kütyük addiktív, illetve a televíziós csatornák butító hatása. Felesleges manőver nanorobotokkal oltani az emberiséget. Pláne akkor kockázatos lenne ez, amikor az okoskütyük lázában égők közül, már vannak olyanok, akik maguk kérik, hogy bőr alá ültetett chipekkel lássák el őket, hogy “kényelmesen” tudjanak fizetni, ne kelljen igazolványokat magukkal vinniük, tudják az okosházukat, az okosautójukat távolról is irányítani. Illetve mi szükség lenne a vakcinás terjesztésére, miközben ezzel az állítólagos csúcsszuper technológiával egy lázcsillapítóba el lehetne helyezni a robotokat, a chipeket, vagy bármit? Vagy éppen a csapvízbe is bele helyezhetik. A vérplazmába. A levegőbe. Tehát, ha valaki ennyire fél ilyen szempontból a vakcináktól, akkor ne fogadjon el vért se egy baleset során, ne adjon semmilyen gyógyszert se magának, se a gyerekének.
Ami valóban problémás az egyes vakcináknál, hogy abortált magzatokon (azok sejtvonalán) kísérletezik ki, tenyésztik, vagy éppen tesztelik. Az is aggályos most a Covid-oltásoknál, hogy kétséges, ilyen hamar sikerült-e biztonságos vakcinát kifejleszteni. Azonban fontos tény, hogy különböző hatásmechanizmusú oltásokat fejlesztett ki tucatnyi cég. Valamelyik tömeges emberkísérletet jelent a várható mellékhatások miatt, valamelyik etikai és szellemi szempontból aggályos (abortált magzatok), valamelyik pedig általános immunválaszt kieszközölő hatású. Erről ITT írtunk (bővebben a DuoGladii januári számában).
Összegezve, a mi álláspontunk az, hogy a hisztéria minden oldalról elkerülendő. A járvány körüli pánikolás is túlzás, egyes intézkedések eltúlzottak, amiknek következménye valóban lehet a digitális diktatúra további erősödése és a társadalmi elidegenedés. Hisztéria tapasztalható a másik oldalon is, akik a szabadságjogukat féltve mindennemű intézkedést kétségbe vonnak, semmiféle szabályt nem tartanak be, sőt, olyan összeesküvés-elméletekkel állnak elő, amik már a nevetséges kategóriába sorolhatóak. A komolytalan elméleteikkel viszont a komolyabban vehetőekről terelik el a figyelmet, így, ha van is valamiféle háttérfolyamat, akkor azt sem lehet vizsgálni, mert ugyanabba a kalapba esik, mint az összes többi. Még mindig nem tudjuk például, hogy ez a vírus hogyan szabadult el, mesterséges-e vagy sem és még egy sor egyéb kérdésre nincs válasz… Azonban, amit tudunk, hogy a magyarországi, novemberi halálozási statisztikák nagyon lesújtóak:
“Októberben a járványügyi tájékoztató honlap szerint 1038 áldozata volt a koronavírusnak, viszont 1549-cel többen haltak meg, mint egy évvel ezelőtt. Novemberben is érdekesen alakultak a számok: a hivatalos adatok szerint a koronavírusnak 3158 halálos áldozata volt, mégis 5279-cel többen haltak meg, mint egy éve ilyenkor.
Az nem derült ki, hogy mi a kétezer fős különbség oka. A novemberi adatokról azt írják, hogy húsz éve nem volt ilyen tragikus a helyzet.
Egy hónap alatt 15 366 magyar halt meg. Ennél több haláleset egy hónap alatt utoljára 2000 januárjában volt az országban.”
Az az 5279 fő elég sok ahhoz, hogy ne azt szajkózzuk, hogy ez csak egy sima influenza. Még akkor is, ha ezek krónikus betegek, idősök voltak javarészt és meghaltak volna amúgy is 3-5 éven belül. Mert ki dönti el, hogy ki, mikor hal meg? Nyilván Isten, és nem a járvány intézkedéseket semmibevevők, akik még szinte buzdítanak is, hogy a szabályokat ne tartsuk be. Ki vállalja be, hogy miatta 3-5 évvel korábban haljon meg akárki?
Átírja a COVID a közéletet és az értékeinket?
Nagyon jó társadalmi lenyomatot képeznek a különböző reakciók. Pártállást, egyéb identitásokat képes felülírni a pánik és hisztéria minden oldalon. Aki eddig gyűlölt ellenség volt, az a barát lesz hirtelen, és fordítva. Még eszmei közösségeknél is látunk repedéseket a járvány megítélése miatt. Úgy tűnik, hogy a járvány a legnagyobb pusztítást viszi véghez ott, amihez elvileg semmi köze: a közéleti viszonyokban. Bajban van a Fidesz is, hiszen kormányzópártként kötelessége állampolgárait védelmezni, azonban a népszerűségét nem akarja elveszíteni, ezért megy a közhangulat után. Azonban a közhangulat ott tart, hogy egy cionista, kamupártos emberből csinálnak népvezért, aki a népszerűségben lubickolva éppen országos karriert épít. Jobboldaliak látják benne a szabadságharcos hőst, és tömegével születnek olyan hozzászólások, miszerint “tegyük félre a kamupártos múltját”, vagy “nem számít, hogy cionista volt, ha most igaza van”. A legmegdöbbentőbb, hogy sokak számára – akik még a járványt is tagadják-, paradox módon a járványhoz való viszonyulás jelenti a fő zsinórmértéket, elfelejtve a valós értékeket, a komolyabb identitásokat és a valóban közéleti témákat. Immáron, a magyar társadalom fő törésvonalát a járványügyi helyzetről alkotott álláspont képezi.
(Barcsa-Turner Gábor – Szent Korona Rádió)
Alexander Dugin – A pestis istenei: a járványok geopolitikája és a “semmi buborékjai”
Kicsoda is Gődény György, akinek isszátok a szavait járvány ügyekben?!
Előállították, majd ki is engedték Gődény Györgyöt – de miért most?!