A szerencsés sértődés – a mühldorfi ütközet

Miután Anjou Károly egy minden addiginál nagyobb sereggel letörte a felvidéki ellenállást, és az utolsó erdélyi vár is megadta magát a királynak, lassan elkezdődhetett az interregnumba fulladt királyság újra egyesítésé. 1322 a nagy tervek éve volt. A Subicsok a tengermelléken már csak szórványos ellenállást jelentenek, de úgy tűnik Károly királynak nyugat felé is kell pillantania. Habsburg Frigyes ugyanis segédcsapatokat kér tőle az unokatestvére ellenében, a császári korona reményében.

Támogatásoddal a normalitást védelmezed! Mi nem pártok által fizetett bértollnokok vagyunk
– csak a támogatóinkra számíthatunk 

A 2006 óta létező Szent Korona Rádió fennmaradása a tét.

A szerencsés sértődés – a mühldorfi ütközet

1321-ben meghalt Csák Máté. Innentől a király lassan de biztosan visszaszerezte a Felvidéket a koronájának. Végül mindenki behódolt és elismerte Anjou Károlyt törvényes magyar királynak. A dolgok jól alakultak. Az arany ára szerte a kontinensen emelkedni kezdett, és ez kedvezett az Európa aranykitermelésének kétharmadát adó országnak. Elérkezett az idő, hogy külpolitikai szövetségek is köttessenek.

Az Anjou sereg fegyvereire nagy igény mutatkozott. Ne felejtsük el, hogy ez a reformok ideje volt – mind gazdasági, mind katonai, mind társadalmi téren. Ekkor szerveződtek a nemesi bandériumok, amik évszázadokon keresztül az ország fegyveres erejét adták.

Az első és pillanatnyilag legfőbb szövetségese Károlynak Habsburg (Szép) Frigyes lett. Bár ebben az esetben inkább Frigyes szorult segítségre. IV. Wittelsbach (Bajor) Lajos ellenében akart hadat vezetni, mégpedig azért hogy megszerezze a német-római császári címet. A szándékok egymásra találtak, ugyanis Károly szerette volna elejét venni egy jelentős német-cseh szövetségnek a nyugati határainál. A megegyezés értelmében a nyár végén 2200 nehézlovas és 4000 könnyűfegyverzetű kun csatlakozik a felvonuló osztrák csapatokhoz.

Az út Mühldorfig

A liliomos sereg Köcski Sándor vezetésével erőltetett menetben lépte át a Magyar Királyság nyugati határát Pozsonynál, hogy onnan a Duna jobb partján nyomuljon Bécs felé. A bal parton Frigyes is csatlakozott hozzájuk, egy harmadik a stájer sereg pedig Admont-Salzburgon keresztül készült betörni Bajorországba, ezt Frigyes öccse Henrik vezette. Az úton lévő három seregtest szeptember második felében Passauban egyesült, majd hamar tovább vonult az Inn jobb partján az ellenséges területek felé. Frigyes másik öccse Lipót herceg pedig egy sváb sereg élén vesztegelt valahol. Szeptember 23-án értek Mühldorf és Öttling határába, és a több tízezres sereg a két település között az Inn folyó mindkét partját megszállva vert tábort. Lajos seregének ekkor még se híre, se hamva nem volt. Hogy a tettrekészséget fenntartsák Frigyes és Henrik kiadta a parancsot a környékbeli falvak kifosztására addig, amíg Lajos serege elő nem kerül. Aztán egyszer csak végre hír jött az ellenség felől. A vad harciasságáról ismert cseh király, Luxemburgi János elegendő pénzzel és emberrel segítette ki Wittelsbach Lajos bajor ellencsászárt ahhoz, hogy végre megindulhasson az osztrákok felé. Amikor pedig Frigyes megtudta hogy az ellenség legkésőbb hajnalra eléri őket villámgyorsan cselekedett: teljes seregét átköltöztette az Inn bal partjára, hogy a lehető legjobb pozíciót vehesse fel a közelgő összecsapáshoz.

A krónikából:

Köcski Sándor comes, az Anjou-kor kezdetén kialakuló új arisztokrácia egyik jelentős alakja. Károly Róbert harmadik országbírója. A korabeli iratokban Alexander, vagy Alexandri de Kuchk-ként szerepel. Előnevét a vas vármegyei Köcskről (Kuchk) kapta. Címere alapján a Héder nemzetségből való származása valószínűsíthető – címere a nemzetség Németújvári és Hédervári ágának címerével is jó egyezést mutat. Birtokainak fekvése alapján inkább a Németújvári (Kőszegi) ághoz tartozhatott. Nevével először 1312-es sári birtokvásárlásokkal és cserékkel kapcsolatos iratokban találkozunk.

1318 elején Köcski Sándort már a király szentmártoni várnagyaként találjuk. I. Károly, mint szentmártoni várnagynak – kárpótlásképpen – a harcban elesett hűtlen Zook fia Pál Sebes (Sebus), Takács (Takach) és Egered Sopron és Győr megyékben lévő birtokait adományozza.
1319 elején 
Milutin szerb király a macsói bánságba tört, Macsó várát és a bánság erősségeit elfoglalta. I. Károly a szerb betörés visszaszorítására Gutkeled Miklós (Felsőlendvai Miklós) soproni ispánt a dunántúli és délvidéki megyék csapataival a bánságba küldte. A szerb hadjáratban részt vevő Köcski Sándor jelentős érdemeket szerzett, Macsó várának visszavétele során a várból leomló kövektől meg is megsebesült.

Lipót hercegről és a svábjairól még mindig nem lehetett semmit tudni, de az éjszaka folyamán valóban megérkezett az ellenség. Távolról úgy nézett ki, mintha egy hatalmas tűzkígyó tekeregne a távolban. Frigyes kiadta a parancsot, hogy a dorbézolás tilos és mindenki pihenjen a következő napi ütközet előtt.

Talán két órával éjfél után kért Köcski ispán engedélyt, hogy a kunokkal hadd ijesszen rá egy kicsit az ellenfélre. Úgy érezte hogy a gyors, íjakkal felszerelt kunoknak most nagy hasznát vehetik. Miután Frigyes rábólintott a 4000 vad lovas lelkesen indult rohamra a sűrű éjszakában. Kistermetű gyors lovaik alatt morgott, dübörgött a föld. A kun lovasok olyan erővel vágtattak az ellenség felé, minta teljesen le akarnák gázolni őket, hogy aztán hirtelen jobbra kanyarodva gyilkos nyílzáport zúdítsanak rájuk. A hatás döbbenetes volt. A saját fáklyáiktól elvakított bajorok egyáltalán nem látták mi folyik a sötétségben, csak a dübörgést hallották, majd mintha a semmiből érkezett volna, nyakukba zúdult a halálos eső.

Amikor a bajor és a cseh csapatok feleszméltek, lázas igyekezettel oltották el a fáklyákat és siettek védett helyet találni. Ez a kunokat egyáltalán nem zavarta. Tettek még egy kört, kilőttek még pár ezer nyílvesszőt és eltűntek a semmibe.

Az ütközet

Hajnalban véres nap virradt. A pirkadatban jól látszott a kunok milyen pusztítást végeztek az ellenség soriban. Frigyes mégis nyugtalan volt, mert Lipót öccséről még semmi hír nem érkezett. Ám egy fehér zászlós követség közeledett a Habsburg táborhoz. Egy udvari herold volt két bajor lándzsás kísérővel. Wittelsbach Lajos a következő napon szabályos ütközetre hívta az unokatestvérét. Frigyes elfogadta a kihívást reménykedve abban, hogy Lipót addig még megérkezik…

A következő nap hajnalán két gigászi had nézett egymással farkasszemet. Szép Frigyes serege két mérföld hosszan terült el. A bajorok és a csehek serege még szélesebb arcvonalon. A kunok váratlan támadása ellenére az egyesített bajor sereg még mindig legalább 70 ezer főt számlált, ám ennek a zöme gyalogos volt.

A magyarok kezdték az ütközetet. Köcski megfújatta a kürtöket és a hatezernél is több lovas mély zúgással indult meg. A magyar sereg rögtön a csehekre támadt. Amint a kunok kilőtték nyilaikat és élesen jobbra kanyarodtak a mögöttük érkező nehézlovasok egyenesen belevágódtak a csehek pajzsfalába. Fél óra emberfeletti küzdelem után a magyar kapitányok már látták a csehek mögött sorakozó bajorok zászlóit. Ám ekkor futár érkezett Köcski ispánhoz. Frigyes kivonta a magyar sereget és helyettük a stájer és a salzburgi erőkkel támadta tovább a meggyengült balszárnyat. Nem volt elég, hogy egy áttörés előtt álló alakulatot vont ki a Habsburg trónkövetelő, de Köcski hadát hátvédnek sorolta be egészen a Dornberggel szembeni hídig.

A magyar segédhad parancsnoka reszketett a dühtől. Úgy gondolta csak azért vonták ki őket, hogy Frigyes csapatai arathassák le a babérokat. A legjobb tudását összeszedve vezette eddig a rá bízott sereget, veszteség nélkül csapott rajta az ellenségen, aztán hirtelen kivonták őket az arcvonalból. Ez jókora sértés volt nem csak az ispánnak és a seregének, de magának a magyar királynak is. Aztán a csata hetedik órájában több sorsszerű esemény is történt.

 

Először Luxemburgi János a csehek királya zuhant ki a csatalova nyergéből. Egy pillanatra bent szakadt a levegő a csehekben, aztán érthetetlen módon egy osztrák nemes segítette vissza őt a nyeregbe. (Akit később ezért a lovagias cselekedetéért árulónak kiáltottak ki.) Másodszor pedig szintén egy cseh lovag, az egész Európa-szerte ismert Plichta bukott le a lováról, de őt már senki sem tudta visszasegíteni a nyergébe. Egy hosszú lándzsa végzett vele.

A nyolcadik órában, ki tudja miért, az eddig tartalékban álló alsó-bajorországi erők megsegítették a cseh király folyamatosan harcoló csapatait. Ez pedig olyan jól sikerült nekik, hogy a friss erő meglepő erővel vágott vissza Frigyes jobbszárnyának. Fordult a kocka. Most Frigyes öccse Henrik került olyan szorongatott helyzetbe mint előtte János király. Frigyes nem tehetett mást, így mozgósította a középhadat a testvére megsegítésére. Ekkor indult meg Lajos hatvanezres gyalogos középhada is. Szedett-vetett tömeg volt, de félelmetes sokaság. Rögtön utánuk a Lajos jobbszárnyán várakozó bajor lovassereg is támadásba lendült, hogy felmorzsolja a védtelenül maradt osztrák balszárnyat.

Habsburg Frigyes a csata forgatagában ádázul osztogatta a csapásait és Lajos nevét kiabálta. Nem ismerte az unokatestvérét. Olyan cicomás, fejedelmi viseletet keresett, mint amilyet ő maga hordott. Aranyozott sisakot, csillogó vértezetet. Lajos azonban még hajnalban átadta a parancsnokságot Luxemburgi Jánosnak és kiváló hívének Schwepperman Seyfriednek, ő maga pedig udvari lovagjaival együtt, egyszerű vértezetet öltött, amiben nem vonta magára a figyelmet.

A nürnbergi várgróf válogatott nehézlovassága a csata kilencedik órájáig rejtőzött messze északnyugaton, hogy aztán rohamával hosszú időre eldöntse a birodalom sorsát. A frankok valósággal belerobbantak az osztrák jobbszárny szélébe, – akik először azt hitték Lipót herceg érkezett meg – és bár a támadók ötszázan sem voltak, akkora pusztítást végeztek, hogy végleg eldöntötték a csata sorsát.

Köcski Sándor ekkor döntött úgy, hogy meg sem áll fiaival a Magyar Királyság határáig.

A krónikából:

Károly Róbert 1322 szeptemberében Köcski Sándor parancsnoksága alatt mintegy kétezer magyar lovast és négyezer kun íjászt küldött a német-római császári címért döntő hadjáratra készülő Frigyes osztrák herceg támogatására. A Passaunál egyesült sereg szeptember 28-án Mühldorf mellett ütközött meg a késedelmesen felvonuló bajor-cseh sereggel. A csatát eredményesen bevezető magyar segédhad megosztása és későbbi mellőzése Lajos bajor király teljes győzelmét eredményezte. A mühldorfi csatában mindkét fél jelentős – ezer fő feletti – veszteséget szenvedett, a magyar segédhad vesztesége nyolcvan fő lehetett.
1323-ban I. Károly, Köcski Sándornak hősi tetteiért a győr megyei 
Nagyécs (Nogech) és Pázmánd (Paznan) birtokokat adományozza. Az adománylevél Köcski Sándornak Macsó, Kőszeg és Mühldorfnál szerzett érdemeit, szolgálatát, illetve kiadásait emeli ki. A szeptemberi parancs folytán kiküldött királyi ember és a győri káptalan által meghatárolt birtokok megerősítése 1323. október 31-én történt.

Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. I.Károly egyesült királysága. 13. 1322 A németországi hadjárat.
Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók 10. rész Károly Róbert és Nagy Lajos.
Bíró Szabolcs: Anjouk. II.rész Lángmarta dél.

(Nyitray György – Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)