Ismét egy korrekt véleményt olvashatunk az egyetemrongálásról a júniusban idult Küzdj Érte oldal bejegyzésének köszönhetően. Az írományt változatlanul közöljük.
Egy, a napokban történt szégyenteljes esemény kapcsán szeretnék írni most pár szót. Pár “egyetemi hallgató” gyakorlatilag teljesen szétverte azokat kollégiumi szobákat, melyekben elszállásolták őket eddig. A bűnbak természetesen ismét Orbán Viktor, ki más is lehetne?!
Szeretném egy kicsit megvilágítani ezt az egyébként sajnálatos módon egyáltalán nem meglepő és nem kirívó esetet a normalitás szemszögéből.
Adott tehát pár huszonéves (!) élősködő, aki képtelen felelősséget vállalni saját magáért – nemhogy még másokért, teszem azt feleségért, gyermekért – így jó pár évet el szeretnének még lébecolni meg lumpenkedni meglett koruk ellenére, a szüleik és az állam, vagyis az igazi, a társadalmat építő emberek pénzén az úgynevezett “egyetemen”.
Kis kontextust adnék ehhez: egyik legnagyobb királyunk, Mátyás, 15 esztendős korában vette át az akkori Európa egyik legerősebb hatalmának, a Magyar Királyságnak vezetését a legvészterhesebb időkben, mikor a bolygó aktuális szuperhatalma, az Oszmán Birodalom ostromolta minden erővel hazánkat és kontinensünket. De nem kell nagyon messzire menni ilyen példákért, elég dédszüleinkre gondolni, hiszen még száz évvel ezelőtt is, egy 25 éves férfi már tizenéves kora óta önellátó volt, azaz érdemi, a társadalmat építő munkát folytatott, nemzetünket gazdagította, ezenkívül általában már családja is volt, nem ritkán több gyermeke is, mellyel garantálta a vérvonala folytonosságát, családja és nemzete jövőjét. Ha harcba hívták, akkor pedig szó nélkül hagyta ott otthonát és családját, hogy feláldozza életét a közjóért és a Fennvalóért.
Nemzeti és faji megmaradásunk szempontjából ez katasztrofális hír, de ma is akadnak még ilyen, vagy ehhez hasonló társadalmak, népek a világban, melyek, ha kulturálisan jóval alatta is maradnak a hajdan dicső nyugati kultúrkörnek, virilitásban, életképességben jóval felülmúlnak ma minket. Az afrikai, vagy ázsiai népek és társadalmak férfiai abban az értelemben igazi férfiak, hogy 25 éves korukban nem az a téma náluk, hogy hogyan lehet szétverni az állam, vagyis az igazi férfiak keze munkája által biztosított kollégiumi szobát, melyben meghúzhatják magukat két részegeskedés közt… Ott egészen más témák dívnak az életerős fiatalemberek között, ilyen téma például a szomszéd törzs felprédálása, asszonyaik és javaik elrablása, melyen bizony sokat törik fejüket. Sajnos a mai globalizált világban a szomszéd törzs mi lettünk. Ilyen kollégium-szétverő, rihegő-röhögő taknyosok ellen pedig valljuk be, könnyű dolguk lesz.
Nagyapám, akire rendkívüli módon felnéztem, még a Horthy-korszakban szocializálódott és történetesen ugyanazt az egyetemet végezte el, aminek berkein belül az ominózus incidens történt. Az az egyetem, amin Ő végzett, mára eltűnt, ahogy eltűnt sok minden más is a régi korokból. Bár a nevük egyezik és feltehetőleg az épületek is nagyjából, így a forma részben megmaradt, ám a tartalom, az esszencia utolsó cseppje is elpárolgott a nehéz évtizedek alatt.
Elbeszélései alapján kiskoromban az egyetemről egészen más kép alakult ki, mint ami a szomorú 21. századi valóság. Bár már abban a korban is jócskán megkopott a régi renomé – párhuzamosan a Kali-jugával járó erkölcsi zülléssel és szellemi romlással – de még a 20. század derekán is kiváltság volt bejutni az egyetemekre és tisztelet övezte az azt elvégző értelmiségit, aki a valóban értéket teremtő munkájával tudott a társadalom vezető pozícióiban elhelyezkedni.
Valójában, aki ismeri a kasztokról szóló tanítást, láthatja, hogy a színvonal akkor kezdett el rohamosan esni, mikor a kasztok felbomlottak és már nem csak azok juthattak be az egyetemre, akik születésüktől fogva erre predesztináltattak, hanem felbőszült súdrák tömege lepte el azt az intézményt, mely arra hivatott, hogy a súdrák felett álló és őket irányító kasztot kiképezze. Kutyából pedig jól tudjuk, bölcs népünk szerint sosem lesz szalonna. Súdrából sem lesz ksatríja.
Itt lehet megfogni azt, hogy mi is az az egyetem és mi végett van a világon. Semmi más célja nincsen, csak, hogy a hierarchiát fenntartsa. Ez ellen a hierarchia ellen lázadtak fel világszerte a baloldali felforgatók, és megvadított súdráik, majd ennek a hierarchiának a koporsójába verték be ‘45-ben az utolsó szeget szeretett hazánkban is. Mivel a hierarchiát eltörölték, a kasztok felbomlottak és a kaszttalan csőcselék vette át az uralmat, így ennek okán az egyetem elvesztette létének jogosultságát és megszűnt létezni. Bár ma is egyetemnek hívjuk ezeket a felsőoktatási intézményeket, ezek ma már valójában egészen másról szólnak.
Ma nem a nemesi kaszt kiképzése folyik ezeken a helyeken. A régi, patinás hivatások, mint a papi, a katonai, az orvostudományi, a jogtudományi – az egyedüliek, melyek egy egészséges társadalomban létjogosultsággal bírnak – felhígultak vagy eltűntek vagy elvesztették jelentőségüket. A jellegvesztésből fakadóan tömegével jelentek meg olyan új “szakok”, melyekre egy egészséges társadalomban gondolni is őrültség. Ezek aztán tömegével nevelik ki a hivatásos diktatúra-rettegőket, a hisztérikus torz-pátyolgatókat és az idétlen, taknyosorrú szója-fiúkat.
Ma már ott tartunk, hogy egy akármilyen középiskolából a gyerekek több, mint fele felsőoktatásba megy tovább, javarésze mindenféle alibi szakokra. A régi Magyar Királyságban a nemesség aránya (más, nyugati országokhoz képest kiugróan magasan) 10% körül van, csak viszonyításként.
Ez a “továbbtanulási ráta” tehát nonszensz, ennek tapsikolni az évzárón olyan, mintha annak örülnénk, hogy a világban egyre több az arany. Az arany azért értékes, mert a legmagasabb szellemi esszencia hordozója, a szellemi uralom, a szakrális király szimbóluma, ennélfogva ritka a Földön, mert a legmagasabb szellemi esszencia is ritka a Földön, úgy, ahogy a szakrális uralkodó is ritka. A régi időkben tehát a királyt illette minden arany. Jogosan. Ha máról holnapra elkezdene rohamosan nőni az arany mennyisége a Földön, akkor az hamar elértéktelenedne, így az emberiség megfosztatna az aranytól, a legmagasabb szellemi esszencia anyagi szimbólumától.
Még egyszer tehát: nem lehet mindenki nemes. Nem az “egyetem” tesz nemessé. Bár az együgyű embernek úgy tűnhet, az egyetem fogja megkönnyíteni az életet, valójában itt egy ős-ressentimentről van szó: ez a súdra ressentiment, vagyis a földműves haraggal vegyes vágyakozása a nemesi élet iránt. Alulról az együgyű nem érti, miért van fönt, aki fönt van és mit csinál ott, miért lakomázhat az asztalnál nagy fogadást rendezve, miért járhat az aranyos dolmányban és miért parancsolhat a földmívesnek. Csak ennyit lát és ezzel nincs is baj akkor, ha működik a brahmani hatás a társadalomban. Akkor a földmíves boldog és békés, a nemes pedig boldog és igazságos. Ha a brahmani hatás megszűnik, a nemes igazságtalan, a földmíves békétlen és a végén a fejét veszi a nemesnek.
Beismerjük tehát, hogy lelki alkatunk tesz minket alkalmassá bizonyos feladatkörre, melyet a társadalomban be kell töltenünk, ha sorsunkat be akarjuk tölteni. Ez előre elrendeltetett és életreszóló. Van, aki ezt elfogadja és boldogan válik a hierarchia részévé. Van, aki ezt nem fogadja el és ez ellen lázad és boldogtalanul, elveszetten hánykolódik az élet tengerén, mindenféle narkotikumok rabjaként, melyek arra szolgálnak, hogy minél tompábban, vagy egyáltalán ne kelljen szembesülni az élettel és annak igazságával, hogy a hierarchia, és annak Teremtője akkor is létezik, ha tagadják.
Ezeket a boldogtalanokat világ elleni dühük hajtja a folyamatos cinizmusba, züllésbe és rombolásba, mely a modern “egyetemista” jellemzője*. Az ilyen ember nem válik a hierarchia részévé, nem válik eggyé az Egésszel, hanem rákos sejthez hasonló viselkedést produkál, vagyis a társadalmat nem építi, hanem rombolja, nem hozzátesz, hanem elvesz és élősködik.
Ma az egyetemek az ilyen élősködők tenyészhelyévé léptek elő. Sokszor említettem már valaminek a feje tetejére forgatását, mint mágikus cselekményt. Ha valamit, ami szent és dicsőséges, a feje tetejére forgatsz, azzal megszentségteleníted és ott a sötétség és a rothadás veszi át a fény és dicsőség helyét. A kultúrmarxista felforgatás nem más, mint az emberiség legnagyobb fekete mágikus feje tetejére forgatása. Az ennek szellemében megreformált egyetem, vagyis az egalitárius, liberális egyetem végül a nemesek kiképző helye helyett paraziták fészkévé változott.
Az ilyen élősködők, mivel helyüket a nagy egységben nem találják, boldogtalanságukban olyan szégyenteljes cselekedetekre adhatják fejüket, mint az írás apropójául szolgáló kollégium-szétverés, közben az emeletes ágyon sörözgetés és idétlen, férfiakhoz méltatlan vihogás. A videó mindenki által megtekinthető több hírportálon is, ha valakinek meghoztam a kedvét esetleg.
Az írás végén egy kis magyarázat: tisztában vagyok természetesen azzal, hogy a szellemi kasztokat (ki minek születik lelki alkatánál fogva) nem lehet összemosni a fizikai kasztokkal (ki mivé válik a fizikai világban), azonban egy egészséges társadalomban a kettő jórészt fedi egymást.
*: természetesen tisztelet a kivételnek, mondanom sem kell, ha elenyésző kisebbségben is bár, de vannak tisztességes, igaz, nemesi lelkülettel megáldott egyetemi hallgatók, így ezt a kört, amiben ezt számonkéri bárki, most ezzel megelőzném
Az Egyetemi Ellenállás a kollégiumok szétveréséről: ide vezet a liberális oktatás
Életre hívjuk az Egyetemi Ellenállást az “érzékenyítő” liberális diktatúrával szemben! (+videó)
(VNL – Szent Korona Rádió)