Egyetlen EU-s országként Magyarország is részt vesz Washingtonban tartott, Izrael cionista és palesztinellenes politikáját igazoló nemzetközi találkozón, ahol éppen azt szervezik, hogy Iránt hogyan szigeteljék el nemzetközileg, illetve a palesztinok háttértámogatását hogyan szüntessék meg, megnyitva az utat Nagy-Izrael létrehozása előtt, a zsidó megszállás törvényesítésével, a palesztinkérdésben az igazság oldalán álló arab országok megtörésével, lefizetésével, megzsarolásával. Ezt próbálják “béketervnek” beállítani. Szijjártó megy a gazdáihoz és legitimálja egyes arab országok árulását.
Donald Trump, főcionista, hazafias köntösbe bujtatott ripacs meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden a Fehér Házban, ami jól mutatja, hogy Magyarország, mint USA-Izrael gyarmat van már csak jelen a térképen.
Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a külügyminiszter több kétoldalú tárgyalást is folytat majd Washingtonban, többek között Jared Kushner elnöki főtanácsadóval (a zsidó világuralmi törekvések fő szószólójával), aki jelentős szerepet vállalt a palesztinok végleges kiirtásának tervének kidolgozásában, amit ők “béketervként” adnak el ügyes marketinggel és totális médiadiktatúrával a világ felé.
Szijjártó Péter szombaton Facebook-oldalán is becsatlakozott az cionista hazudozás folyamatába, ami nem szól másról, mint Izrael feltétel nélküli kiszolgálásáról. Az ő előadásában Magyarország továbbra is támogatja a közel-keleti békéért tett erőfeszítéseket, és kiáll a nemzetközi szervezetekben a térség országainak korrekt megítélése mellett. Bejegyzésében azzal téveszti meg az egyszeri hírolvasót, hogy amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb, és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten. Véleményünk szerint valóban hozhat egyfajta békét ez a terv: ha a palesztinokat végleg megtörik, Iránt elszigetelik, legyőzik, akkor a sötétség teljes uralma valósul meg a Közel-Keleten, így nem lesz ki ellen harcolni, azaz béke lesz. Van olyan béke, amit nem szabad igenelni, ez pedig a sötétség győzelme utáni béke, amit az igazság eltiprásával érnek el.
Donald Trump amerikai bábelnök augusztus 13-án jelentette be, hogy az Egyesült Államok közvetítésével “békemegállapodást” kötött Izrael és az Egyesült Arab Emírségek. Ezzel Jordánia és Egyiptom után az Egyesült Arab Emírségek a harmadik arab állam, amely diplomáciai kapcsolatot létesít Izraellel, és ezzel hátat fordítva a megszállt Palesztinának, az elnyomott és saját hazájukból elüldözött palesztinoknak, illetve tovább szorítják sarokba Iránt.
Kászim Szulejmáni aljas megölésének következménye most látszik. Ő a térségben Iránt és a palesztinokat képviselte hathatósan, a többi arab állammal tartotta a kapcsolatot és tekintélyével semlegesíteni tudta a zsidó és az USA vesztegetési és zsarolási kísérleteit. Nagyságát csak most látjuk igazán a perzsa államférfinak: azóta a palesztinok elnyomása fokozódott, további megszállt területeket tettek törvényessé, Irán meggyengült, Libanon destabilizálódott, néhány arab államot pedig sikerült a cionizmus szolgálatába állítani.
(Szent Korona Rádió)
Egy harcos gondolatai a magyarországi iszlámgyűlöletről: a Fidesz és a Netanjahu-terv
Izrael, a világ legerőszakosabb és legtörvénytelenebb állama
http://szkr.jobbklikk.com/blog/2020/01/13/ki-volt-szulejmani-a-perzsa-hos-allamferfi/
A Hezbollahnak is köszönhető, hogy az Iszlám Állam hadserege nem jutott el Európába