szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Jézus szobrok ledöntésére szólított fel egy befolyásos BLM aktivista

Felháborító, ugyanakkor teljes elmezavarra utaló kijelentést tett a Twitteren a Black Lives Matter mozgalom egyik meghatározó személyisége. Shaun King az Európában található Jézus szobrok ledöntésére buzdította híveit, még hozzá az antirasszizmus jegyében.

A bejegyzés szövege a következő:

“Igen, azt hiszem, hogy a fehér európaiak szobrait is, amelyeket Jézusnak állítottak, le kellene dönteni.

Ezek a fehér felsőbbrendűség formái.

Mindig is azok voltak.

A Biblia szerint, amikor Jézus családja el akart rejtőzni, kitalálják, hová ment?

EGYIPTOMBA!

Nem Dániába.

Döntsék le őket.”

A hozzászólók mélyen elítélik King ezen megnyilvánulását. Ők szerencsére rájöttek, hogy a szóban forgó esemény idején Dánia még nem létezett.

A BLM keresztényellenes mivolta tisztán megmutatkozik. Fontos megemlíteni, hogy az amerikai zavargások során a washingtoni Szent János templomot is felgyújtották, ahol a 19. század kezdete óta kivétel nélkül az összes elnök, így minden bizonnyal Barack Obama is imádkozott.

(Csapás.com és Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55