Hunyadiak kontra Cilleiek

Tudom, hogy sokaknak egy Petőfi Sándor költemény ugrik be elsőnek a mai cikkünk címéről, és aki erre gondol nem is áll messze a valóságtól. Sőt még egy másik nagy XIX. századi költőnk Arany János is foglalkozott a Nándorfehérvár utáni eseményekkel és „Utószülött” V. László királyunkkal. De mit is tud a mai köztudat az első Habsburg uralkodónk posthumus született fiáról? Világra jövetele egybe esik a Szent Korona elrablásával (1440 február), árván nő fel III. Frigyes és a nagybátyja Cillei Ulrik árnyékában. És igen, ő az aki esküszegő módon lefejezteti a nagyobbik Hunyadi fivért. Valóban ennyire árnyalatlan, fekete-fehér lenne a kép?

Ismerkedjünk meg a történetünk másik főszereplőjével Hunyadi Lászlóval. A törökverő nagyobbik fia 1433-ban született Budán. A fiatalembert politikai alkuk lévén kétszer is eljegyezték, ennek ellenére sohasem nősült meg. Az egyik esetben Brankovics György szerb despota fogságából Hunyadi János csak úgy szabadulhatott (a rigómezei csata után), ha László elveszi a fejedelem unokáját, aki mellesleg Cillei Ulrik lánya volt. László maradt túsz az apja helyett, és végül minden úgy alakult, hogy a frigyet sem kellett megtartani. Viszont rövidesen az apa politikai játszmáinak a következtében a fiúra ismét feladat hárult. Ezúttal Garai László lányának, Annának az eljegyzésével. Apja révén Lászlónak sikerült már nagyon fiatalon magas tisztségekbe kapaszkodnia. 1452-ben, 19! évesen Pozsony vármegye ispánja lett, majd alig egy évvel ezután már horvát bán. Ez utóbbi tisztségén azonban osztozkodnia kellett éppen Cillei gróffal. Hunyadi Lászlóból az országos tisztségek által „zászlósúr” lett. Saját bandériumot, hadat tarthatott, és csatába is vonulhatott ezek élén. V. László el is küldte Griska ellen a Felvidékre, ahol valódi háborús helyzet dúlt a fészket vert husziták ellen.

Három évvel később, miután Hunyadi János Nándorfehérvár után meghalt, a Hunyadi-ház feje László lett. A család eszmei és vagyoni örökségét annak a nemzetségfőnek kellett átvennie, aki ekkor 23 éves volt…

Egy hónap sem telt el János vajda halála után, és László úgy látta jónak, ha csatlakozik a Cillei Ulrik és Podjebrád György cseh kormányzó által kötött szövetséghez. Csak mivel a török veszélyt elhárítottuk, most már nem volt szükség a törökverő fiára sem. Az országos főkapitányi tisztséget a kancellária továbbra is fenntartotta, ám a király nem Hunyadi Lászlót tartotta meg ebben a pozícióban, hanem a nagybátyját nevezte ki. Ezenkívül az addigi török veszély miatt a Hunyadiak közvetlen felügyelete alatt lévő királyi várakat is vissza kellett szolgáltatni V. Lászlónak, illetve innentől az ő nevében fellépő Cillei Ulriknak. Ez bizony megalázó lehetett a legidősebb Hunyadi számára. Senki előtt nem lehetett titok, hogy ezen ügyek miatt egyszer majd László és Ulrik majd még egymásnak ugrik. Azt is sejteni lehetett hogy ha elindul a harc, akkor a király nem a Hunyadi pártot fogja támogatni a saját nagybátyja és törvényes gyámja ellenében…

V. László, akiről szól ez a történet nem állt sem a helyzet magaslatán, sem az események felett. Egy igazi király két nagyúr vitájában, hosszú hatalmi harcában lehetőleg igyekszik semleges maradni. Ha végig pártatlan marad, akkor előnyös pozícióból hozhat egy „Salamoni döntést” ami aztán kibékítheti a szembenállókat. De ebben az esetben nem ez történt. A király mindvégig az egyik fél barátjaként, támogatójaként, mondhatni cinkosaként csak és kizárólag Cilleinek kedvezett, és a Hunyadiakat maga is ellenségnek tekintette. László királynak a hozzáállása már a törökverő halálakor is megmutatkozott. Ha az uralkodó elveszíti a legjobb hadvezérét – egy világraszóló hatalmas győzelem kulcsfiguráját – akkor talán illene meggyászolnia. De a király mintha örült volna János halálának, így arra következtethetünk, hogy ő maga is félt a kormányzótól. László király nem is titkolta, hogy nem sajnálja különösebben az „öreget”. Sokkal inkább mondhatjuk azt, hogy megkönnyebbült a halála után, megszabadult egy veszélyes embertől. De ezzel még nem értek véget az intrikák, hiszen meghalt az apa, de ott voltak még a fiai. Igaz, hogy a kisebbik Mátyás még csak 13 éves volt, viszont annál inkább az útjában állt Cilleinek és a királynak is a nagyobbik fiú László.

Ulrik úr esetében a személyes indítékon felül ott volt még az anyagi érdek is. A gróf az egyik legféltettebb kincsét is félti: személyes befolyását a király felett! Az ötlet adta magát. A török megverve és nyilván majd hosszú ideig nem mer majd támadni, így nincs szükség a Hunyadi családra és a költséges déli határvédelemre sem. Cillei azt sugallta a királynak, hogy jöjjön el Bécsből, hívjon össze országgyűlést, és ott mondják ki, hogy a déli végvárak visszaszállnak a királyi hatóság alá. Aki ezt pedig megvalósítja, az új országos főkapitány pedig legyen ő, Cillei Ulrik. Az ifjabb Lászlót sem ejtették a fejére. Pontosan tudta, hogy terveznek ellene valamit…

A dolgok megállíthatatlanul haladtak előre. A király erős kísérettel és harci eszközökkel indult el Budáról dél felé. (Nyáron ezek valahogy elfelejtettek útnak indulni, amikor a török ostromolta Nándorfehérvárt. Ny.Gy.) A három ellenfél Futakon találkozott. A látszat azt mutatta, hogy a király és Cillei igen nyájasan bánt Hunyadi Lászlóval. Ennek igazából egyetlen oka lehetett: az ifjú László sem hagyta otthon a katonáit, vagyis nagy sereggel érkezett a találkozóra! Most mindenesetre mindhárman úgy tettek, mintha országos barátok lennének, sőt meg is erősítették azt a szerződést amelyik a Cillei és a Hunyadi családot összefűzte. Ezután a király azzal a gyülevész, zajos, de értékelhetetlen keresztes haddal, amely már a török felett aratott győzelem után jött össze Ausztriában és Hunyadi László kíséretével Nándorfehérvárra vonult? Miért oda? Maga V. László ezt úgy indokolta, hogy meg kívánja nézni a jeles győzelem helyszínét. Ki tudja, talán már itt összeállt Hunyadi fejében egy terv Cillei ellen, vagy lehet hogy csak sodródott az eseményekkel? Viszont Ulrik gróf volt olyan óvatlan, hogy apósának Brankovics Györgynek a szerb despotának küldött egy levelet, amiben hamarosan két labdát ígért neki, amelyekkel majd kedvére játszhat. A két Hunyadi fejét…

Hunyadi László Futakról előre sietett, hogy kellőképpen fogadhassa majd a királyt és Cilleit. Amikor 1456 november elején V. László és kísérete, meg a vele jött sereg megérkezett a várhoz, Hunyadi László a nagybátyjával Szilágyi Mihállyal megnyitotta a kapukat, a király elé vonultak, és jelképesen átnyújtotta az erőd kulcsait. Ám Szilágyi emberei résen voltak. (A rommá lőtt várban ezt most érthetjük szó szerint is. Ny.Gy.) Miután a király és szűkebb kísérete belovagolt a kapun egyszer csak felhúzták a felvonóhidat. Ám Hunyadi László megnyugtatta őket, hogy a romos várban nincs elég hely, és így a seregnek kint kell tábort vernie. Különben is a magyar szokásjogra hivatkozva idegen nemzetiségű katona nem léphet be magyar végvárba, legyen az német avagy cseh.

November 9-e vagy más források szerint 11-e volt, amikor végre eljött az alkalom. Egy tanácskozáson történt a dolog, amin a király valószínűleg nem volt jelen. Van egy olyan változat, amely szerint Ulrik gróf kezdte sértegetni Hunyadit, de tudunk olyanról is, amely szerint éppen fordítva történt minden. Cillei kardot rántott és sajnos azt kell mondjuk nem volt szabályos párviadal. A tanácskozás melletti szobában már várakoztak Hunyadi László emberei, akik amikor meghallották a kard csörgést azonnal berontottak. A tanácskozás többi résztvevője dermedten nézte az eseményeket, de senki sem állt ki sem Cillei, sem pedig Hunyadi védelmében. Cillei derekasan harcolt, de egy dárdával lábon szúrták, és amikor a földre esett kegyetlenül összekaszabolták. Állítólag a helyszínen azonnal le is fejezték. Bárhogy is történt ez a mégis csak a király egyik rokona ellen irányult.

A források egy része határozottan állítja, hogy V. László halálra rémült a hír hallatán. Hunyadi László és Szilágyi Mihály kezében volt minden és mindenki. Egyfajta házi őrizetben tartották a magyar királyt és a kíséretét. Alighanem egy kissé túlzásba estek…

Végül született egy megállapodás a Hunyadi párt és V. László között. A király szabadon távozhat, amennyiben elismeri hogy nagybátyja megérdemelte a halált, sőt rászolgált. Hunyadi Lászlót ott helyben kinevezte országos főkapitánnyá, és szent esküvel fogadta, hogy Cillei Ulrik haláláért nem áll bosszút a Hunyadiakon. Ezután az egész társaság átvonult Temesvárra (a Hunyadi család akkori központjába) ahol a király nagyobb, még ünnepélyesebb keretek között egyházfők jelenlétében megismételte az esküjét. V. László ezek után visszament Budára, elhanyagolta a cseh és az ausztriai ügyeket, és tovább élt benne a Hunyadiak iránti gyűlölete, sokkal erősebben, mint valaha.

Folytatjuk…

Forrás:

Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók. 12. rész. V. László és Ulászló.

Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora. Gondolat kiadó 1980.

Heltai Gáspár: Krónika az magyarok dolgairól. Bp., 1981.