csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kemény Simon – Végveszélyben győz az erény!

Egy ütközetet vagy csatát sose lehet egyedül megvívni, és megnyerni. De vannak olyan hősök, akik bátorságukkal, leleményességükkel és példamutató áldozatvállalásukkal eldönthetnek egy küzdelmet. Ilyen volt a vészterhes 1442-es év tavaszán az Erdélybe betörő török csapatokkal megvívó Hunyadi seregének egyik vitéze, Kemény Simon is.

 

Kemény Simon, és a szebeni csata 1442. március 25.

Hadd jöjjön csak Jankó vajda, legalább nagyobb lesz a mi diadalunk!”(Mezid bég)

Az előzmények:

Az 1440-es években az Észak-Balkáni hadszíntér, és vele Magyarország déli határa folyamatos török támadások alatt állt. A hadakozásban csak az ősz és a tél beállta hozott némi szünetet, de amint tavaszodott és az idő jobbra fordult ismételten megindultak a török portyázó seregek. Az 1442-es év márciusában a Mezid bég vezette oszmán sereg megkezdte a gyülekezését Bulgáriában. A hadjárat célja a fosztogatás volt, és nem a hódítás. Következtethetünk erre abból, hogy a török haderő jórészt könnyű fegyverzetű gyors mozgású harcosokból állt, aminek a létszámát harminc ezer főre teszik a korabeli források. Magyarországon ekkor még mindig polgárháború dúlt és a főurak két pártra szakadtak. Az egyik párt az özvegy Erzsébet királynét és fiát V. Lászlót támogatta, a másik pedig az I. Ulászló néven magyar királlyá koronázott lengyel III. Wladyslawot. Nándorfehérvár, az ország kulcsa még romokban. Folynak az újjáépítési munkálatok, Erdély még mindig nem heverte ki az1439 évi Budai Nagy Antal féle parasztfelkelést, a Felvidéken a husziták tartják megszállva a bányavárosainkat, amikor a jégcsapok olvadásával már készülődik az újabb török támadás, de az iránya még ismeretlen.

Hunyadi János Nándorfehérvári főkapitány és erdélyi társvajda (Újlaki Miklóssal közösen), amint meggyőződött róla, hogy a török célpont ezúttal nem Nádor Alba lesz, rögvest Gyulafehérvárra sietett. Itt Lépes György püspökkel a harc mellett döntöttek, és megütköztek r a tartományt dúló török sereggel Marosszentimre falu közelében, és katasztrofális vereséget szenvedtek.( Március 18.) Hunyadi éppen hogy túlélte a csatát, de Lépes püspök fejét viszont lándzsára tűzték a pogányok, és így vitték Mezid bég elé. Aki ekkor a számunkra kedvező hibát vétett. Nem a vajdát kezdte üldözni, és nem Gyulafehérvárat kezdte ostromolni, hanem a sokkal nagyon zsákmánnyal kecsegtető Szeben városát. Sötét és vészterhes órája volt ez az egész Erdélynek, és a magyarságnak. De a legnagyobb bűn a kétségbeesés! Voltak emberek, akik még ekkor sem adták fel. Hunyadi vajda élve az ősi pogánynak mondott magyar szokással, az egész tartományban körbe hordoztatta a véres kardot. Ez pedig megmutatta az utat a vereségtől a győzelemig. Fokozatosan kezdtek érkezni az emberek Gyulafehérvár alá. Nem csak székely és szász katonák, de oláh, és magyar parasztok is, akik újra fegyvert kaptak a kezükbe. Hunyadi serege elfogadható méretűre duzzadt, így nem maradt más hátra, mint előre és újra meg kellett ütközni az immár elbizakodott, és még mindig túlerőben lévő muzulmán sereggel.

Az ütközet:

Mezid bég dicsvágya az egekbe szökött. Nem elégedvén meg a kezdeti sikerrel, és a nagy zsákmánnyal, de még Hunyadi fejét is tálcán akarta vinni ura, Murád szultán elé. Ezért Szeben ostromára csak minimális erőt hátrahagyván elindult, hogy megütközzön a magyar sereggel. Kihirdetvén előző nap a katonái között, hogy nagy jutalomra számíthat az aki a Hadak Villámát megöli és a fejét lándzsára tűzi. Ezért parancsba adta, hogy aki csak teheti, az Hunyadi ellen vívjon, és kihirdette, hogy miről lehet őt megismerni. Kémek útján a magyar tábor is értesült erről, és egy Kemény (egyes források szerint Kamonyai) Simon nevű harcos, aki igen hasonlított a vajdára önként jelentkezett, hogy páncélt cserél vele. Hunyadi beleegyezett, és egy ötszáz főből álló erős kíséretet adott Simon mellé, ő maga pedig a páncélos lovasságával tartalékba húzódott. Így is indult a csata. A törökök rendezetlenül, nekitámadtak a magyar seregnek, és mindenki a hollós zászló felé igyekezett. Kemény Simon és testőrsége derekasan harcoltak, de a túlerő legyőzte őket, és a bátor katonát lefejezték a pogányok, akik ekkor üdvrivalgásban törtek ki, úgy hogy szinte a környező hegyek is beleremegtek. Ám ekkor vezényelt rohamot János vajda a lovassága élén, úgy hogy mind a törökök, mind az ő katonái lássák, ki vezeti a támadást. Ez volt a csata döntő pillanata. A muszlimok megzavarodtak, és menekülni kezdtek. Ekkor már gonosz dzsinnek hitték Hunyadit, aki halálából is feltámad, hiszen a szemük láttára vették fejét az imént. Nehezítette a törökök helyzetét, hogy a táborukban a szebeni polgárok kiszabadították a foglyokat, és azok pedig mindennel, ami a kezükbe akadt hátba támadták őket. Innentől a harc gyakorlatilag mészárlássá fajult, amiben Mezid bég és a fia is halálnak halálával halt.

Végveszélyben győz az erény! Így összegezhetnénk 1442 tavaszát Szeben közelében. Egy ezer sebtől vérző ország korszakos hőse az, aki még a vesztes csata után se adja fel. Harcba szólítja Erdély népét az ősi szokások szerint, és győzelmet arat. Akinek a fejét Edirnébe (Drinápoly az akkori szultáni székhely) szánták, az küldi a betolakodó fejét az öreg csauszával Budára a király elé, hogy legyen, aki elmesélje a történteket. Az egyén alárendelése a közösségért. Kemény Simon kiváló katona hírében állott. De tudta, hogy nem ő a fontos, hanem Hunyadi, Erdély és az ország. Ezeket maga elé helyezte és ezekkel a szavakkal cserélt páncélt, fegyvert és paripát a vajdával: „ha meg kell halnom is a mi jámbor urunkért és az ország s hazánk mellett örömest meghalok.” Példája ez az ütközet a kitartásnak, az önfeláldozásnak és a leleménynek. Közös erővel sikerült az ellenséget legyőzni, úgy hogy még azok is hadba indultak, akiket az uraik az 1439-es év után karddal aprítottak. Gondoljunk csak bele mit érezhetett Hunyadi a marosszentiváni vereség után, amikor kinézett a teljes összeomlás közepén a gyulafehérvári torony ablakán és látta lángolni a magyar falvakat!? És mit érezhetett akkor, amikor pár nappal később a diadal után nézett ki ugyanonnan és épp útnak indították a tíz ló vontatta szekeret, ami a királynak szánt ajándékokkal volt tele és ennek tetején ott táncolt a török fővezér Mezid feje!?

Forrás:
Thuróczy János Krónikája XXXVII. fejezet Hunyadi János úr erdélyi hadjáratáról és csatájáról
Tarján M. Tamás: 1442. március 25. Hunyadi János legyőzi a törököket Szebennél /Rubicon

(Nyitray György Szent Korona Rádió Puskaporos Szaru)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55