1939 novemberének utolsó napján, két hónappal a második világháború kitörése után a sztálini Szovjetunió megtámadta Finnországot, miután az nem volt hajlandó elcserélni az országa déli részét némi orosz tajgára (ez a szovjeteknek azért kellett volna, hogy a határhoz közeli Leningrád védettebb legyen).
A szovjet hadsereg sokszoros túlerőben volt, harmincszor akkora légierővel és százszor több tankkal – így jogosan várták azt, hogy legfeljebb 1-2 hét alatt ledarálják az ellenállást.
Nem így lett, a téli háború több mint három hónapig tartott, a Vörös Hadsereg hatalmas veszteségek árán (125 ezer halott és 190 ezer sebesült katona, 3500 kilőtt tank) tudta csak megadásra kényszeríteni a finneket. Ez főként annak volt köszönhető, hogy Sztálin hírhedt tisztogatása után alig maradt tapasztalt tiszt a szovjet seregben, és az amúgy sem túl acélos morált porrá zúzták az áldozataikat tucatszám szedő finn mesterlövészek. Közülük is kiemelkedett Simo Häyhä, vagy ahogy a szovjetek elnevezték, Белая смерть, a Fehér Halál.
Simo Häyhä egy egyszerű finn farmer és vadász volt, akiről, miután 20 évesen belépett a hadseregbe, kiderült, hogy félelmetesen jól céloz, és innentől szakajtószám vitte haza a különféle sportlövő versenyekről a díjakat. Amikor kitört a téli háború, értelemszerűen mesterlövészként rendelték ki a frontra. Häyhä fogta a hófehér álcaruháját, a Mosin–Nagant White Guard M/28 Pystykorva mesterlövészpuskát (ami egyébként – mekkora irónia! – orosz fejlesztés volt, néhány speciális változtatással, személyre szabva), és kiment a -20 és -40 fok közti finn télbe vadászni. Innentől kezdve nagyon rossz volt arrafelé szovjet katonának lenni.
(clicks: 7)
Három hónap alatt 505 (más források szerint 542, megint mások szerint 705) ellenséget lőtt ki, ezzel máig a hadtörténelem legeredményesebb mesterlövészének számít. Ironikus, hogy a témába vágó toplistákon egyébként csupa szovjet orvlövész szerepel mögötte. A szovjetek rettegtek tőle, egy idő után speciális mesterlövész-vadász kommandókat küldtek rá, tüzérségi csapásokkal szórták meg a feltételezett pozícióját, mindhiába. A teljesítménye még félelmetesebb annak tükrében, hogy sosem használt távcsövet a bevetésein.
Ennek több oka is van: A távcsöves puskával való célzásnál a lövésznek magasabbra kell emelnie a fejét, mintha szabad szemmel célozna, így könnyebb észrevenni. Extrém hidegben a távcső lencséje könnyen bepárásodik. A lencsén megcsillanó fény elárulja az ellenségnek az orvlövész pozícióját. Álcázásképpen általában a fehér lepel mellé csak egy nagyobb hóbuckát használt, illetve volt még egy trükkje: havat vett a szájába célzás közben, hogy a lélegzetének felszálló páráját csökkentse, ami elárulta volna a helyzetét.
Végül, amikor már hetek óta a lehető legdurvább hajtóvadászat folyt ellene, 1940. március 6-án egy orosz katona kiszúrta, és fejbe lőtte. A társai ugyan megmentették, de a lövés szétroncsolta az állkapcsát, gyakorlatilag levitte a fél fejét. Fehér Halált ez pontosan egy hétre ütötte ki. Pont aznap ébredt fel a kómából, amikor a finn hadsereg letette a fegyvert, és aláírták a békeszerződést a szovjetekkel.
(clicks: 16)
Häyhä a háború után visszatért a vadászathoz, illetve kutyatenyésztéssel kezdett el foglalkozni. 2002-ben halt meg, 96 éves korában. Amikor megkérdezték tőle, mi volt a titka, csak annyit mondott: Gyakorlás.
(clicks: 9)
(Harcunk.info – Puskaporos Szaru – SZKR)