Amerre csak nézünk a mai világban, mindenhol a széthúzottság és atomizálódás tapasztalható. Közösségek helyett egyéni érdekek mentén szövődő szövetségek, a családok helyett gyorsan változó kapcsolatokat találunk, a társadalom szövetei felbomlottak, minden romokban hever.
A válság tünetei egyértelműek. Nagyítóval kell keresni az egyben maradt családokat, akárhova nézünk mindenütt a széthúzás és az egymás elleni harc figyelhető meg, kevés a valódi és őszinte véleménynyilvánítás.
Aki kicsit is fogékony a világban uralkodó erők vizsgálatában, ezek megérzésében, érzi a Sátán jelenlétét és nagyságát. Ott van minden bűnös gondolatainkban, az elrontott megfogalmazásainkban, a felindult sértegetéseinkben, a mindent fogvatartó egoizmusunkban. Nehéz tőle szabadulni. Aki felismeri viszont a saját maga feletti uralom elveszítését, az már egy lépés a megszabadulás felé.
A Sátán jelenlétét akkor érezzük a legjobban, mikor hiába minden jószándékunk, akkor sem alakulnak a dolgok jól. Amikor érezzük, hogy a másik felet is a jószándék vezérli, de nem tudjuk megértetni magunkat vele. Hiába a türelem, az óvatoskodás, a körültekintés, összeveszés a vége. Hiába a kiváló terv és minden erőfeszítésünk, mégsem az általunk elképzeltek szerint történnek az események.
Ezt a negatív erőt akkor is láthatjuk, ha rátekintünk a magyar közéletre, meg úgy általában bármire, amiben fontosabb pozíciók vannak. Azt kell észrevennünk, hogy a gonosz, nemzetünknek ártalmas figurák könnyen és vidáman érnek célba. Az egykoron magasrendű személyek karrierje is megindul felfelé, hirtelen népszerűek lesznek szélesebb körökben, ha mintegy tudatosan leszállítják magukat egy bizonyos szintre. Ezeknél a személyeknél aztán „természetes” módon megjelenik a magasrendűvel szembeni gyűlölet, hiszen a szellemi bukást meg kell tudni magyarázni. A valódi célok hirtelen irreálissá válnak, és marad a „racionalitás”, aminek égisze alatt lassan feladják a harcot…
„Az szép szabadságra, magyarság javára
törekedő jó urunk,
Úri dicsőségből, mint Krisztus mennyekből,
alászállott gyámolunk,
Szolgai ruhában, katona formában,
hallgasd meg, azmit írunk!„
A tradicionalista szimbolika ennek a jelenségnek a vizsgálatánál is kiváló képpel bír és segítségül hívható: a pusztán anyagi értelemben sikeres ember útja az, hogy felül a folyó sodrásának tetejére és viteti magát. Ehhez nem kell nagy erőfeszítés, gyorsan halad az illető. A vége ennek az útnak a mindent elnyelő, végtelen tenger. Az igazi szellemi tett ennek az ellenkezője: beúszunk a folyó közepére és ott az árral szemben, felfele törekszünk a folyón, míg végül el nem érjük a tiszta forrást. Ennek a képnek a megértésével már világossá válik, hogy miért kell ezerszer nagyobb erőfeszítést tennünk a minimális eredményekért, mint annak, aki a korszellemhez igazodik.
Előfordulhat az is, hogy látszólag valaki ellenáll a korszellemnek, a felszínen ő is a hazáért küzd és nagy szavakat mond ki, de olyan tendenciákat szolgál ki, amik egyértelműen a negatív erők szolgálatában áll – a nemzeti oldalra sodródott, érzelmi nacionalisták között sok ilyen akadt és akad még. Aki nem emelkedik, az süllyed. Alacsonyrendű erőkkel szövetséget kötni és otthagyni a magasrendű célokat még akkor is bukás, ha közben magasztos eszméket fogalmazunk meg. Magasztos célokat nem lehet elérni, csak és kizárólag magasrendű eszmék képviseletével, kimondásával és az értük való küzdéssel, a konfliktusok mindenáron történő felvállalásával.
A folyó sodrásának hasonlatából az is következik, hogy az egyén szintjén mindig van lehetőség a pozitívumok képviseletére, még akkor is, ha a világi eredmények nem, vagy csak lassan jönnek. A valódi bukás akkor következik be, ha feladjuk a küzdelmet az árral, és a gyors lefelé haladást úgy értékeljük, mintha valóban a célunk felé haladnánk.
„Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen”
(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai – Szent Korona Rádió)
