Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Üres szólam a merkeli „Wir schaffen das” kijelentés

Csaknem egy éve, 2015. szeptember 5-én nyitotta meg Angela Merkel kancellár a német határokat a migránsok előtt és befogadásukkal kapcsolatban akkor hangzott el az azóta sokat idézett kijelentése, a „Wir schaffen das”, azaz „sikerülni fog”. Ez azonban üres szólamnak bizonyult – mondta az MTI-nek az évforduló alkalmából Georg Paul Hefty magyar származású német újságíró és politológus.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív újság korábbi vezető szerkesztője emlékeztetett arra, hogy a Die Zeit című hetilap a napokban közölt igen pontos összeállítást a 2015. szeptember 4. és 6. között született budapesti és berlini döntésekről.

Ebből szerinte az is kiderült, hogy a német kormány már augusztus 19. óta számolt azzal, hogy az év folyamán 800 000 migráns érkezik, ami napi átlagban 2200 embernek felelt meg. A rendőrség azonban nem volt képes szakszerűen reagálni, amikor szeptember 5-én egyszerre 7000 ember érkezett. A történtekre szerinte az osztrák és a magyar rendőrség sem reagált megfelelően.

A „Wir schaffen das” üres szólam, mert nincs tényleges mérce arra, hogy milyen eredményt akar elérni a kormány. Merkel fogalmazhatott volna úgy is, hogy „ezt is túléljük”, az hitelesebb lett volna.

– vélekedett Georg Paul Hefty.

Szerinte legkorábban két évtized múlva lehet megítélni, hogy sikerül-e a menekültek Angela Merkel által célul kitűzött integrációja.

„De még akkor sem fogjuk biztosan tudni, hogy mi lesz a harmadik évtized végén. Az újonnan érkezettek kétharmada be fog illeszkedni, de a maradék egyharmad késedelmes integrációja sok nehézségeket okozhat”

– tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e alternatíva Németország számára, ha zátonyra fut a menekültekről Törökországgal kötött megállapodás, az újságíró azt válaszolta:

Már jóval a menekültügy előtt nemcsak a kabarettisták, de a politikai kommentátorok is bírálták, hogy a merkeli politikával szemben állítólag semmire nincs alternatíva, így a német-európai uniós-török megegyezésre sem.

A német kormány szükség esetén nagy pénzekkel fogja támogatni Görögországot és Bulgáriát, nem utolsósorban azért, nehogy a magyar kormány politikája igazolódjon. Merkelnek nagy sikert jelentene, ha a magyar határzár indokolatlanná válna.

– vélte Georg Paul Hefty.

Az interjúban Georg Paul Hefty kitért a Frankfurter Allgemeine Zeitung azzal kapcsolatos múlt hétvégi kommentárjára, hogy Németország a merkeli menekültpolitika miatt elveszítette a kelet-európai országok körében korábban élvezett tekintélyét, amelyet annak idején Helmut Kohl kancellár szerzett.

Hefty szerint a kommentár pontosan megfogalmazta azt az aggodalmat, amely a német társadalom jobboldali felét foglalkoztatja: mely szerint a lengyeleknek és a magyaroknak igazuk lehet a migráció elutasításával.

Az Európai Uniót sújtó menekültválság, illetve az uniós tagságról tartott brit népszavazás után Angela Merkel igyekszik menteni a menthetőt. A napokban tizenöt uniós tagállam vezetőivel tárgyalt az EU reformjáról.

Hefty szerint valójában senki nem tudja megmondani, hogy mi a személyes célja. Korábban ugyanis a kancellár mindig arra hivatkozott, hogy először végiggondolja a dolgokat és utána dönt, a menekültválság ugyanakkor az időhiány miatt kivétel volt.

Szerinte Merkel egyelőre örül, ha nem esik szét az EU.

„Ezért nem sejtem, hogy mit akarhat”

– fogalmazott.

Ami a 2017 őszi német parlamenti választásokat illeti, az újságíró szerint marad a jelenlegi konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció. A szociáldemokraták és a jelenleg ellenzéki Zöldek aligha lesznek képesek kormányalakításra, még akkor sem, ha bevonják az ugyancsak ellenzéki Baloldal pártját. Tehát marad a két kereszténypárt szövetsége a szociáldemokratákkal, szükség esetén kiegészülve a Zöldekkel.

Merkel jövője ugyanakkor ebből következően bizonytalan, hiszen az SPD és a Zöldek csak azzal tudnák bizonyítani, hogy nem csupán „segédcsapatot” alkotnak, ha Angela Merkel helyett más kancellárt követelnek. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy aki a kancellár helyébe lépne, biztosabb jövőt ígérjen, mint Merkel.

„Ez a személy ma csak Ursula von der Leyen védelmi miniszter lehet. Senki mást nem látok a porondon”

– fogalmazott Georg Paul Hefty.

(Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.17.)

Fizetett szabadnap az abortuszért; lecsapott a svéd pedofilvadász-csoport; éjszakai lezárást terveznek a pécsi Dóm téren a rongálások miatt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.