szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az iraki védelmi miniszter F-16-os géppel támadta az ISIS állásait

Az iraki politikus egy köteléket vezetett a terrorszervezet fallúdzsai állásainak bombázására.

Háled al-Obeidi iraki védelmi miniszter hétfőn személyesen ült egy F-16-os harci repülőgépbe, és vezetett egy köteléket az Iszlám Állam fallúdzsai állásainak bombázására – közölte a védelmi tárca.

Háled al-Obeidi iraki védelmi miniszter
Háled al-Obeidi iraki védelmi miniszter az F-16-os vadászgép fedélzetén

Az iraki fővárostól mindössze 50 kilométerre található város ellen a kormányerők az amerikai vezetésű katonai koalíció támogatásával május végén indítottak offenzívát. Fallúdzsát még 2014 januárjában foglalta el az Iszlám Állam. Az iraki különleges erők most több oldalról haladnak a városközpont irányába, sok helyütt kegyetlen utcai harcok folynak.

3529BE9700000578-0-image-a-37_1465741175739

A védelmi miniszter vezette kötelék tagja volt még egy F-16-os, és egy L-159-es harci repülőgép.

(MTI-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55