Elvárásokkal már mindenki találkozott, olyanokkal, amiket a környezetünk, vagy a társadalom, vagy éppen a család vagy a barátaink támasztanak velünk szemben. Némelynek kötelességünk megfelelni, némelynek viszont nem. A legfontosabb hogy saját magunknak feleljünk meg. De mit tesz egy magyar király, aki Atilla és Árpád leszármazottja, félig kun, és a pápai követ nem kéréssel, hanem utasítással érkezik hozzá?
„A magam számára ugyanis én vagyok a törvény”
Meglehetősen zavaros idők voltak a XIII. századi Magyarországon (is). Királynék meggyilkolása, keresztes hadjáratok, királyi birtokok adományozása, majd visszavétele, a borzalmas tatárdúlás, egy újjáépülő ország, király-herceg viszály, majd egy gyermekként trónra kerülő uralkodó. Ezek voltak a Turul dinasztia utolsó hajtásai, a IV. Béla, fia V. István, és az ifjú László – Magyarország történetében immár a negyedik- királyaink alatti évek. László örökölte minden szent elődje erényét. Kiváló hadvezéri képességekkel rendelkezett, és a kellő virtus is meg volt benne az uralkodáshoz. Atillát és a kultuszát tekintette követendő példának. Úgy gondolom, ez önmagáért beszél.
László uralkodását a kialakuló idegen érdekeket szolgáló oligarchák, – és a király ellenes összeesküvések fő motorja – a Római Katolikus egyház hatalmaskodása jellemezte. A fiatal -édesanyja révén félig kun- királyunk ezeken a nyomasztó helyzeteken próbált úrrá lenni, és próbálta megtalálni a helyes utat. A csatatéren már bizonyított, 1278. augusztus 26-án a II. morvamezei csatában Habsburg Rudolfot támogatva a magyar-kun sereg, döntő győzelmet aratott II. Ottokár cseh király felett. (Az ütközettel és a győzelemmel hamarosan részletesen foglalkozunk.) A győzelmeknek azonban nem sokáig lehetett örülni, hiszen az uralkodását megszilárdító Lászlóhoz pápai követ érkezett 1279 tavaszán. III. Miklós pápa megbízásából Fülöp fermói püspök jelent meg a „Szentszékhez érkező panaszok kivizsgálására”. Erről a Képes Krónika így tájékoztat minket: „Ezenfelül eljött ellenére a fermói Fülöp apostoli legátus, mivelhogy kun módra és nem katolikus szokás szerint élt. Ez megtiltotta a magyaroknak, hogy a magyar szokás ellenére szakállukat leborotválják, hajukat nyírják, és hogy kun süveget viseljenek, ami Magyarországon már szokássá vált. A királyt is kiközösítéssel fenyegette, ha nem gyűlöli meg a pogányokat, nem követi a keresztény szokásokat, és nem él házastársi nyoszolyában. De mit sem érvén el a királynál, hazatért.”
A pápai követ tehát nem kéréssel vagy javaslattal érkezett a királyi udvarhoz, hanem paranccsal, utasítással. Úgy érkezett meg Magyarországra, mintha az ország népe és annak a királya az ő alattvalója lenne, akiknek minden további nélkül a fentieket elrendelheti. Mintegy parancsba adta, hogyan viselkedjenek, öltözködjenek, gondolkozzanak, a királyt, pedig ha nem tesz eleget a feltételeknek törvényen kívüli űzött vaddá minősíti. Követelte ezenfelül a nomád kunok letelepítését, és a megregulázását. A hangnem és a stílus mit sem változott az eltelt évszázadok alatt.
Annyit sikerült elérni Fülöp hittérítő buzgalmának, hogy IV. László az év nyarán a Tétényben tartott országgyűlésen egyfajta önkormányzatot adott a kunoknak, és elrendelte a hét törzs letelepítését a Duna-Tisza közén, a Temes a Maros és a Körös mentén, és hogy keresztény módon éljenek. Ám az uralkodó vonakodott végrehajtatni ezeket a rendeleteket, hiszen akkor maga ellen fordította volna a legfőbb katonai támaszát, a kun haderőt. A pápai küldött erre a magyar királyt engedetlenséggel vádolta és kiközösítette, a Magyar Királyságot pedig egyházi átokkal sújtotta. Az év decemberében a pápa felszólította a Lászlót, hogy engedelmeskedjen legátusának. Ebben a kényszerhelyzetben elő tört a pusztai vadak ereje a megzsarolt királyból. Elraboltatta Fülöpöt és átadta őt a kunoknak. Erre az Aba nembeli Finta pedig magát IV. Lászlót a koronás királyt ejtette foglyul. Formális összemosolygás, és békekötés után hamarosan mindkét rab kiszabadult, de a helyzet nem sokban változott.
A magyar uralkodó az 1280-as évek közepére egyre többet időzött szeretett kunjai között a pusztában. Szokásaikat, viseletüket mindinkább átvette, és szívesen múlatta idejét a kun ágyasai Édua, Mandula, és Köpcsecs körében. Feleségét Anjou Izabellát pedig a Nyulak szigetén kolostorba záratta, a királynéi birtokokat Éduának adományozta, a domonkosok kolostorából pedig kihozatta testvérét Erzsébetet. Lodomér esztergomi érsek ezeken a dolgokon annyira felbőszült, hogy azonnal panasszal fordult a pápához, és bőven ellátta őt jelentéssel Lászlóról és az ország állapotáról. (Tehát már akkor is voltak magyarnak nem mondható, de a Magyar Királyságban fontos beosztás betöltő személyek, akik nem szégyeltek aknamunkát folytatni a saját királyuk ellen.) 1288. május nyolcadikán kelt hosszú levelében Lodomér IV. Miklós pápánál feljelentette Lászlót, kiközösítette az egyházból, az ország ellen pedig keresztes hadjárat meghirdetését kérte a saját uralkodója ellen. Égre kiáltó arcátlanság. IV. kun László királyunk válasza következik őszentségéhez: „…az egész magyarországi klérust is borzasztó fenyegetésekkel átkozta. Az esztergomi érsektől, mondá és az alája rendelt püspököktől elkezdve, ezt az egész fajzatot tatár kardokkal fogom kiirtani, mind egész Rómáig. És hozzátette még: ha éppen tizenöt vagy annál is több nővérem lenne apáca akárhány kolostorban, mind kiragadnám őket onnét, törvényes vagy nem törvényes házasságra, hogy így akaratom végrehajtására rokonságot szerezzek, mely minden erejével mellettem áll, hogy így lelkem minden indulatát véghez vihessem. Nagyon keveset vagy éppen semmit sem törődnék azzal, hogy amit cselekszem az egyházi törvényekkel egybehangzó vagy azoktól eltérő-e. A magam számára ugyanis én vagyok a törvény, és hogy valamiféle papok korlátozzanak, el nem tűröm.”
Megszületünk, felnövünk, és a világ a dolgai hatnak ránk. Nagyszülőktől, szülőktől, tanárainktól, az idősebbektől sok mindent elsajátítunk. Teljesítjük a felénk megfogalmazott elvárásokat. De aztán elérkezik az idő, amikor már teljes tudásunk és tapasztalatunk birtokában döntenünk kell, kinek és minek akarunk megfelelni. Kun László király példája azt mutatja, talán önmagunknak a legfontosabb.
Az írásomat Grandpierre K. Endre Királygyilkosságok című műve alapján készítettem el.
(Nyitray György – Szent Korona Rádió – Puskaporos szaru)