csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb idegen áradat indulhat dél felől

Ismét jönnek a migránsok Szerbiából Magyarország irányába – hangzott el az M1 szombati műsorában.

Máté Roland, az MTVA helyszíni tudósítója elmondta: a röszkei tranzitzónában egy kisebb sátortábor kezd kialakulni. Itt a menekültektől ujjlenyomatot vesznek, fényképet készítenek róluk, és átesnek egy meghallgatáson. A brüsszeli terrortámadások óta naponta legfeljebb 20 menekült léphet be a tranzitzónába.

Elvben lezárult a nyugat-balkáni migrációs útvonal, és az országok szigorítottak a beléptetési rendszerükön, azonban – nem megerősített információk szerint – Macedóniából ismét 200-300 migráns érkezik Szerbia területére menetrend szerinti járatokkal, s ők Magyarország felé veszik az irányt. Állítólag Bulgáriából is érkeztek már migránsok Szerbiába – hangzott el a beszámolóban.

A hivatalos iratok szerint a menekültek irakiak, afgánok, pakisztániak és koszovóiak.

Civil szervezetektől származó forrásokból úgy tudni, Szerbia már önkénteseket keres, mert nagyobb számban érkezhetnek migránsok az országba. Minden bizonnyal ismét egy kisebb menekültáradat veheti kezdetét – fogalmazott a tudósító.

(hirado.hu-Idegen áradat SZKR)

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55