szombat, február 8, 2025
5.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Francia védelmi miniszter: “Most először enyhén optimista az üzenetem”

A francia védelmi miniszter szerint kezdenek beérni a feltételek az IÁ terrorszervezet felszámolásához Szíriában és Irakban. “Most először enyhén optimista az üzenetem” – jelentette be Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter.

 

 

Franciaország másfél éve tagja az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak. A francia erők eleinte Irakban, majd tavaly szeptemberben Szíriában is csatlakoztak a légicsapásokhoz.

“Megállapítottam, hogy az Iszlám Állam visszaszorulóban van. Amióta ellenőrzése alá vonta Szíria és Irak egy részét, és 2014 júniusában megpróbálta bevenni Bagdadot, az Iszlám Állam a területének 30-40 százalékát elveszítette. Ez sok!” – hangsúlyozta a miniszter, majd emlékeztetett, a nemzetközi koalíció célja, hogy az Iszlám Állam két legfontosabb fellegvára még az év vége előtt felszabaduljon, ennek érdekében pedig a szövetségesek továbbra is légicsapásokkal támogatják a kurd és az iraki erőket.

Úgy véli, az Iszlám Állam számára a futball Eb lemondása lenne a legnagyobb győzelem. Szerinte Franciaország biztosítani tudja majd az “őrületet”, amely azokban a napokban várható.

Földi László: a stadionokon kívül minden célpont lehet

A franciaországi labdarúgó-Eb alatt a helyszínek megerősítése embereket von el más objektumok védelmétől. A biztonságpolitikai szakértő szerint egy esetleges terrorcselekmény bárhol máshol megtörténhet, az Iszlám Állam célpontja ugyanis nem csak a foci-Eb, hanem Európa összes objektuma.

A francia kormány a május 26-ig érvényben lévő rendkívüli állapot meghosszabbítását kéri a parlamenttől a labdarúgó Európa-bajnokság idejére, tehát július végéig a terrorfenyegetettség miatt. A brüsszeli merényletek óta a francia rendőrség több mint 3500 házkutatást tartott, és több mint négyszáz embert állított elő.

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint a labdarúgó-Eb biztonsági rendszere megfelelő, így szinte kizárt, hogy a stadionokban vagy a játékosok szállodáiban történjen merénylet. Hozzátette, hogy a megerősített jelenlét más helyszínekről von el embereket. Ezért egy esetleges terrortámadásnak sokkal nagyobb esélye van a kevésbé biztosított pályaudvarokon, bevásárló központokban vagy más szállodáknál.

A biztonsági erők létszámra véges és a koncentrált erőket az Eb helyszínein jelenítik majd meg.

Megjegyezte, hogy Európa hadban áll és az Iszlám Államnak nem a labdarúgó-Eb vagy egy repülőtér az elsődleges célja, hanem Európa összes objektuma. Arra kell felkészülni, hogy ugyan lehetnek emblematikus időpontok vagy helyszínek, de tulajdonképpen Európa minden objektuma célpont – mondta a szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Kiemelte, hogy módosítani kellene a stratégián: az objektumok védelme mellett inkább a támadókat kellene kiemelni. A megelőzés érdekében az elkövetőket kell elfogni – akár likvidálni is – még az elkövetés előtt. A háború ugyanis arról szól, hogy civil célpontokat támadók ne élvezhessenek az emberi jogok által biztosított feltételeket.

Közép-hosszú távon az lenne a hatékony és eredményes, ha az ellenség arra rájönne, hogy nincs esélye – magyarázta Földi László. A védelmi rendszer része a titkosszolgálatok mellett a rendvédelmi szervek, a rendőrség vagy akár a hadsereg is – tette hozzá.

Francois Hollande szerint a június 10. és július 10. között megrendezendő labdarúgó-Európa-bajnokság és a július 2. és 24. közötti Tour de France kerékpáros körverseny indokolja a rendkívüli állapot fenntartását. A rendkívüli állapot további jogokat ad a rendőrség számára, többek között felhatalmazást arra, hogy házi őrizetben tartson minden olyan embert, akinek tevékenysége megzavarhatja a közrendet, éjjel-nappal házkutatást tarthat bírói engedély nélkül, és gyülekezési tilalmat rendelhet el.

(MTI-hirado.hu-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Ejnye-bejnyével megúszta a pedofil féreg, mivel „kényszerítették”

A transznemű pedofil enyhébb ítéletet kapott saját 5 éves...

Önérzeteskedik az Apple: Eddig lehallgatták a felhasználókat, de nem akarnak szivárogtatni a brit kormánynak

Az ördögi Apple mindig híres volt arról, hogy gátlástalanul...

Zelenszkij most Ukrajna erőforrásaival próbál udvarolni Trumpnak

Ukrajna "nem odaadja" erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült...

Tunézia a normalitás mellett: Több tucat embert tartóztattak le az LMBTQP-lobbival szembeni fellépés során

A tunéziai hatóságok több tucat aberrált személyt tartóztattak le...

Eltüntették David Pressman összes nyilatkozatát az USA budapesti nagykövetségének honlapjáról

Száznál is több David Pressman-nyilatkozatot és -híranyagot tüntettek el...

Kategóriák

Ejnye-bejnyével megúszta a pedofil féreg, mivel „kényszerítették”

A transznemű pedofil enyhébb ítéletet kapott saját 5 éves...

Zelenszkij most Ukrajna erőforrásaival próbál udvarolni Trumpnak

Ukrajna "nem odaadja" erőforrásait, hanem partnerséget ajánl az Egyesült...

Tunézia a normalitás mellett: Több tucat embert tartóztattak le az LMBTQP-lobbival szembeni fellépés során

A tunéziai hatóságok több tucat aberrált személyt tartóztattak le...

Eltüntették David Pressman összes nyilatkozatát az USA budapesti nagykövetségének honlapjáról

Száznál is több David Pressman-nyilatkozatot és -híranyagot tüntettek el...

Mária Szeplőtelen Szívének tisztelete (elsőszombat)

A keresztény egyház tele van Mária-ünneppel, ezért is tudunk...

“A zene tradicionálisan rítus” – Gondolatok a zene alászállásáról (I.rész)

Károlyi Tamás Artifex II. című műve, A zene alászállása...

Februári időjóslás medvével, népszokásokkal – jön a tavasz vagy sem?

Február 2-a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, amikor időjósnak lépnek elő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55