Önvédelem a hétköznapokban – Alternatív megoldások

Ebben a részben olyan szabadon tartható, nem halálos önvédelmi eszközök kerülnek bemutatásra, melyek nem sorolhatóak a korábban ismertetett kategóriákba.
A Guardian Angel a svájci Piexon cég terméke, mely kettő darab, 6 ml 10%-os kapszaicinnel (OC) előre megtöltött kamrát tartalmaz. Az eszköz az elsütő billentyű meghúzása után a tölteteket külön-külön, fúvókákon keresztül kb. 145 km/h (40m/s) sebességgel lövi ki, hatásos lőtávolsága kb. 4 méter, de ilyen távolságon a célpont eltalálása (az eszköz ergonómiája miatt is) már nehezebb lehet. Az első lövés után az elsütő billentyűt visszaengedve, azonnal ismét lőhetünk. Sajnos csak egyszer használatos, a két lövés után nem újratölthető. Anyaga műanyag, mindenhol legömbölyített, zsebből való rántáskor nem fog megakadni. Súlya 120 gramm, mérete kb. tenyérnyi, tehát mindennapi viselése sem zavaró, kisebb zsebben is elfér. Jobb- és bal kézzel egyaránt használható. Később megjelent Guardian Angel II, mely működésében a korábbival megegyező, ám kapott egy pisztolymarkolathoz hasonló nyúlványt és nyílt irányzékot, ezáltal fogása jobb, és használata egyszerűbb lett.
1421240573_06 (clicks: 87)
Szintén a svájci Piexon cég terméke, a Guardian Angel-hez hasonló működéssel, ám ez az eszköz már cserélhető tárral (csőköteggel) rendelkezik, tehát nem csak egyszer használatos. Szintén pirotechnikai elven működik, de a töltet 6 ml-ről 11 ml-re változott (tehát közel duplája), a sebessége 145 km/h-ról (40 m/s) 430 km/h-ra (120 m/s) emelkedett, így a hatótávolság is 4 méter helyett kb. 7 méter. A felső, műanyag cserélhető rész foglalja magában a hatóanyagot, illetve ezen található az irányzék is, míg az alsó, acél megerősítésekkel rendelkező, de szintén műanyag rész tartalmazza az elsütőszerkezetet (mely acélból készül). Áruk 10-12ezer forint körül mozog.
1421240569_55 (clicks: 90)
1421240568_75 (clicks: 86)
Elsütőszerkezete DAO (Double Action Only), vagyis csak revolverező. Lövést követően az elsütőszerkezet automatikusan átvált az egyik ütőszegről a másikra, minden billentyűmeghúzás után. A tokon szereléksín található, melyre tetszés szerint lámpát vagy lézert szerelhetünk fel. Súlya alacsony (350 gramm körüli), ám mérete nagyobb, kb. szolgálati pisztoly hosszúságú, ezért zsebben való viselése nehezen megoldható, de vásárolhatunk hozzá többféle tokot is. Ára a jó minőség és a svájci gyártás okán elég magas, 70 ezer Ft körül mozog.
1421240571_30 (clicks: 105)
1421240572_24 (clicks: 83)
1421240573_61 (clicks: 89)

A lengyel Kolter cég gyártmánya a Guard-4, mely formájában leginkább az éles COP .357 Derringer-re hasonlít. Az előző két eszközhöz hasonló, négy aluhengerbe előre betöltött 10%-os OC töltetek vannak, melyeket 6mm-es startpatron által mozgatott dugattyú lő ki. Előnye az egymás után folyamatosan leadható négy lövés (természetesen itt is DAO elsütőszerkezet került beépítésre), hátránya a kisebb hatótávolság (kb. 1,5-2 méter), viszont nem folyadéksugarat, hanem gázfelhőt lő ki, ezért kevésbé kell vele célozni. Anyaga majdnem teljesen műanyag (elsütőszerkezet egyes elemei készültek fémből), súlya kb. 350 gramm, formája lekerekített. A négy leadott lövés után házilag nem újratölthető, komplett új csőköteget kell hozzá vásárolni (mint a JPX-nél is). Ára Lengyelországban 35 ezer Ft körül mozog.
1421240572_58 (clicks: 121)
1421240570_98 (clicks: 85)
Egy kis hungarikum, a Keserű cég terméke a Wunderwaffe, mely egy telefonnak álcázott gáz-riasztó fegyver. Nem újratölthető, 3 db gáz- vagy riasztótölténnyel előre megtöltött, műanyag tokkal rendelkező eszköz.
1421240569_70 (clicks: 125)

1421240573_85 (clicks: 68)
A hátulján lévő gombokat kell külön-külön hátrahúzni, majd azokat elengedve a lövés létrejön. A csővégek a telefon tetején találhatóak.
1421240569_48 (clicks: 76)
Tömege 45 gramm. Figyelem! Újonnan nem kapható, egyes szakmai fórumokon szokott felbukkanni gyári csomagolásában 2-4000 Ft körüli áron, ám ebben az esetben is a gáztöltények szavatossága már lejárt!

1421240570_60 (clicks: 89)
(Gorcsev Iván – Jogos Önvédelem – SZKR)

A sorozat korábbi részei rovatunkban találhatóak meg.

1421267327_01 (clicks: 34)