szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Olaszország: marihuána legalizálásával gyengítené az ISIS-t a főügyész

Komoly bevételi forrást veszítene az Iszlám Állam és a vele szövetséges terroristák, ha legalizálnák a marihuánát – jelentette ki az olasz maffiaellenes főügyész egy interjúban.

Franco Roberti emlékeztetett: a kábítószer-üzlet az Iszlám Állam bevételeinek tíz százalékát teszi ki. A nemzetközi terrorizmust maffiatevékenységekből tartják fenn – ilyen a kábítószer-csempészet, olajcsempészet, az illegális műkincs-kereskedelem és az emberrablás.

Az olasz hatóságok azt is vizsgálják, milyen kapcsolatok vannak a helyi maffia és a terrorcsoportok között. A Camorra például jelen van Nápolyban, ami fontos logisztikai bázis a Közel-Kelet felé, és a bűnszövetkezet kapcsolatban van az Iszlám Állammal is – mondta Roberti.

„Rengeteg forrást pazarolunk el fölöslegesen. Nem járunk sikerrel a marihuána-csempészet elleni küzdelemben, sőt, egyre csak nő a drogkereskedelem. Valóban megéri az energiát a könnyű drogok ellen fordítani?” – tette fel a kérdést.

Nos, ez alapján az embercsempészet ellen is kár fellépni, az is elburjánzott legalább annyira Olaszországban (is) mint a drog kereskedelem. Arra azért kíváncsiak vagyunk, hogy Roberti főügyész vajon mennyit szívott, mielőtt kifröcsögött egy ilyen szánalmas, mindent feladó nyilatkozatot.

Önnek mi a véleménye? Írja meg kommentben!

Kövesse rovatunkat Facebookon is! Megtekintéshez kattintson IDE.

(24.hu nyomán – Idegen áradat – SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55