Az utolsó járőr

Amikor búcsút int egy legendás fegyvernem, káosz és rettegés Csákváron.
Olaszország: marihuána legalizálásával gyengítené az ISIS-t a főügyész

Komoly bevételi forrást veszítene az Iszlám Állam és a vele szövetséges terroristák, ha legalizálnák a marihuánát – jelentette ki az olasz maffiaellenes főügyész egy interjúban.
Románia = Észak Korea: Büntetnék, aki nem „hazafi”

A bukaresti szenátus elfogadott egy törvénytervezetet, amely szerint egytől három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, aki a nyilvánosság előtt megvetést tanúsít a román nemzeti jelképek iránt. A jogszabály különbséget tesz a nemzeti szimbólumok – vagyis a trikolór, a december elsejei nemzeti ünnep, a himnusz és címer -, valamint az állami hatóságok jelvényei között. Az utóbbiakkal szembeni […]
Beszámoló a Gerecse 50-ről

A dél-alföldi HVIM „túra szakosztályából” három fő ismét felkerekedett egy nagyobb táv leküzdésére, melynek a tatabányai Gerecse 50 elnevezésű teljesítménytúra adott teret.
Megemlékezés a Szent Korona őrzésének helyszínén

2016.04.16-án a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megemlékezést tartott Kőszegen a Szent Korona utolsó magyarországi őrzési helyén.
Elfeledett hősöket hoznak vissza a köztudatba a vármegyések

A HVIM fővárosi tagszervezete második alkalommal látogatott ki a Hősök Temetőjébe, hogy kitakarítsa azon hősi halottak sírjait, melyeket évtizedek óta senki nem gondoz.