Vérhas és májbetegség Idomeninél-súlyos fertőzéseket hozhatnak a migránsok

Eddig elképesztő szerencséje volt Európának, hogy nem jött be komolyabb fertőzés a migránsokkal, de ez bármelyik pillanatban változhat. Hetek, hónapok óta szó van a veszélyről, de senki semmit nem tett – mondta az M1 aktuális csatornán Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

 

Az elemző arról is beszélt, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria, illetve a balkáni országok. A vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, a német emberek sem kérnek ennyi migránst.

Merkel rákényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti. Új helyzet következett be a német politikai helyzetben, a bevándorlás-ellenes AfD párt 24 százalékot szerzett kelet-németországban és 10 százalékot a nyugati területeken – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a görög lakosság vajon mit szól, hogy olyan határ menti táborból, Idomeniből szállítják vissza Athénba a migránsokat, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek, Nógrádi azt mondta, a görögök végre vállalják fel azt a felelősséget, hogy lezárják a görög-török határt.

Nógrádi szerint embercsempészek járják a görög menekülttáborokat, és az égvilágon semmi nem történik, a görögök beengedik őket. Az elemző szerint a görögök rendkívül álságos, elvtelen kétarcú politikát folytattak, ami most ütött vissza, hogy a balkáni országok lezárták a határaikat.

Faymann osztrák kancellárnak igaza van, felső határokat kell bevezetni és újabb kerítéseket építeni Ausztria határán, bár korábban ugyanezért lefasisztázta Magyarországot – jegyezte meg Nógrádi György. Hozzátette, senki nem szerelemből épít kerítéseket, hanem mert az EU huszonnyolc tagállama képtelen közös álláspontot kialakítani, így az országok rákényszerülnek a nemzeti megoldásokra.

Az elemző kitért rá, szerinte a migránsok, akik szerinte 90 százalékban embercsempészekkel jöttek, „fordítva ülnek a pacin”, amikor ők akarják megválasztani, melyik országba, annak melyik részébe menjen.

Nógrádi azt is mondta, Európa nem tudja és részint nem is akarja megállítani az embercsempészeket, ami szerinte felháborító. El kellene végre dönteni, mi Európa stratégiája, ezért nagyon kíváncsi a következő európai csúcstalálkozóra a törökökre – tette hozzá.

Sárgaság és vérhas Idomeniben

Már nemcsak a hetek óta tartó vesztegelés okoz feszültséget a görög-macedón határon; de egyre nagyobb a fertőzésveszély is. Idomeni mellett embertelen körülmények között élnek mintegy 14 ezren. Az elmúlt egy hét özönvízszerű esőzései miatt az egész tábor valóságos sártenger, bokáig gázolnak benne. A higiéniás feltételek szörnyűek, egyre jobban terjednek a betegségek is, főként a tisztaság hiánya miatt. Úgy tudni, már sárgaságot és vérhast is regisztráltak a táborban- jelentette az M1 tudósítója a helyszínről.

Hozzátette, hogy mivel folyamatos esőzésre számítanak, az állapotok is tovább romlanak majd a táborban. A menekültek között sokan betegedtek meg, legtöbben náthásak, gyakran magas lázzal; a bőrbetegségek vezetik még mindig a listát, de megjelent a Hepatitis A vírus is az ott lévők között.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának helyi szóvivője nemrég megerősítette, hogy vérhassal fertőzött beteget is regisztráltak már. Azt azonban pontosan nem tudni, hány embert érint ez a betegség.

A görög kormány több nyelven oszt szórólapokat a menekültek között, hogy népszerűsítsék a befogadó központokban való áttérést – mondta a tudósító. Hozzátette, hogy közben a görög kormány megduplázta az Idomeni tábor befogadóképességét is, a vasárnap felállított ötödik nagy sátorral.Valamint újabb területen kezdtek területrendezési munkálatokba a környéken valószínűleg további sátrak felállítása céljából. Ezek az események pedig egyáltalán nem abba az irányba mutat, hogy a görög kormány kiüríteni vagy felszámolni szándékozik a menekülttábort.

 

(M1-Idegen áradat-SZKR)