kedd, november 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Négy települési összefogás: bezáratnák a nagyfai migráns szállót

Négy település polgármesterei találkoztak, hogy aláírják azt a kezdeményezést, amelyben a nagyfai befogadó-állomás megszüntetését szorgalmazzák.

Közös nyilatkozatban kéri Algyő, Makó, Maroslele és Hódmezővásárhely képviselő testülete a kormánytól, hogy zárják be a nagyfai ideiglenes migráns-befogadóállomást.

Az erről szóló dokumentumot kedden írta alá a négy település polgármestere. Azt is kérik, hogy amennyiben Románia felé tevődne át a határsértők útvonala, úgy a kormány azonnal kezdje meg a határzár felhúzását a magyar-román határszakaszon.

Farkas Éva Erzsébet makói polgármester azt mondta, hogy a kerítés nyomvonalának előkészületei Nagylak és Kiszombor között már el is kezdődtek. A referendumot Lázár Jánosnak is elküldik, melyben a térség országgyűlési képviselőjének segítségét kérik beadványuk támogatásához.

A makói VTV felvétele:

(Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

9 éves kislánytól csalt ki intim képeket a 34 éves pedofil állat

Újabb perverz pedofilt fogott a rendőrség. Az aberrált 9...

Minden transznemű sportolót kitilthatnak az olimpia női versenyeiről

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy lépéssel közelebb került...

Szembemegy a Fidesz az Alkotmánybíróság döntésével LMBTQP ügyben?

Az LMBTQP párok a Háttér Társasággal karöltve elfogadtatnák a...

Kategóriák

EU-érett ukránok: Zelenszkij üzlettársa, Timur Mindics eurómilliárdokat tüntethetett el?!

Timur Mindics, Volodimir Zelenszkij régi üzlettársa és cimborája ingatlanjaiban...

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55