Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Visszaállították az 1945-ös kitörés hőseinek állított emlékművet

Pénteken, Pál Marci vezetésével néhány hazafi ásóval, lapáttal a kézben megjelent a Tök település melletti erdőben és kiásta, megtisztította, majd eredeti helyére visszaállította a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom és annak ifjúsági mozgalma által ledöntött, meggyalázott és elásott kitörésemlékkövet.

Az emlékkövet a gyűlölködők az eredeti helye mögött ásott gödörbe döntötték és elföldelték:

kitoresemlekmu160212_05b_elasott

 

Az 1945. február 11-én végbement budavári kitörés hőseinek visszahelyezett emlékköve előtt végül a hazafiak mécseseket gyújtottak, míg a magyargyűlölők ültette fát kihúzták a földből. Értesülésünk szerint hazafiak egy csoportja az erdőben éjjel-nappal figyeli és szeretettel várja a deviánsok megérkezését az erdőbe.

A Párbeszéd Magyarországért Mozgalom az akcióját sajtótájékoztatón jelentette be, ahol egyértelműsítették, hogy tettük reakció a székesfehérvári eseményekre. Barcsa-Turner Gábor, a HVIM vezetője feljelentette a pártocskát, mert a hazafiak szerint katonai emlékműről van szó, hiszen azon alakulatok jelvényei láthatóak.

Dicsőség a helyreállítóknak!

kitoresemlekmu160212_01_palmarciek

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

 

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.