Megint Sepsiszentgyörgyre készülnek a román soviniszták

Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva egyáltalán nem meglepő, hogy a frissen párttá alakult Noua Dreaptă (Új Jobboldal) soviniszta banda idén is Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön vonul fel a románok nemzeti ünnepén.

 

1990 óta Romániának december elseje a nemzeti ünnepnapja. 1918. december 1-én az erdélyi, bánsági és magyarországi románok gyulafehérvári gyűlésükön döntöttek az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről, önrendelkezési jogaikra hivatkozva.

A nemrégen párttá alakult Új Jobboldal már évek óta felvonul e napon a székely nagyvárosokban. Sepsiszentgyörgyre már több alkalommal összpontosították teljes szervezetüket, de emellett még Marosvásárhely, Csíkszereda és Gyergyószentmiklós is  volt már célpont – hogy csak a Székelyföld településeit soroljam. De említésre méltó Kolozsvár is, ahol már többször keltettek feltűnést és zavart. Minduntalan azt próbálják erősíteni, hogy Erdély román, az is volt és az is marad – szerintük.

A soviniszta banda hungarofób megnyilvánulásairól már számtalan videó készült, mely elérhető az interneten. A „Kifelé a magyarokkal az országból!”, „Hargita és Kovászna megye román föld!”, „A román nyelv az egyedüli úr!”, „Székelyföld román föld!” már sokunknak ismerős rigmus.

Jelenlétüket nemcsak a magyar lakosság kifogásolja. Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt (Partidul Național Liberal – PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke hétfőn felháborodását fejezte ki a tervezett felvonulással kapcsolatosan Facebook-oldalán: „Mennyire szomorú, hogy idén is ugyanaz körvonalazódik, most is az ország legszélsőségesebb pártja készül Sepsiszentgyörgyre. Természetesen ezúttal is hívatlanul, botrányra készülve, ostoba, nacionalista hozzáállással”. Ez a politikus már 2014. december elseje után feljelentést tett az Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi szélsőséges megnyilvánulásai ellen. “Ha az Új Jobboldal szélsőségesei a román közösség helyi tanácsban jelen lévő, legitim képviselőinek a többszörös felhívása ellenére is úgy vélik, mégis ide jönnek, hogy december elsején botrányt provokáljanak, én személyesen meghívom őket, hogy 24 órából 24 órát, az év minden napján lakjanak és dolgozzanak itt. És szeressék Sepsiszentgyörgyöt, mert azt sértőnek tartom, hogy valaki csak azért érkezzen az otthonomba, hogy a szoba közepére kiöntse a szemetet.” – idézte Guruianut a Székely Hírmondó.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai több évben is kiálltak a horda felvonulása ellen tiltakozni, bár a rendőrség ezt folyamatosan akadályozta. Az illető településekre olyan erőket biztosítottak mindig, hogy a két tábor közötti összecsapás minél nagyobb mértékben elkerülhető legyen. Emellett pedig már hozzászokhattunk, hogy a magyar lakosság – Tisztelet a kivételnek! – otthon a fotelben mérgelődik és hőzöng, de az utcára nem menne le, hogy az ő hozzájárulásával is hangosabban szóljon a „Székelyföld nem Románia!”

„Hívj meg egy magyar ismerőst a román nemzeti ünnepre.”

A Mesagerul de Covasna helyi napilap egyébként kampányt indított a megyében Hívj meg egy magyar ismerőst a román nemzeti ünnepre címmel. „Az a célunk, hogy a helyi magyar közösség is büszke legyen arra, hogy a román néphez tartozik” – fogalmazott a román napilap menedzsere, Maria Graur, aki bejelentette, egy Râmnicu Vâlcea-i vállalkozó támogatása révén idén száz román zászlót osztanak szét Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen.

(SZKR – Székelyföld nem Románia)