Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Itthon nem lesz (még)szigorúbb a fegyvertörvény

Korábban mi is, de több hírportál is beszámolt arról, miszerint az Európai Unió Bizottsága a párizsi merényletek kapcsán a tagországok számára a lőfegyver-direktíva módosítását javasolja, a tervezet alapján például a B7 kategóriás félautomata fegyverek teljes betiltása lenne szerintük kívánatos, mellyel európai szinten több tízezer fegyvertartónak okoznának hatalmas kárt, illetve a hatástalanított fegyvereknek és tartóiknak nyilvántartásba vételét ajánlja.

Mondanunk sem kell, ez hihetetlen mértékű melléfogás lenne, tekintettel arra, hogy a terroristák rendszerint illegálisan tartott sorozatlövő fegyvereket használnak akcióik során, így csak jogkövető állampolgárokat fosztanának meg verseny- és hobbieszközüktől. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges faji háború során (mely manapság egyáltalán nem fikció szintű gondolat) az európai őslakosok kezében szinte egyáltalán nem lenne semmilyen önvédelmi eszköz.

Szerencsére Magyarországon egyelőre nem terveznek hasonló jogszabályi változtatásokat. Mint azt Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási alelnöke elmondta: „Ellentétben több uniós tagállammal, Magyarországon nincs napirenden a fegyvertartási jogok újra meghatározása, mivel a magyar szabályozás jelenleg is a legszigorúbbak közé tartozik a világon.”

Reményeink szerint ezen az álláspontján a kormány a későbbiekben sem fog változtatni mondjuk EU-s nyomásra…

Új, átfogó tervezet

Ezzel szemben a Fegyverügyi Civil Bizottság (FCB) új, átfogó tervezetet dolgozott ki az emberélet kioltására alkalmatlan önvédelmi eszközök jogszabályi rendezése kapcsán. Ennek alapján egyszerűsödne a gáz- és riasztófegyverek viselése (nem lenne szükség minden viselni kívánt fegyverre külön-külön viselési engedély kiváltására, egy darab engedély elegendő lenne az ebbe a kategóriába tartozó összes fegyverre), és rendeződne a jelenleg szürke zónának minősülő, gumilövedék kilövésére alkalmas gáz- és riasztófegyverek kérdése. Elérhetővé tenné a szerelt lőszeres gumilövedékes (traumatikus) fegyvereket, melyek ma Magyarországon lőfegyvernek minősülnek (többek között Romániában és Oroszországban is alanyi jogon igényelhető rá viselési engedély, akárcsak nálunk gáz- és riasztó fegyverre), illetve eltörölné az értelmetlen 20 grammos töltettömeg-korlátozást gáz spray-k esetében (melyre az EU-ban sehol máshol nincs példa).
Azt azonban hangsúlyozni kell, hogy ez nem egy kormányzati anyag, így teljes vagy részleges megvalósulására sincs biztosíték.

A törvénytervezet részletesen itt olvasható.

(Gorcsev Iván – Jogos Önvédelem – SZKR)

Történelmi pillanat Párizsban; A HVIM ifjúsági táborának második napja, Cigány holokauszt miatt kelt ki magából a tiszás képviselő

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

buzeráns pedofil

Bécsi pedofilt menteget a magyarországi balliberális sajtó

A vadliberális Nyugat pedofília-elfogadtató tendenciája hazánkba is begyűrűzik. Ennek jelei ...

LMBTQP

2026. 08. 10.

Baka András az új köztársasági elnök, Új elnök és merényletek Kolumbiában, Elindult a HVIM Ifjúsági Tábora

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 10.

Rongyos Gárda

Rongyos Gárda Emléktúra – Lépj te is a hősök nyomába szeptember 5-én!

Huszonegyedik alkalommal szervezi meg a Rongyos Gárda Emléktúrát a HVIM ...

64

2026. 08. 8.

Telegram posztjaink (2026.08.07.)

Katonai bázist épít Donald Trump „Béketanácsa” Gázában; veszélyben a kárpátaljai magyar iskolák; erősödik a kivándorlás Izraelből, egyre több zsidó távozik

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 7.

izraeli katonák

Halva szülte meg gyermekét a ciszjordániai nő, mert az izraeli katonák feltartóztatták a mentőautót

Hiába próbálták megmenteni a palesztin mentősök a 28 éves eszméletlen ...

Közel-Kelet

2026. 08. 7.