csütörtök, április 17, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy hétvége az erdő mélyén – Belső képzést tartott a HVIM

A HVIM, mint ifjúsági mozgalom, ifjúságnevelést végző szervezet komolyan veszi tagjainak belső fejlesztését, a közösségépítést, a fiatalok számára való iránymutatást. A következő beszámoló a Központi Régiónak (Budapest és környéke) belső összetartásáról szól. Érdemes elolvasni, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan is működik ma, milyen programokat szervez, egy jobboldali, hazafias, akciószervezet.

Mozgalmunkban kötelező minden régiónak háromhavonta belső tábort tartania, melynek elsődleges célja az összetartás növelése. Pest megyei tagszervezeteink november első hétvégéjén tartották meg őszi táborukat.

Az átlagember ilyenkor már kétszer is meggondolja, hogy sötétedés után kint bóklászik-e az erdőben, mi viszont azt valljuk, hogy a komfortzóna arra való, hogy azt folyamatosan tágítsuk, így két éjszakát töltöttünk el a Gödöllői-dombság erdeiben.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

A tűrőképesség növelése mellett természetesen fontos szempont, hogy olyan ismereteket sajátítsanak el a tagjaink, melyeknek komoly hasznát veszik, ha esetleg szélsőséges szituáció állna be a jövőben. Az erdei túlélési praktikák közül ezúttal két területbe kóstolhattak bele a vármegyések, az egyikbe szó szerint. Régi barátunk „Papica”, akit sokan a magyar Bear Grylls-ként szoktak emlegetni, tartott nekünk egy gyorstalpaló képzést az ehető erdei gombákról, melyen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy egy finom gombalevessel egészítjük ki vacsoránkat. Mivel táborunkról nem a híradóból értesülnek most szimpatizánsaink, így kijelenthetjük, hogy az oktatás sikeres volt. 🙂

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Novemberben nem hátrány, ha az ember tisztában van azzal, hogy alvás közben hogy tarthatja kielégítő szinten testhőmérsékletét. A másik buschraft (bozótmíves) technika, amivel a tagság megismerkedhetett a fűtött derékalj elkészítése, és gyakorlatban való tesztelése volt. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy egy 25-30 cm mély, emberhosszúságú gödröt kell ásni, amiben tüzet kell rakni. Miután már csak parázslik jövendőbeli fekhelyünk, olyan kőzetekkel kell kirakni, amiknek jó a hő megtartó képessége. Végezetül be kell temetni a gödröt, és az elkövetkezendő 6-8 órában kellemesen langyos talajon lehet kipihenni egy kemény nap fáradalmait.

A természetbe való visszavonulásnak nem csak az az előnye, hogy az ember legyőzheti határait, és túlélési technikákat sajátíthat el, de remek lehetőség adódik a szellemi kérdésekben való elmélyülésre, azok kitárgyalására is. Mozgalmunk Kiskatekizmusa egyértelműen kijelenti, hogy a profán célkitűzéseken túl szellemi célok megvalósításának is lebegnie kell a szemünk előtt. Ezúttal beszélgetésünk központi témája a „harc” volt, de minden tagunknak ki kellett jelölnie olyan szellemi célokat is, melyek mind a Mozgalom, mind az egyén vonatkozásában fontosak.

SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
Természetesen komoly hangsúlyt fektettünk a test megedzésére is. Gyalogtúránk keretében meglátogattuk a mogyoródi Szent László kilátót, vasárnap reggel pedig közös edzést tartottunk. Olyan erőnléti gyakorlatokat sajátíthattak el tagjaink, melyek a funkcionális erő növelésére alkalmasak, majd alap ütés, rúgás technikákat gyakoroltunk. Az érdekesség kedvéért néhány késharc technika is bemutatásra került, végezetül pedig a férfiak részt vehettek egy vesszőfutásban is.

SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Mozgalmunk Pest megyei vezetősége abszolút sikeresnek értékeli az elmúlt hétvégét. Rövidesen következik a folytatás egy téli tábor keretében.

További képek a belső táborról:

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

(HVIM – Pest megye – Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Garázdaságért feljelentették Alföldi Róbertet

A rendező menekült a kényes kérdések elől, sőt a...

Az ICC választ követel Magyarországtól, hogy miért nem hajtottuk végre a Netanjahu elleni elfogatóparancsot

A Nemzetközi Büntetőbíróság a Római Statútumra hivatkozik, amely felhatalmazza...

A donyecki Kalinovét is elfoglalta az orosz hadsereg

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Kalinove...

Svájci igazságügyi szakértő kimondta: Igenis van migránsbűnözés!

Svájc egyik legjelentősebb igazságügyi szakértője szerint a menedékjoghoz való...

Többmilliónyi állami pénzeket kap az egyik magyarverő antifa

A német oktatási minisztérium 48 ezer eurónyi díjjal jutalmazta...

Kategóriák

Garázdaságért feljelentették Alföldi Róbertet

A rendező menekült a kényes kérdések elől, sőt a...

Az ICC választ követel Magyarországtól, hogy miért nem hajtottuk végre a Netanjahu elleni elfogatóparancsot

A Nemzetközi Büntetőbíróság a Római Statútumra hivatkozik, amely felhatalmazza...

A donyecki Kalinovét is elfoglalta az orosz hadsereg

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Kalinove...

Svájci igazságügyi szakértő kimondta: Igenis van migránsbűnözés!

Svájc egyik legjelentősebb igazságügyi szakértője szerint a menedékjoghoz való...

Többmilliónyi állami pénzeket kap az egyik magyarverő antifa

A német oktatási minisztérium 48 ezer eurónyi díjjal jutalmazta...

Elfogták a székesfehérvári perselytolvaj cigányt, mert kifosztott egy gyereket is

Keszthelyen fogták el a székesfehérvári perselylopás feltételezett gyanúsítottját. Egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55